2017. szeptember 17., vasárnap

Here again

Mielőtt még valaki rosszra gondolna, csak arról értekezem, hogy ismét itt vagyok a szigeten. És ez nem egy fesztiválsziget! Bár ha azt tekintem, hogy este óta egy reptér  csarnokában üldögélek (dőlöngélek, kábulok, és alvásról álmodozom) akkor pedig igenis fesztiválban érzem magam a sok kétéves méretű, de hároméves kölök zsivajában, akik szülői beleegyezéssel (biztatással) csinálják a fesztivált. Sosem hittem, hogy éjszakánként mennyi ember kényszerül ilyen helyen várni a gépét. Leülni sincs hely leginkább, s még egy sor hajléktalan (magyarok is) is beszivárog a melegre. Onnan lehet őket felismerni, hogy időnként helyet változtatnak. Talán azért, hogy ne legyenek feltűnők a reptéri rendőröknek. Pedig azok nem is foglalkoznak velük. Egy darabig én is a kígyózó padokon próbáltam aludni, de nem ment. Hiába! Még nincs benne elég tapasztalatom. Aztán bedöntöttem egy bögre forró csokoládét, ettől melegem lett, és nem bírtam elaludni. Szóval most írok, és közben figyelem a lézengőket. Szóval here again, tehát megint itthon vagyok. Na nem a lakásomban, de legalább szigeten belül.
Régen akkor éreztem ezt az "itthon vagyok" érzést, amikor hosszabb (több mint kétórás) távollét után visszaértem az imádott Mátrába. Ahogy a kocsi emelkedni kezdett az úttal, tüdőmet megtöltötte a friss erdőillat, és belőlem kiszakadt egy nagy megkönnyebbült sóhaj: ITTHON vagyok!
Most ugyanezt éreztem amikor a megszokott bizonytalansággal tette le a gépet egy cipóképű, majd mire a terminálba értem, már ismerősként mosolyogtak rám az emberek. De később betűrtem az ingemet, és azóta egy mosoly sincsen!
Szóval itthon vagyok ismét! Sehol a tolakodók, lökdösődők, szitkozódók. Igaz, most nem Budapestről jöttem, hanem megszakítottam utamat Londonban, ezért csak néhány honfitársam emlékeztet hazámra a viselkedésével, és túlzás nélkül állítom, már a látványával is.
Csak otthonhagyott szeretteim hiányoznak.
Megint...

2017. augusztus 17., csütörtök

Pánik?

Bizony! A nőknél is van ám kapuzárási pánik! A  férfiaknál ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy józan eszüket félretéve, mindent egy lapra téve fel teljes gőzzel HÓDÍTANAK. Legalábbis mindent elkövetnek, hogy bizonygassák környezetüknek, hogy ők még képesek a női szíveket (és egyéb alkatrészeiket) magukévá tenni, hisz ők még egyáltalán nem olyan vének, mint ahogy az látszik. Erről már sokan írtak, így én most nem ezt a csontot rágom tovább. Én ma a NŐI kapuzárási pánikra tértnék ki inkább.
Érdekes módon ez nem annyira szembetűnő mint férfitáérsaim hirtelen meghülyülése. (meg persze az enyém is) A nők egy ideig el vannak még foglalva a férfiaktól rájuk maradt nyűgök (rezsi, ingatlan, gyerekek felnevelése, munkahelyi problémák, leterheltség, kimerültség, és minden ami mostanra egyedül az ő nyakukba szakadt) menedzselésével. Aztán amikor rádöbbennek, hogy egyedül nem megy, elkezdenek először csak finoman, később egyre vadabbul, és megfontolatlanabbul TÁRSAT keresni. Ellentétben a férfiakkal akik elsősorban csak numerákra, később ápolónőre vadásznak, a nőknek a TÁRS léte, ölelése, szerethetősége, egyszóval a lelkiek a fontosabbak. Persze nagyon sok nőnek az anyagiak is lelki terheknek számítanak...
Egy kapuzárás előtt (alatt) álló nő tehát nem a hirteelenjött szingliség kiélésével van elfoglalva, hanem leginkább azt a szép kapcsolatot szeretné végre megvalósítani amit azELSŐvel szerettek volna, de a SORS közbeszólt.
Nem vesznek tudomást arról, hogy MINDIG A NŐ VÁLASZT, és a férfi hiszi ezt magáról jobb esetekben. Így azután ha egy kapcsolat közönybe, haragba, unalomba fullad, annak az ő rossz válaszása az oka elsősorban. Ezzel persze nem akarom a férfiak válláról levenni a felelősség terhét, de lássuk be: A férfiakat is a NŐK nevelték. Olyanra amilyenre... Így aztán sok anya egészen másképpen oroszlán ha a lányáról, és másképpen ha az agyonbabusgatott fiacskájáról van szó.
Amikor tehát Még nem öregen, de már nem is fiatalon egy nő elkezd társra vágyakozni, ezt nevezzük női kapuzárási pániknak. Ugyanis ugyanaz a motiváció mint a pasiknál: TÁRSAT LEVADÁSZNI AMÍG ELÉGGÉ KAPÓS A CSALI...
Külön kasztot alkotnak azok a pasik akik ezeket a (valljuk be) sérülékeny nőket használják. Ki. Mert a felkínált örömök a lusta férfitársadalomban akkor is kapósak, ha ezzel együtt járnak olyan kellemetlenségek mint pl. más apák gyermekeinek nevelése, eltartása, elviselése, és a nők állandó összehasonlítgatása az elsővel, illetve előzőekkel.
Olyan szövevény ez, amiben nem lehet eléggé okosnak lenni. És valljuk be ezt is: Nem is kellene itt okoskodni!
Szerény véleményem szerint először mindenki nézzen magába, és próbáljon meg tanulni a múltban elkövetett saját hibákból! Vagy talán még jobb, ha a másokéból tanulva már előre felkészül a később esedékes borzalmakra mint pl. válás, vagyonmegosztás, láthatás stb.
És itt a vége a női kapuzárási pániknak.
Akárhonnam is vizsgálom a dolgot mindig ugyanoda lyukadok ki ugyanis:
Egyszer kell jól választani! Azután pedig elég csak mindent elkövetni, hogy ezt a jó választásunkat meg is tudjuk tartani, és szeretettel, türelemmel, önzetlenséggel, összefogással, figyelemmel, és rengeteg kompromisszummal még jobbá tegyük. Akkor "dolgoztunk jól", ha eljutunk arra a szintre, hogy minden erőnkkel meg akarjuk tartani ŐT halálunkig.
Hiszen minden további csak gyenge mása lehet fiatalkori álmainknak.
Hiszen jól választottunk...

2017. augusztus 15., kedd

Enapi kéretlen jótanácsom:


Ha miközben következő áldozatodra vadászol azt veszed észre, hogy nem vesz észre, azt tanácsolom: 
Mondj le róla! 
(Mielőtt végelegesn, és visszafordíthatatlanul megszégyenülsz. 
Mert megszégyenülsz!)

2017. augusztus 14., hétfő

A rendszeres székletürítés



"A rendszeres székletürítés nagyon fontos az egészség megőrzésének érdekében!"

Bizony mondom Néktek!
Fontos. Méghozzá minden értelemben. Mert sajnos sokan vannak akik csak "szarnak rá" s ezért felborul az emésztésük, ami mint tudjuk minden betegség melegágya.
Másrészt viszont érdemes megvizsgálni ezt a "szarok rá" technológiát amennyiben éppen a minket érintő macerákról (pl. politika, irigység, féltékenységből elkövetett aljas támadások, vagy csak saját jelentéktelenségünk bántanak) van szó. Mert ez is egy védekezési forma. Sokan hiszik, hogy ha nem vesznek tudomást dolgokról, akkor azok nincsenek is. Struccpolitika. Mert bizony, hogy vannak! Tehát ebben az értelemben az a bizonyos székletürítés nem éppen a testi-lelki egészségünk megőrzését támogatja felülről lefelé célzatosan.
Szóval Kedveseim! Igyekezzetek kialakítani a napi rendszeres székletürítési szokásaitokat! És ettől a hagyománytól ne hagyjátok eltéríteni magatokat!
Egészségetekre!

