2017. július 10., hétfő

dinnyegomba




 Nem mai a mese. Akkor történt amikor még dinnye volt a dinnye, gomba volt a gomba, és minden egyértelmű volt úgy általában. Kis családom otthon tette a dolgát, mi pedig pénzt kerestünk erdőn-mezőn Beknkógyuri barátommal, mert azt akkoriban a munkehelyünkön nemigen osztogatták oly bőkezűen, s a lányok bizony akkoriban is sokba kerültek. 
Hirtelen jött a tavasz. A nagy melegben, egy csapadékos hét után a Hortobágyon vadásztunk kamillavirágra, de helyette rengeteg gombát találtunk. Hatalmas szíki csiperkékkel (agaricus bernardii) raktuk tele a kocsit. Csomagtartót, utasteret mennyezetig, de még a hosszú tetőcsomagtartóra felkötözött kamillarostát  is felpúpoztuk a hatalmas kinyílott gombafejekkel. Annyi volt a gomba, hogy ropogott a kerék alatt a fűben amerre jártunk, de már több nem fért a puttonyba. Elindultunk tehát, és kezdetét vette az értékesítési szakasz. Lépésben hajtottunk az utakon, hogy a menetszél el ne sodorja a fölösleget a tetőről. Egy emeletes turistabusz kis híján fel is borult amikor utasai hirtelen mind egyoldalra tódultak a ritka látvány miatt. 
Lassan lassan felértünk a Mátrába, és hirtelen ötlettől vezérelve (ez mindig beválik) minden kisfaluban úgy árultuk portékánkat, mint ahogy ősszel a kisebbségi, viszont eladók a dinnyét szokták. Lassan hajtottunk végig az utcákon, én pedig tölcsért formáltam kezeimből, és az ablakon kilógva  ordítottam:
- Dinnye! Dinnye! -  Persze ez májusban a kapuhoz vonzotta a kertben gyomlálókat, s akkor megkérdeztem:
- Na? Dinnye! Kell gomba?
 Persze sosem állítottam le a motort...
Szép, boldog idők voltak. Volt sok gomba akkoriban. Meg otthon a lányok. 
Na meg az a sok dinnye...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése