2017. október 31., kedd

Freeblogból...


Halottak napján

Mon, 31 Oct 2011 20:29:43 +0000

6298848

A nap lemenőben volt amikor egy tétova alak a sír szélére tette kis csomagját. Felegyenesedett, sokáig kotorászott zsebében mire megtalálta a gyufát. A láng sercenve lobbant fel. Először a gyertya alját melengette, majd ezt a kissé olvadt végét szorította a betonra. Szellő legyintette a frissen gyúló lángot, mire az szinte azonnal ellobbant.

- Mindig ez van. - morogta.

- Minden évben, minden temetőben, minden síron pont akkor támad fel a szél amikor nem kellene. - lassan körülnézett. Valami szélfogót keresett, hogy az a láng legalább addig égjen míg ő látja elmenőben. Közben a szél ismét elcsendesedett, s az immár többedszer meggyújtott gyertya lángja végre lelkesen táncoltatott virágformájú árnyakat a márványon melyen nevek, évszámok, és jelzők vésetei látszottak.

- Besötétedett - gondolta a férfi. - Már majdnem vaksötét van.

Ebben a pillanatban gyúltak fel a temetői világítás fényei. A lámpák szépen sorban kezdtek először csak izzani, majd egy-egy bátortalan kísérlet után a fényük villódzni, később folyamatosan erősödve áradni kezdett a sírok között. A szomszédos sportpálya felől egy edző sípszava harsant. Távolabb egy induló autó törte meg a csendet. A csend! Tényleg! Emberünknek eddig fel sem tűnt, hogy mekkora csend van. Pedig ma rengetegen járnak a sírok között. Mindenhol mécsesek, virágok, koszorúk. A látogatók senkire nem nézve, lehajtott fejjel úgy mennek el egymás mellett, mintha zajtilalom lenne. Sehol egy hangos szó, sehol egy magáról megfeledkezett suhanc... Csak virágok, és fények. Ünnepi fények. Ma mindenki szereti a halottait. A férfi órájára nézett, tekintetét előbb a sorban legalsó feliratra, majd az égre emelte. Az égen milliónyi csillag ragyogott. Ahogy ott állt gondolatai egyre messzebbre szálltak. Szinte beleolvadt ebbe a messzeségbe. Egyre kisebbnek érezte magát, mintha zuhanna a semmibe a csillagok között száguldva maga is egyre közelebb az égiekhez... Talán nem is volt jelen abban a pillanatban.

Még lépett kettőt a betonfedél mellett, lesöpört egy frissen odahullott falevelet, megigazította utoljára a csokrot amit imént helyezett el a többi rengeteg virág közé, és nagyot sóhajtott. Mögötte egy idős hölgy tolta kerékpárját az ösvényen egy lámpa alatt éppen. Kormányán egy kosárban kiskerti kéziszerszámok. Kapácska, kicsi lapát amit talán unokájától "örökölt", s egy locsoló.

- Nekem is mennem kellene már - gondolta amint nézett hosszan utána. Kilépett az útra. Eleinte még hátratekintett néhányszor, majd felgyorsította lépteit, és a város felé vette az irányt.

Még járták néhányan a temetőt. Még szaporodtak a fények. Még azon a síron is sokáig lobogott a kis gyertya lángja. A feljövő hold fényében egyre élesebben rajzolódott ki egy felirat: Élt ötven évet.

A csillagok ragyogtak...



venember