2017. augusztus 12., szombat

Bocsánat!

Itt kérek mindenkitől bocsánatot akinek a hozzászólása egy figyelmetlenségem miatt az utóbbi időben nem kerülhetett nyilvánosságra. Ígérem (ha ez számít valamit) hogy a jövőben nem fordul elő!

Szeretlek!

A szó amit legnehezebb kimondani: SZERETLEK
Ez az amit ha jobban átgondolunk, könnyen megijedhetünk tőle. Minél többet gonolkodunk rajta, annál valószínűtlenebb, hogy csak úgy kimondjuk. Pedig ez az a szó ami összetartja a világot.

A szó amit legkönnyebben csepülünk azzal, hogy érdemtelenekre pazaroljuk: SZERETLEK
Ez az az érzés amire mindannyian vágyunk, amit mindannyian elvárunk feltételek nélkül, és amit csak hatalmas önmarcangolások útjan osztunk meg bárkivel is.

A szó amit legfontosabb lenne őszintén kezelni: SZERETLEK
A szó, és az érzés mindig CSAK annyit ér, amennyire e két dolog összhangban áll egymással.

Mindezek után talán hiteles lehet, ha most kimondom: SZERETLEK!  Igen. Téged, aki most e sorokat olvasod. Pusztán azért, mert itt vagy, azért, mert érdeklődsz, azért mert VAGY!
Nekem...



2017. július 31., hétfő

Ezt olvastam

"Ez a VB 170.000.000.000,- Ft-ba került. Ha a fényes eredményt nézzük, Magyarország itthon 2 db arany, 5 db ezüst és 2 db bronz érmével a 9. helyen zárt, vagyis 1 db érme 18.000.000.000,- Ft-ot kóstált."
Ha ez igaz!!! :-(

2017. július 30., vasárnap

A zember és a zélet, és a hely ahol neki kellene lennie éppen...

A zember csak úgy belenő a világba. Aztán felcseperedik, és szerelmes is lesz. Mindig.
És mindig kettőbe is egyszerre legalább. Mert a zélet szép! Aztán több igazit is talál. Ezekből lemorzsolódik néhány a zévek múltával, s így marad csak kettő. De hazánkban nem szabad ám kettővel egyidőben házasságban élni, ezért (meg mittudomén miért még) a zember marad egyiknél, és össze is köti a zéletét vele. Egy zéletet egy zéletre. Vagyis a két zéletet egy zéletre.  De valóban csak az egyikre. Majd amikor nem ő választ, hanem helyette a zélet, akkor rádöbben, hogy mekkora szerencséje is van neki, hogy maradt lehetősége újra (ismét) a boldogságra.
Aztán a zélet úgy alakul, hogy akaratán kívül a zember messzire kerül szeretteitől, és mások megsegítését tartja fontosabbanak egy ideig (vagy tovább is, de itt akadályokba ütközik) és egyedül marad a messze távolban.
Vagyis nem egészen, mert igaz barátokra, és rengeteg jószándékú zemberre lel.
A zember egyre többször ül viszont esténként bambán a Tv előtt, és miközben belealszik az izgalmas műsorba, utolsó gondolatai mindig ott járnak ahol neki kellene lennie éppen.
Ahol neki kellene lennie éppen...
Ahol neki kellene lennie éppen...


2017. július 27., csütörtök

A sültgalamb


Matematikailag ha egy galamb nagyon gyorsan, nagyon magasról lezuhan az égből, akkor a teste annyira felmelegedhet, hogy akár meg is sülhet mire leér az őt az égből lepottyanni várakozók tömegeihez. Tehát elméletileg a sok semmirekellő léhűtő aki egész nap csak a sültgalambot várja a szájába hullani türelmesen, mondom: elméletileg, akár nem is tekinthető lusta dögnek, hanem sokkal minkább csak energiahatékony módját választotta a megélhetésnek.
Gyakorlatilag pedig, de ezt inkább nem írom most le...
Már csak azért sem, mert most tulajdonképpen én is ugyanezt teszem. Bár én inkább horgászmódszernek nevezem tevékenységemet ami abból áll, hogy feladtam néhány hirdetést, és most sültgalambra várok. Ahogy a hirdetésem kommentjeit nézem, már sül az a galamb...
Ha viszont azt nézzük, hogy azt az autót próbálom eladni amivel enyhén szólva is jól rászedtek, akkor inkább akarok hinni a magyar mondásnak miszerint: " Amíg lószar van, veréb is van!"
Sülgalamb, vagy sültveréb? Madár-madár. Nem mindegy?
Matematikailag...

2017. július 17., hétfő

Hétfő

Süt a nap ezerrel. Már tizenkilenc fokra szökkent épp a higanyszál a hőmérőben. Festés lesz. Mert a barátnál nincs munka. Szerintem vagy rájött, hogy ez nem kifizetődő neki (bár a semminél többet nem kértem tőle sem) vagy csak olvasta a "Vasárnap" című örökérvényűmet tegnap.
Szóval marad a festés. De azért nem jár pénz ha kérném sem. Ma már csak az a kérdés maradt nyitott, hogy holnap miből fizetem ki a tolmácsot a bíróságon, és hogy holnapután miből fogok elutazni Belfastba a kórházba szemészeti kivizsgálásra (vagy beavatkozásra is egyben) mert az ingyenutazás ami jár nekem is buszra, az nem megoldás, hiszen egyszerűen nem érem el vele az appointmentemet.
Mindegy! Festek. Hitler is így kezdte. Még van remény!
A francba! mindig megéhezem ha a péz jut eszembe. Az evés megnyugtat.
Vagy nem.
De a nap az süt!  Ezerrel.

2017. július 16., vasárnap

Vasárnap

Abban a képtelen helyzetben vagy amikor már régen a nyugdíjat kellene élvezned, de mégis kénytelen vagy dolgozni a fennmaradásért. Ezért örömmel veszed amikor egy barátod munkát ígér neked szabadsága idejére, mivel neki is dolgoznia kell, hogy elég legyen az kevés. A munka kerti tevékenység. Minden ami egy kert felújításához tartozik. A dandárját barátod végzi, mert te már messze nem bírod úgy erővel, ezért érzed, hogy igazából csak a támogatásod a célja, nem a munka megosztása. Az csak eszköz ehhez. Tehát teszed amit kell. Otthon éppen a házat fested át, de az a képtelen helyzet adódott, hogy mindkét tevékenységhez szép időre van szükség, ezért súlyoznod kell. Első a kertimunka. Nem csalódhat benned a barátod, mert akkor később még ennyire sem számíthatsz. És egyébként is! Hogy néznél az emberek szemébe ha azt látnák, hogy nem bírod erővel. Aztán szerencséd akad. Nem hozzák a homokot a betonhoz, ezért van egy napsütéses napod a festéshez. Nosza!
És akkor rá kell jönnöd, hogy eddig végtelennek hitt energiáid igenis végesek. Ezért idő előtt elmosod az ecseteket, és az egyéb eszközeidet, és nagy sóhajtással átadod magadat a pihenésnek.
Ajtó, ablak tárva van. Így fűtesz. Beengeded a 18 fokot. Tombol a nyár!
Ülsz a fotelben a Tv előtt amikor érzed, hogy kutyád nedves orra a kezedet lökdösi. Tehát pofáját két kezedbe fogod, és butaságokat suttogsz a fülébe. Ő persze boldog ettől, és szorosan hozzád dörgölődzik. Finom, puha a szőre. Szép kutya. És a TIÉD!
Főzni kéne valami ebédet...

2017. július 13., csütörtök

Előtte-utána

Csuka volt az Istenadta, illetve Jani aki Istennek gondolta magát miközben légszomjhalálra ítélte a kifogott csukát. Aztán nekem adta további feldolgozásra. Ez lett belőle:

előtte


utána

Hát ez lett, és ennyi maradt belőle.

2017. július 11., kedd

?

Eleresztem ezt a lufit, benne kérdésekkel.
Az miért van, hogy nincs?
Az miért van, hogy van, ha nincs is?
És miért van a nincs, és miért nincs a van?
Felszállt.
Arra indult ahol Ő van.
Vagyis ...izé... nincs...vagy valahogy így...

2017. július 10., hétfő

dinnyegomba




 Nem mai a mese. Akkor történt amikor még dinnye volt a dinnye, gomba volt a gomba, és minden egyértelmű volt úgy általában. Kis családom otthon tette a dolgát, mi pedig pénzt kerestünk erdőn-mezőn Beknkógyuri barátommal, mert azt akkoriban a munkehelyünkön nemigen osztogatták oly bőkezűen, s a lányok bizony akkoriban is sokba kerültek. 
Hirtelen jött a tavasz. A nagy melegben, egy csapadékos hét után a Hortobágyon vadásztunk kamillavirágra, de helyette rengeteg gombát találtunk. Hatalmas szíki csiperkékkel (agaricus bernardii) raktuk tele a kocsit. Csomagtartót, utasteret mennyezetig, de még a hosszú tetőcsomagtartóra felkötözött kamillarostát  is felpúpoztuk a hatalmas kinyílott gombafejekkel. Annyi volt a gomba, hogy ropogott a kerék alatt a fűben amerre jártunk, de már több nem fért a puttonyba. Elindultunk tehát, és kezdetét vette az értékesítési szakasz. Lépésben hajtottunk az utakon, hogy a menetszél el ne sodorja a fölösleget a tetőről. Egy emeletes turistabusz kis híján fel is borult amikor utasai hirtelen mind egyoldalra tódultak a ritka látvány miatt. 
Lassan lassan felértünk a Mátrába, és hirtelen ötlettől vezérelve (ez mindig beválik) minden kisfaluban úgy árultuk portékánkat, mint ahogy ősszel a kisebbségi, viszont eladók a dinnyét szokták. Lassan hajtottunk végig az utcákon, én pedig tölcsért formáltam kezeimből, és az ablakon kilógva  ordítottam:
- Dinnye! Dinnye! -  Persze ez májusban a kapuhoz vonzotta a kertben gyomlálókat, s akkor megkérdeztem:
- Na? Dinnye! Kell gomba?
 Persze sosem állítottam le a motort...
Szép, boldog idők voltak. Volt sok gomba akkoriban. Meg otthon a lányok. 
Na meg az a sok dinnye...

2017. július 6., csütörtök

statisztika te csodás!

Valahogy belenéztem a statisztikába a minap, és leesett az állam. Na nem a Magyar Állam, csak az arcom alfele a csodálkozástól. Mert az baromi jólesik hogy vannak hűséges olvasóim, akik megtisztelnek azzal, hogy időnként kíváncsiak arra, hogy mire is gondolok. Én is szoktam olvasgatni másokat, hisz ez a dolog kellemesebb része. Információkat cserélni szabadon. De tegnap az lazította el a rágóizmaimat, hogy egy akaratlan kattintás rámutatott, hogy olyan valaki olvas rendszeresen, aki egy ideje már feljebb költözött néhány szinttel, és eddigi tudomásom szerint onnan tartja szemmel ezt a gyarló világot. Mégpedig igen nagy figyelemmel. Csakhogy ezt a figyelmet ennek a földi, hétköznapi statisztikának nem volna szabad látnia.  S ha már látja is, közzétennie valóban nem ésszerű. Szóval minden ésszerűséget félretéve a statisztika arról adott tanúbizonyságot, hogy a barátság örök, és a jótékony földi elmúlás sem lehet akadálya a kíváncsiságnak. Egyszóval olyan látogatója akadt a blogomnak, aki tulajdonképpen nincsen is. Illetve van, de nem itt e földi világban. Hiányzik is rendesen. Hallom a hangját egy-egy hülye megjegyzésem után amint kendőzetlen őszinte véleményével úgy döngöl a földbe, ahogy azt senki más nem tudja.
Örömmel kattintottam a blog címére, és rá kellett ébrednem, hogy Nem a szellemvilág szórakozik velem, hanem igen nagy valószínűséggel csak valaki földi hozzátartozója kíváncsi a fejleményekre, és azok okozóira.
Korai volt tehát az örömöm amit akkor éreztem amikor megláttam, ki matat a blogomon. (Na ezt a korai örömöt kérem nem félreérteni!)
Csak egyet nem értek. Miért nem a saját blogját küldi felderítésre az akit a kíváncsiság ennyire hajt?
Nagy örömmel fogadnám az érdeklődését! Üzenem: Szeretettel fogadom ha jön saját néven is.
Addig is kellemes olvasgatást!

Barátság

Jó is az!
Különösen amikor érzed barátaid törődését akkor is amikor éppen ritkábban vagy elérhető. Olyankor melegség önti el a lelkedet, és csak állsz, és azon töröd a fejed, hogy ezt ugyan mivel érdemelted ki?
Érdekes, hogy éles helyzetben az egyébként eddig jóbarátnak mutatkozók nagy százaléka eltűnik, mint az a bizonyos szürke szamár a ködben.
De valahogy mindig maradnak barátaid. Vagy lesznek a semmiből újak, És te nem is érted, hol voltak "ezek" eddig?
És persze érzed, hogy ők is számítanak rád!
Jó is az!

2017. június 27., kedd

Ismered?

Ismered azt az érzést amikor miközben megszokott tevékenységedet folytatod, a hátad egy pillanatban valami nyomást érez, s ez a nyomás pillanatok alatt éles szúrássá alakul?
Ez a változás olyan váratlan, hogy még egy gyors helyzetváltozással sem tudod enyhíteni a fájdalmat. A következő lépésben már nem is a fájdalom az ami uralkodik rajtad, hanem az ezzel járó közérzet az ami blokkol.
Egyre nehezebben veszed a levegőt. Próbálod kihúzni magad mint ha attól több levegő jutna a tüdődbe, de elárulom, nem hoz javulást. Azután egyfajta látásromlás jön, majd csőlátás. Ha szerencsés vagy, és .van a közeledben víz, akkor talán segít ha egy pohárral megiszol, de mi  van, ha vásárlás közben, épp a pénztárnál állsz sorban miközben a pénztáros szívélyesen elbeszélget az előtted állókkal, te pedig már azt a helyet keresed szemeddel ahová mindjárt leszédülhetsz?
Átfut a fejeden, hogy most azonnal kell valami megoldás. Pl. az, hogy ledobsz a kezedből mindent, és kiszaladsz az üzletből a friss levegőre...
Levegő! Az kell azonnal!
- Elnézést! Rosszul vagyok. Kiengedne kérem? - hallod a saját hangodat valahonnan távolból, miközben egy rakás árura dobod a bevásárlókosarat, és válaszra nem is várva átgázolsz a "tömegen" akik utadban állnak, és gyanakodva néznek rád. Segítségre nem számíthatsz, mert mire valakinek leesik, hogy mi a gond, te már valahol a gondolák alatt koppantod éppen a fejed valami reklámtábla állványába... Szóval kiszaladsz pár lépéssel az üzletből, és akkor észreveszel ott egy padot amit talán azok hozzátartózóinak raktak oda akik éppen bevásárolnak, de ez neked most kapóra jön. Épp az utolsó pillanatban nyúlsz el rajta mielőtt "villanyoltás" következett volna. Nagy lélegzetet veszel, sóhajtasz egyet, és megkönnyebbülve veszed tudomásul, hogy amint tehermentesítetted a gerincedet, a gond szinte elszállt. Szép a világ!
Kis idő elteltével már ismét állsz a sorban, és azt veszed számba éppen, hogy a félredobott kosaradban minden megvan-e amit a nagy futás előtt beleválogattál.
- Gerinc! - mondja a doktor. - Kell egy komolyabb kivizsgálás, és addig is azt ajánlom, hogy éljen "pihenő életmódot"! Tudja, sem idegesség, sem fizikai munka...
- Ja! Persze! - gondolod, miközben az eszed már valahol az elmaradt tennivalókon jár messze a valóságtól.
Ismered?
Hát sajnállak... 

2017. június 22., csütörtök

Vége

Vége van az egyre hosszabbodó napok izgalmas időszakának. Most fél évig egyre csak rövidebbek lesznek a nappalok, és a hosszú unalmas éjszakák következnek. Már ma is másodperceket veszítettek a nappalok szerelmesei a tegnaphoz képest. De érdekes módon a nyár legszebb része ezután jön még.
Használjuk ki hát a meleg időket! Pihenjünk, nyaraljunk, élvezzük a semmittevést, élvezzük az egész évi munka eredményét, hogy utána újult erővel ugorhassunk bele a jól megfizetett munka örömeibe!
Addig mindenki igénye szerint napozzon, vitorlázzon, bulizzon, túrázzon, másszon sziklákra, és bármi eszébe jut, azt azonnal valósítsa meg!
Nosza!
Mire is várunk még?
Itt az idő. Most, vagy...

2017. június 18., vasárnap

Sári



Azt mondják a tudósok, hogy a házasságban élők (esetleg párkapcsolatban) tovább élnek mint az egyedülállók. Tudósok eltérően magyarázzák a dolgot. Vannak akik azt vallják, hogy ez azért van, mert az embert nem hagyja ellustulni a párja. Tisztálkodás, táplálkozás, mozgás stb.  Baj esetén pedig orvoshoz zavarja, vagy bármi más módon biztosítja a dolgok normális úton tartását. Egy jó házastárs, élettárs, barát, barátnő esetében ez valószínűleg így is van. Nekem pedig itt van Sári.
Sári a napokban azzal lepett meg, hogy mint kiváló diagnoszta, olyan dolgokra hívta fel a figyelmemet amik valóban nem tűrnek halasztást. Mióta jó idő okán többnyire nyitott ajtónál élek Sári mindig a közelemben tartózkodik. És mindenre reagál. A megszokott dolgokat örömmel morogja tudtomra. A szokatlanokat izgatott nyüszítéssel, szaglászással, orrának bökdösésével hozza tudomásomra. És mindent észre is vesz! Orbáncos elváltozást még időben a lábamon, sebeket a talpamon amiket már nem érzékelek, s ezért veszélyesek lehetnek. Legutóbbi cukros "megszaladásomat" is izgatottan követte, már jóval azelőtt, hogy "lebegni" kezdtem volna. Márpedig olyankor nem mindig tudom ösztönösen, hogy mi a teendőm. Ma már tudom, hogy ha kiskutyám ilyen jelzéseket ad, akkor azonnal vérnyomást, és cukorszintet kell mérnem. És eszerint tennem amit tennem kell. Azután ráérek Sárinak jutalomfalatokat, simogatást, és egyéb hálaadományokat juttatni. Mert megérdemli. Nem is kellenek ezért nekem tudósok! Nekem itt van Sári...


2017. június 14., szerda

IP kamerák

Nézem a képernyőt. Minden szabadidőmben nézem. Egy idős asszonyt látok. Egyedül. A karosszékben ül, mellette az asztalon étel, távirányítók, egy üveg bor, és a süteményes doboz. Ő csak ül, és szemmel láthatóan nem köti le a TV. Csak háttérnek kell a gondolatait semlegesíteni. Időnként szóra nyílik a szája, de hang nem hagyja el. Talán a múltban jár éppen, talán csak az összezavarodott jelent boncolgatja, nem tudom.
Anyám. Az akinek létemet köszönhetem, akinek a világ legjobb testvérét köszönhetem, aki a valamikori erős asszonyból még megmaradt. Árnyék. Saját árnyéka.
Nézem a képernyőt. És látom, hogy az őt kiszolgálók milyen odaadóan gondozzák. Én meg csak nézem. A képernyőn. Messziről. Néha a tehetetlenség megőrjít.
 Nem őt sajnálom, hanem a tényt, hogy nem tehetek semmi hasznosat.
Nézem a képernyőt. Egy hálóinget látok belibegni a hálószoba ajtaján, majd az ajtó becsukódik.
Lepihent. Én meg nézem. Az üres szobát...

Az agyi dülmirigy totális hiánya szájmenést eredményez.

Valamikor a húszas éveim elején  tévedésből bevonultattak katonának. Azért mondom, hogy tévedésből, mert ez körülbelül akkora tévedése volt az akkori rendszernek, mint ha a cincéreknek szobrot állítottak volna a hősök terén. Olyan messze állok én az uniformizálástól, mint Makó Bamakótól. Na de hagyjuk a szójátékokat, mert most aztán igazán komoly dolgokról akarok írni.
Voltatok már úgy, hogy amikor egy probléma megoldásán törtétek a fejeteket, először semmi nem jutott eszetekbe, de aztán hirtelen beugrott a MEGOLDÁS?  Csak úgy. A hozzá vezető út nélkül. Nem? Pedig működik. Ha ugyanis az agynak vannak ismeretei (nevezzük ezt tapasztalatnak) akkor bizonyos esetekben nem szükséges lépésről lépésre a megoldást felgöngyölíteni. Elég ha az ember megbízik agyának képességeiben, és elhiszi annak válaszát a feltett kérdésre. Így jártam én például egy matek dolgozattal amikor a példa levezetése nélkül csak lekörmöltem a megoldást, kétszer aláhúztam, majd mint aki jól végezte a dolgát be is adtam úgy a cetlit. Kaptam is rá egy nagyszerű hármast! Tanár úr a következőképpen indokolta:
- "Kaptál rá fiam egy egyest, mert megmondtam ezerszer, hogy a levezetés nélküli eredmény az iskolában nem számít megoldásnak. Azt ugyanis elleshetted tudás nélkül bárkitől. És kaptál rá egy ötöst, mert a tied volt az osztályban az EGYETLEN HELYES megoldás, tehát nem másoltad. Átlagoltam. És nem érdekel, hogyan jöttél rá. Lehet, hogy az előző életedben már megoldottad ezt a feladatot valahol..."
Érdekes dolgok ezek, mert sok magyarázata nincs a dolgok ilyetén működésének, de annál több rájuk a bizonyíték, hogy mégis működnek.
Ugyanígy működik nálam az a "képesség" ami az emberek megítélésének első látásra történő elég komoly pontosságát adja Bár lehet, hogy ahhoz kell az én nagyfokú felelőtlenségem is amivel bátran ki is mondom az eredményt amit az agyam néhány másodperc alatt bevillantott. Többnyire magam is meglepődöm az eredményen. És érdekes módon minél furább dolgok villannak be nekem az előttem álló először látott emberről, annál inkább pontosak . Valószínűleg ezt bárki tudná produkálni, csak az emberek általában nem tudják, hogy képesek rá, ezért nem merik kipróbálni. Pedig ez is csak az agy korábbi ismereteinek egy szokatlan felhasználási módja. Bármilyen hihetetlen ugyanis, még a legbutább embernek is elképzelhetetlenül sok ismeret, tudás, tapasztalat raktározódik a tudatalattijában. Csak nem mindenki tudja, illetve meri ezt előbányászni. A komoly emberek nem kockáztatnak. Ők kizárólag a biztos tudásukra támaszkodnak, tehát csak azokra az emlékekre mire még emlékeznek spontán, így a tudatalattijukon még ha meg is lepődnek sokszor, nem mernek, nem akarnak rá támaszkodni.Talán a jóhírüket óvják, nem is tudom.
Ahogy múlnak az évek, magam is egyre több tapasztalatra teszek szert, de ez valahogy nálam fordítva működik. Mert míg korábban gondolkodás nélkül vállaltam ezt a tudást, mostanában egyre inkább törekszem a biztonságra. Pedig ma több a tapasztalatom mint fiatalon, mégis megfontoltabb lettem. Ha ez másoknál is így működik, akkor talán ebből ered az a népi megfigyelés, hogy az öregeké a bölcsesség. Tisztelet a kivételeknek akik idős koruk ellenére is fiatalosan gondolkoznak, bár éppen ezért őket a becsmérlő "infantilis" jelzővel illeti a többség.
Már fiatalkoromban, amikor a honvédségnél segédműtősként olyan dolgokat tapasztaltam meg amit mások általában hatvan-hetven év alatt, úgy éreztem, hogy átértékelődött bennem a világ minden fontossági sorrendje. A halál közelsége, az elmúlás testközelben történő megismerése hozta-e nem tudom, de azóta úgy érzem, hogy az idősekkel azonosan látom a világot. Csak akkoriban nem nagyon mertem "bölcselkedni" mert az visszataszító lehetett volna egy fiatalembertől. Ha viszont ma ugyanazokat az akkor szerzett tapasztalataimat osztom meg az ifjúsággal, senki nem tiltakozik ellene. Elfogadják. Ne adj Isten, még el is várják. Mert egy öregember "bölcsessége" tehát még ha más véleményen is vannak, elfogadják. Sokszor gondolkoztam rajta, hogy talán nem kellett volna nekem a hetvenes évek elején olyan tapasztalatokat szereznem. Pedig akkor én csak úgy szívtam magamba az ismereteket! Azt hiszem.
Tehát lassan kezdek ráébredni, hogy a bölcsesség nem más, mint a fiatalon összegyűjtött tapasztalatok sokaságának nyílt, hogy ne mondjam: hebehurgya visszaszolgáltatása öregkorban.
Tehát az öregeké nem a bölcsesség, hanem a felejtés. Annak elfelejtése, hogy hogyan kellene körülbástyázni magunkat az értetlenek támadásaitól. Ezt a hebehurgyaságot sokan bátorságként tisztelik. Pedig ha majd ők is ebbe a korba kerülnek, rá fognak döbbenni maguk is, hogy az idős emberek csak két dolgot tudnak egyre nehezebben magukban tartani: A véleményüket, és a vizeletet...
Hál' Istennek, nekem az utóbbival semmi visszatartási problémám nincsen. Sőt!
Igazságtalan a természet. Mert miért is nincs az öregembereknek egy prosztataszerű szervük ami a kikotyogott meggondolatlan véleményeket lenne hivatott visszatartani?

2017. június 13., kedd

Angol? Baromság!

Idétlen a "logikája" az angol nyelvnek. Míg a magyarban egy-egy szó általában egy dolgot jelent, az angolban ha mondanak egy szót, sosem lehet biztosan tudni, hogy mire is gondolnak konkrétan. Minden szónak van ugyanis sokféle jelentése. Ezért aztán ha valamit hallasz, ne értsd azonnal! Várd meg, hogy a közlő milyen környezetbe teszi, majd azután értelmezd. Például ha valaki a következő szavakat egymás után vizsgálja, azt veszi észre, hogy ugyanazt is jelentik, meg mást is. Szóval ember legyen a talpán, hogy ha valaki biztosat akar tudni angolul.

hajó     craft     jártasság     proficiency     előmenetel     progress     haladás     advancement     előléptetés     felírás      inspiration     dedication    

Van persze ennek előnye is. Az írek például igencsak összefüggéstelenül sorolnak hangokat egymás után, és mégis értik egymást. A nonverbális kommunikáció ilyen "nyelvi" környezetben kifejlődik mint a vak emberek denevérlátása.
Mostanában én is folyékonyan adom elő. Legnagyobb meglepetésemre  a beszélgetéseim akadálymentesek azóta.



2017. június 9., péntek

Mobil konyha, avagy a készülő lángosos









Mégy rengeteg apró dolog hiányzik. Pl padló, és falburkolat... De majd! :-)



Már egy éve kellett volna elkészülnie ennek a projektnek, de csak most kezd alakulni. Ezer okom is van, hogy miért tartott ez ilyen sokáig, de csak egyet említek: Lustaság.
Most azonban élvezem, hogy ezalatt az egy esztendő alatt lassanként szinte mindent összehordtam hozzá. Anyag, szerszám, elképzelés, és minden van. Így aztán könnyű dolgozni!
Régen (otthon magyarba') ha bármibe belekezdtem, először a szerszámokat kellett vagy javítanom, vagy elkészítenem ha haladni akartam. Egyik foltozás hozta a másikat, mert ugye kellett olyan is amivel a javítgatást elkezdhettem volna. Na ezt nem is fejtem ki jobban, mert borsódzik a hátam ha rá gondolok. Lényeg, hogy csak nagyon ritkán tudtam bármit is befejezni. Lányaim mondogatták is, hogy olyan "szalmaláng" módon élek. Hát ja! Annyiból, ott csak úgy voltam képes.
Na nem mint ha most milliárdos lennék. (az egy másik hasonnevű) Viszont itt a körülmények olyanok, hogy még a kevésből is könnyebb.
Szóval most az van, hogy egy használt (retro) német lakókocsit alakítok át utazó konyhává. Terveim szerint ezzel kirándulni, nyaralni, dolgozni egyaránt lehet majd. A kocsi egyharmada lakórész marad, ahol két személy kényelmesen elfér. Ha szükséges, persze lesznek pótágyak is trükkös módon. Szóval a használt "caravan"-ba beépítek egy szintén használt konyhabútort, lesznek benne tűzhelyek, mikró, olajsütők, hűtő, és fagyasztó, mosogató, kézmosó, grillsütő, lábosok, fazekak, és még sok-sok minden ami egy konyhában kell, hogy legyen. Van benne gázfűtés, most készül az elektromosság, és általában minden szabad percemre jut valami tennivaló. A lakórészben egy ülőgarnitúra van négy személyre ami ággyá alakítható praktikusan pár mozdulattal.
Ja! És van benne rengeteg mocsok. Mert magam után ugyan minden nap kisöprök, de ennyi. Csutakra, sikamikára, csilivilire még nem futotta. Majd, ha minden a helyén lesz, és működik. Majd akkor. Tehát most még nem is szívesen teszem fel a netre a képeket amik munkafázisonként készültek. Talán egyet majd, de az még egyáltalán nem lesz jellemző a majdani csodamobilkonyhára!
Na mára ennyi. Folyt köv.


2017. június 8., csütörtök

Minden változik

Most, hogy a tavasz nagy részét otthon töltöttem, rengeteg dolog tűnt fel, ami öt évvel ezelőtt még nem, vagy nem így volt.  Például rengeteg olyan, többnyire nagyon apró rovar, minipók, atka stb. hemzseg mindenfelé, amikkel azelőtt nem találkoztam. Megterítettem egy asztalt a szabadban, s percek alatt láttam legalább tízféle élőlényt a terítőn amikhez azelőtt max Itáliában volt szerencsém.
Meteorológus barátom (R A) jut eszembe, aki még a disszertációját is a klímaváltozásról írja, hogy ezek is mind az ő álláspontját látszanak megerősíteni, miszerint az éghajlat melegszik "rohamosan".
És valóban! Minden jel szerint erről van szó. Véleményünk nem is ebben különbözik, mindössze abban, hogy én vitatom az emberi tényező mértékét a dologban.
De ezek az apró dögök megérkeztek!
Vagy az új szemüvegemmel látok jobban? Vagy csak érzéki csalódás vett rajtam erőt a friss pálinka minősítése után?
Nem tudom. De jó volt otthon lenni kicsit. Jó volt a kertben matatni, jó volt friss cseresznyét szedni, és eszegetni, jó volt a családommal a teraszon ebédelni egy hosszú asztal mellett, jó volt az árnyékban szundítani ebéd után a hintaágyon, jó volt a német állampolgár ukránmagyar freskócsajjal a macskaőrületéről négy nyelven vitatkozni, És jó volt ismét tücsökzenére elaludni, illatokkal teli friss balatoni levegővel teleszívni a tüdőmet... és sorolhatnám még. De nem teszem. Mert amikor visszajöttem, rájöttem, hogy legalább annyi jó van itt is, választott világomban.
Az élet szép!
Pedig minden változik...

The Big Bang, avagy Kvantumgravitáció, végtelen, galaxis, univerzum, szingularitás, és hasonló jelentéktelenségek

Hogy is van ez?
Ha a gravitáció egyenlő a tömegvonzással, akkor hogyan fordulhat elő, hogy az univerzum tágul? Nem összemennie kellene ennek fényében?
Jó, tudom vannak magyarázatok (mindenre) amik elmagyarázzák a nagy bumm elméletét miszerint az ősrobbanás ereje feszíti szét az univerzumot azzal a kezdő lendülettel amit a robbanás ereje adott az anyagnak indulási energiaként. Rendben! De tudjuk, hogy az anyag nem tiszta vákuumban utazik, (olyan sincsen a jelenlegi tudásunk szerint) tehát a "kilőtt" anyagnak előbb-utóbb lassulnia kell. Azután kiegyenlítődik ez a kezdeti erő ami a robbanásból ered az őt lassító ellenerővel, majd az veszi át a hatalmat az anyag helyett, és az univerzum elkezd összeomolni, míg egyszercsak belezuhan mondjuk egy fekete lyukba.
Namármost ezt ujabb "ős"robbanásnak kell követnie, s a történet egy ciklikus folyamat részévé válik.
 Mivel ez csak elhanyagolhatóan icipici részén történik a NAGY EGÉSZ-nek, rengeteg (végtelen) sok fekete lyuk, és kb. ugyanannyi ősrobbanás volt, van, és lesz, valószínűleg hasonló folyamatok mennek végbe MINDENÜTT.
Mi az a mindenütt? Hát ezt sem lehet megmagyarázni néhány mondatban, de a végtelen fogalmát is csak megközelítően pontos definíciókkal illethetjük. És ahhoz is hozzá kell tenni, hogy jelen tudásunk szerint, vagy azt, hogy emberi ésszel, stb.
Azt tudjuk, hogy a MINDEN egységekből áll. Idő, tér, és minden vonatkozásban. Sok hasonló kisebb egység alkot egy nagyobbat, sok nagyobb alkot egy mégnagyobbat, sok mégnagyobb egység alkot egy hatalmasat stb. stb. stb. minden irányban, térben, és időben egyaránt. Tehát a térnek sehol nincs se eleje, se vége. Vagy ha igen, akkor az valami olyasmi amiről még csak fogalmunk sincsen. Mert valamiből jött, és valamibe távozik. (Ha már van. De ez sem biztos, mint ahogy a biztos sem biztos csak ha rendőr az illető) És eddig még nem tudjuk meghatározni, hogy ezek a pontok hol is vannak.
Az idő pedig mint olyan nem is létezik. Minden ami volt az a múlt, (volt) minden ami lesz, az a jövő (de nincs!) és e kettő között kellene lennie egy jelennek, (ami megintcsak nincs) amit szintén lehetetlen meghatározni. Tehát ami biztosnak tűnik az "idő"vel kapcsolatban mindössze annyi, hogy voltak bizonyos dolgok a világban amiket mi egyszerű ostoba emberi eszünk szerint valamiféle folyamatszerűségbe helyeztünk csak azért, hogy valami gyenge magyarázatot adhassunk létükre. Vagy nemlétükre... Kb. ez az idő mint végtelen fogalma, amit eddig úgy hittem, hogy olyan folyamat ami előtt is volt valami, ami van, és ami lesz majd talán ha...

Egyre gyakrabban kínoznak hasonló kérdések. Persze már nagyon régen, de akkor még tudtam magamról, hogy mindent tudok. Azután észrevettem néha, hogy vannak lyukak a tudásomban. Később rájöttem, hogy vannak akik sokkal többet tudnak nálam. Ma már csak azt tudom, hogy ezek sokkal többen vannak, és fiatalabbak nálam.
Amit fent leírtam az tulajdonképpen csak mint kiindulópont szerepel gondolataim között esténként amikor ágyamban fekszem, és egyetlen társam a magány. Meg odakint az éjszakában mélabúsan éneklő fülemüle, és rengeteg apróbb-nagyobb zajkeltő lény.
Ha valaki eddig jutott az olvasásban, az látja, hogy még a problémafelvetésem is erősen hiányos, de ne kívánjátok, hogy belemenjek minden mellékúti gondolatmenet kifejtésébe, mert akkor valamikor csak kiderül, hogy mennyire fölöslegesen töltöm a drága "IDŐ-met" ilyen gondolatokra.
És ettől nagyon elszomorodnátok.
Azt pedig nem szeretném!

2017. június 6., kedd

libraryes.ni

Ma a szokasos evi rendszeres karbantartas miatt nincs aram otthon egesz nap. Ezert aztan itt ulok a varosi konyvtarban, es addig maradok is amig mindent el nem rendezek amihez internet kell. Itt nagy hagyomanya van a konyvtari, internetkavezoi kommunikacionak. Most is legalabb negyvenen kopogunk a billentyuzeteken. A magyr billentyu hianyzik ugyan, de minden masban kifejezetten magas szinvonalu a kiszolgalas. Ha valaki tagja a konyvtarnak, akkor az internetet ingyen hasznalhatja. A parkolo hasznalata is ingyenes. Csak a kavehoz kell nemi aproval hozzajarulni, de ez ertheto egy automata eseteban. Az mar a helyi mentalitast tukrozi, hogy kanal, cukor, tej, nem az automata mellett van, hanem a konyvtarostol kell koldulni. Itt az olvasoszobaban az emeletrol olyan agynyikorgas szeru hang jon, hogy a fiatalabbak mind osszemosolyognak rajta. Kulonoskeppen amikor ritmust valt, s belead apait-anyait. Mi oregebbek mar nem ertjuk ezeket a mosolyokat. Nem kell ezen derulni! Olyan termeszetes dolog ez! Nalunk is ilyen ha az emeleten takaritanak na!
Szoval varosi konyvtar!
Nem utoljara jarok itt sem. (igaz, nem is eloszor)
Kar, hogy whiskey nem van...

2017. június 4., vasárnap

Álmodom?

     derekát átkarolva csókomat nyakába lehelem 
     szívem ijedten vergődik bordáim védelmében
     valami likvid izé homályosítja tekintetem
     félek bevallani: fájón hiányzik  ez a szerelem



2017. június 3., szombat

Megszakított kivizsgálás.

Engem itt mindenáron meg akarnak gyógyítani!
Ez egyébként jó hír, de néha nem értem, hogy mi okból.
Ma egy terheléses szívvizsgálatra hívtak meg sok szeretettel. Fel is hívták a figyelmemet, hogy vigyek megfelelő lábbelit a futógéphez. No ha a gép fut, akkor jó - gondoltam, mert futni én biztosan nem tudok. De mindegy! Kellemes meglepetésként régi jóismerőst egy nagyszerű tolmácsot is hívtak mellém.
A vizsgálat a szokásos eljárás szerint kezdődött. Kikérdeztek sokféle dologról, csak arról nem, hogy valaha volt-e a szívemmel problémám. Elmondták, hogy mi vár rám a várhatóan kilenc perc alatt, aztán kérdezték, hogy van-e valami kérdésem. Na az nincs. De mesélnék.
Jó. - mondták, és én meséltem nekik a régi problémáimról, a gyermekkorom óta meglévőkről, aztán a két kisebb infarktusomról. (amiknek nem sok nyoma maradt sem papíron, sem a belsőségeim között) meg arról, hogy ezek a gondok egyszercsak megszűntek. Na erre gyorsan csináltak egy hatalmas EKG géppel valami vizslatást, aláírattak egy mindenbe beleegyező nyilatkozatot, (tanúnak ott volt a tolmács) s ennek birtokában most már felelősség terhe nélkül megnyugodva nekiálltunk a nagy futásnak!
Előbb bemutatta egy nővér, hogy hogyan kellene nekem is, azután helyet cseréltünk, és elkezdődött az andalgás! Röhejesen nézhettem ki  a testemről lógó madzagokkal amint megpróbáltam járni. Eleinte még csak ment is valahogyan, de akkor az egyik nővérke észrevette, hogy a kütyünek (ami a derekamon lógott) öve lecsúszott kissé, és megigazította. Nem kellett volna! Mert amíg nem figyeltek én a nadrágom korcát alácsúsztattam finoman, s így az tartotta rajtam a nevezetes ruhadarabot. Addig. Azután pedig én a saját kezeimmel felváltva, attól függően, hogy melyik oldalon csusszant meg jobban. Ja és egy plusz kezet éreztem a derekamon is ami tartotta a nacit.
Közben persze nem bírtam megállni sem a lábamon rendesen, sem a röhögést, amitől a testtartásom olyan igazi vénemberes pózba csavarodott úgy, hogy nem győztek utánam kapkodni szegények. Minden tiszteletem a tolmácslányé mert ő volt az egyetlen aki bízott benne, hogy végig tudom csinálni a mutatványt. Bár utólag bevallotta, hogy ő is megingott néha ebbéli hitében. Igyekeztem is rendesen! Azután kicsit gyorsítottak a járdán, ettől én harminc centivel hátrébb kezdtem szaporázni a lépéseimet, de így sem nézhettem ki valami fenomenálisan mert rám is szóltak többször, hogy húzzam ki magam, emeljem fel a fejemet. Mondtam én, hogy ha nem látom emelt fővel a talajt, akkor nincs egyensúlyom a polineuropátiám miatt, de hiába. Nos szaladgáltam tovább igény szerint (legalábbis én azt hittem) de egyre ijedtebb hangok, és tekintetek kereszttüzében találtam magam. Nővérke 1  diktálta az adatokat folyamatosan amit a monitoron látott. Nővérke 2 egyre rémültebben kérdezte, hogy jól vagyok-e? - Igen- mondtam. - Még futnék néhány kört.
De a kezdeti vérnyomásom (155/90) hirtelen elkezdett süllyedni (!) Előbb csak azt hallottam, hogy 140 / 65, azután 115 / 51, majd hirtelen leállt a szalag! Állítólag leesett a nyomás bennem 103 / 45 re! Nem tudom mond-e ez valakinek valamit, de a kis ijedt nővérkék azonnal leparancsoltak a gépről, végigfektettek egy vizsgálóágyon, és nagyon feszülten érdeklődtek az életjeleim iránt. Gondosan párnát tömtek a fejem alá amin megint mosolyogtam egy sort, mert ha a félelmeik beigazolódtak volna, akkor azt a párnát a fejem alól a lábaim alá kellett volna rendezni gyorsan.  Hiába mondtam, hogy kutya bajom, hogy ki sem izzadtam, alig lihegtem, és a pulzusom is csökkent, Nem kergettek tovább, tehát a futásnak itt volt vége.
A vizsgálat olyan hirtelen ért véget, hogy szinte az ingemet is alig tudtam begombolni, mert nagyon szabadulni akartak tőlem. Földbegyökerezett lábakkal bámultak, hogy élek, felkelek, és JÁROK! Miközben kifelé baktattam a tolmáccsal beszélgetve, vigyorogva az ijedtségükön, még utánam is szóltak, hogy ha Dr. Hamed ismét ilyen vizsgálatot rendel nekem, akkor mondjam meg, hogy ne hozzájuk küldjön, hisz van erre más, egyszerűbb módszer is. Gondolom máshol.
Tudtam én, hogy szarul nézhetek ki, mert Budapesten, és az egész országban minden buszsofőr, minden ellenőr, (de még vonatkalauz is akadt) aki csak rám pillantott, csak intett a fejével hogy hova üljek, és egy sem kért jegyet a vén szarostól. Erre azért nem vagyok büszke egészen, mert még nem vagyok ingyenutazó korban. Az is elgondolkoztató, hogy mindenhol a hetvenes - nyolcvanas hölgyek elegyedtek szóba velem nagy mosolygásokkal. Igazán kedvesek voltak! Nincs is ezzel semmi baj, csak valahogy a kis fiatalka ötvenes fruskák kerülték a tekintetemet. (smile helye)
Nem felejtem el soha azt a nézést amit a két nővérke eresztett utánam. Az volt az arcukra írva, hogy : " - Hála Istennek, nem idebent halt meg!"
De lehet, hogy még látjuk egymást, mert hát itt engem mindenáron meg akarnak gyógyítani...

2017. június 1., csütörtök

Jönni kellett

Csodálatos hely Magyarország! Hosszú hetekig újra élveztem minden szépségét, finomságát. Önfeledten lubickoltam a gyermekkorban megszokott gyönyörűségekben, mint pl. a házikenyér, szalonna, hagyma kombó, vagy a frissen szedett gyümölcsök, zöldségek íze. Felidézett bennem nagyon sok szép emléket a forró port elverő zápor illata, barátok, rokonok kedvessége, a Balaton magábaölelő valósága, Budapest fáradhatatlan zsongása, az éjszakai autóbuszok fáradt ellenőrei, a muskátlis ablakok a hetediken... a táj, ami megismételhetetlen, mint a tájak úgy általában. Végigjártam néhány helyet amihez már régen nem volt szerencsém, és egyre jobban tetszett az ország: a Hazám.
Csak számolni ne tanítottak volna meg soha! Mert ha belegondoltam, hogy mibe kerülne nekem a saját környezetemben élni ismét, hát elszoruló szívvel mondtam ki a végeredményt:  Annyi nekem talán sosem lesz többé. Tehát nem is áltattam magam tovább, hanem időm lejártával felkerekedtem, (mint a szűzlány szeme a nászéjszakán) és hazaröppentem otthonról. Be kell vallanom, már nagyon hiányzott az itthonom. A nagy forróság után a kellemesen hűvös ház, a kutyám örömteli csaholása, a szomjas virágaim, a kifőzésre váró cefrém, és a befizetésre váró csekkjeim... illetve azok nem annyira talán.
Csodálatos hely Észak-Írország!
És csodálatos hely talán az egész világ, ahol helyet szorítanak nekem a barátok, ahol olyan kedvesen fogadnak mint az éjjel engem, ahol kislányos izgalommal várom, hogy mikor mehetek ismét haza...
Most addig itt lubickolok kicsit.

2017. május 29., hétfő

A mai világban

Nem irigység az amit érzek. Mert nem szeretném ha ugyanabba a helyzetbe kerülnék. Nem irigység, hanem keserűség. Persze nem hatalmas, csak éppen annyi, hogy ma keserű legyen a szám íze. Mert a mai világban nem mindig az kap elismerést aki leginkább kiérdemelte, hanem az aki jó közegben mozogva jól el tudja magát adni. A mai világ nem arról híres, hogy a becsület, a kitartó munka, a tehetség megkapja méltó jutalmát. A mai világban "jó családba kell születni" mindehhez. Vagy beházasodni. Ha kell, vallást is cserélni. Pedig aki a hitét lecseréli holmi előnyökért cserébe, nem ember az. És én nem szeretnék azzal cserélni.
A mai világban...
Talán mindig így volt ez, csak későn ébredtem rá. Minden kornak megvoltak a "helyezkedői", hogy ne a nem rendeltetés szerű nyelvhasználati példával éljek. És mindig ők aratták le a babérok zömét. Bár igaz, mit is kezdenék annyi babérral? A fiókom lehetne velük tele. Közszemlére úgysem tenném ki őket, mint ahogyan eddig sem tettem. Még a hozzám legközelebb álló családtagok sem tudnak "minden dolgomról".  Nem is kell. Nekem így jobb. Csak ilyenkor keseredik meg a köpetem, amikor nagyon sokat tettem valamiért, és más élvezte azt a sikert amit pedig én is büszkén vállaltam volna.
Egész nap ez járt a fejemben. Kivéve persze azt a nem kis időt amit leányommal, és kisebbik "Nagy" unokámmal töltöttem kint a határban, távol a Város nyüzsgésétől, friss levegőn, grillezve-füstölögve- játszadozva önfeledten. De aztán mindennek vége lesz egyszer alapon eszembe jutottak gyengeségeim. Talán nem kellett volna.
Igazából olyan dolog zaklatott fel ennyire mint az az eset amikor ketten vezettünk egy háztartást egy ideig (családi dolog) ki sem jöttem a konyhából. Csillogott, villogott minden, még a régi kávédarálóról is értékes információk derültek ki amikor lecsiszoltam. Aztán megérkezett a következő "ügyeletes" családtag átvenni a házat, és azt mondta: "-Milyen rendes minden! Látszik rajta az asszonykéz!"  S mivel én a legnagyobb jóakarattal sem vagyok asszonynak mondható, csendesen vettem tudomásul, hogy megint másnak szereztem elismerést.
Ez a mai dolog is pont ilyen. Csak sokkal nagyobb volumenű! Nem is beszélek róla többet. Inkább még nagyobb energiával dolgozom rajta tovább.
Talán addig sem fogok unatkozni.
A mai világban már az is valami.

2017. május 22., hétfő

Egy régebbi freeblogos



Amikor a nap kibukkan a horizont fölött, gyengéden végigpásztázza a világot, lassan felszárítja a harmatot ami éppen lecseppenni készült egy gomba kalapjáról a fűszálra, és sejtelmes hosszú árnyékot vet a tisztás szélén álló gyertyán koronája.
A madarak már túl vannak hajnali torokköszörülésükön, az erdő éjszakai portyásai is hazafelé tartanak tele hassal, és izgalmas élményektől gazdagon. A magasban hollók kurjantanak, ezzel is jelezve, hogy minden a megszokott mederben zajlik. Szó szerint zajlik. Az erdő csendje lassan már elviselhetetlen hangzavarba csap.  A levegő áll. Egyhelyben, rezzenéstelenül.
Az erdei ember bütykös ujjával följebb tolja sapkáját a homlokán. Felnéz a magasba, mintha megerősítést várna arra ami ezután következik. Majd tenyerébe köp, megmarkolja a láncfűrész fogantyúját, nagy levegőt vesz, és mintegy önmagát biztatva felsóhajt:
- No akkor!... - és felsír a fűrész.
Hol van már a hajnali ébredés! Hol van már a nyikorgó ízületek első nyilallása! Hol a vén UAZ köhögése, az álmos zötykölődés, a földút mindent ellepő sűrű pora! Most a frissen vágott fa fogácsillata uralkodik a tájon, és az erdei ember szívén egyaránt.
És mire  az útszélén gondosan megrakott kis tűz parazsán pirosra sül a szalonna, előkerül a bicska, az újságpapírba csomagolt hatalmas szelet kenyér, és a hagyma is.
Dél felé már egész takaros rakás emelkedik a gyökerüket, és lombjukat vesztett fákból.
Az erdei ember számbaveszi a termelés eredményét. Lassan billeg végig a farakás mellett. Botjával időnként rácsap. Számol. És szemmel láthatóan elégedett.
- Na ez is megvolt! - sóhajt, és pakolni kezd.
Mire a púposan megrakott UAZ felér a tetőre, és egy éles kanyarral a kövesútra hajt, az erdő már régen visszazökkent megszokott csendes valójába. Már csak emlék a fűrész sivítása. Emlék a fák nyögése, reccsenése.  Az UAZ mögött összezárnak a bokrok, visszaegyenesednek a fűszálak, s a fűrészporban egy fiatal róka turkál. Talán bogarakkal játszik éppen.
Az erdő felejteni igyekszik. Túlélésre játszik.
Ő is...

2017. május 15., hétfő

Vonat. Majdnem szép napom volt.

Vonat. Olyan kis piros. Szóval majdnem vonat. Szeretnék felszállni rá, de nincs peron az állomáson, nekem meg csomagjaim vannak, s a lábam sem a régi, szóval inkább felkapaszkodásnak nevezném ezt a felszállásnak indult manővert. A lépcső a kocsi végében van ahol vannak még ülések mint egy régi polgári ház teraszán mielőtt a lakásba lépnénk.
  Nos ebben a belépőben ücsörög egy család. Fiatal pár egy tízéves forma fiúgyerekkel. Eszükbe sem jut segíteni, aminek részben örülök, mert nem érzem még szükségét  annak, hogy korom miatt rászorulnék, ugyanakkor azért átsuhant, hogy régen... (az én időmben, stb.)
- Höhöhö! Egy vénember! - kuncogott fel hangosan a kölyök mutatványom láttán.
- És KOPAAAASZ! hihihi  - folytatta. Szülei büszkén mosolyogtak éleseszű gyermekük jópofaságán. Megálltam, és mielőtt a kocsi belsejébe távoztam volna, a gyerek felé fordultam:
- Egy hülyegyerek! Höhöhö - csodálkoztam rá. - És milyen neveletlen szegény! hihihi - tettem hozzá, majd kicsit elidőztem a "büszke" szülők megdöbbenésén, és egy jobb társaság reményében beléptem az utastérbe.
Vonat. Olyan kis piros. Szóval majdnem vonat. Majdnem emberekkel kattog a majdnem síneken egy majdnem szép világban valamerre...


2017. május 13., szombat

Buggyanok.

Mostanában egyre többször veszem észre, hogy a szám önállósítja magát mondanivalók tekintetében, és mire az agyam jól kigondolja, hogy mit, s hogyan kellene mondanom, már elhangzott. Ha csak magamban gondolkodom, akkor ez nem ciki. Jókat vigyorgok azon, hogy ha ezt most valaki hallaná, mit gondolna erről a magában beszélő vénemberről? Már az is eszembe jutott, hogy ha lakott helyen gyalogolok, valami fülhallgatót kellene bedugni a fülembe. Akkor ha bárki "belehallgat" a gondolataimba, azt is hiheti, hogy csak telefonon kommunikálok bunkó módra az utcán. Néha egész monológokat is mondok. A végén derülök, hogy kár erre vesztegetnem az időt, mert amíg szavakat formálok, rengeteg gondolatomnak nem marad idő, hiszen egy kimondott mondat annyi időt rabol értékes időmből mint száz gondolat. De mivel ez önkéntelen, hát bele kell törődnöm, hogy nem vagyok százas. Vagy csak öregszem. Mert ha ez az öregedéstől van, akkor kezdem megérteni, hogy az idős emberek mitől váltak olyan bátorrá, hogy minden gondolatukat megosztják környezetükkel.
Aztán ha meg arra gondolok, hogy amíg gyermekként mindig igyekeztem megválogatni a szavaimat, addig olyan "mesterkélt" volt a beszédem. Aztán amikor később már megbíztam ösztöneimben, és mindent úgy mondtam ki ahogy gondoltam, akkor magabiztossá váltam, hisz nem volt, vagy legalábbis nem sok takargatnivalóm volt. Beszélhettem nyugodtan. Aztán megint később azt vettem észre, hogy ha egy kérdésre hirtelen csak úgy rámondtam valamit, azt jobban akkor sem fogalmazhattam volna meg, ha egy hét gondolkodási időm lett volna a válaszra. Na ekkor kezdtem kételkedni magamban. Mert hogy is van az, hogy az agyam anélkül dönt, és cselekszik, hogy én előbb felfognám, és ...  és valószínűleg elbénáznám azt a választ?
Mostanában miközben ezeket egyre többször veszem észre magamon, arra is rájöttem, hogy jobb, ha hirtelen ötlettől vezérelten meggondolatlanul "papírra vetek" valamit, akkor azt ha nem akarom rontani, jobb nem visszaolvasni mielőtt megosztom.
Mint pl. ezt.
Ha tévedtem, akkor:

 BOCSI!

2017. május 6., szombat

Kicsit háborús a hangulatom "máma"

A csontomban érzem a háborút. Itt ólálkodik minden szívdobbanásban, minden cselekedetben, gondolatban, félelmeimben, és minél inkább akarom elhessegetni annál inkább erősödik a meggyőződésem, hogy hamarosan háború lesz ismét a világban. Olyan igazi, olyan harmadik típusú.
Persze valószínűleg csak kevesen fogják majd észrevenni. Azok a kevesek akik túlélik. Mert senki ne áltassa magát abban a hitben, hogy hadüzenet lesz, meg a lakosságot felkészítik, meg, hogy kardok, puskák, ágyúk, lövészárkok, seregek, vonulások, harcok, rommá döntött világok... azaz azok lesznek. A szerencsésebbje egy villanással túl is lesz mindenen. Nekik már az utolsó étkezés utáni emésztéssel sem lesz gondjuk. Velük együtt illan el a semmibe minden ami valaha is voltak. És valóban ez a szerencse számukra. Nem kell túlélniük. Nem kell lábadozni, elmélkedni, gyászolni, nem lesz több nehézségük senkivel, és semmivel. Szépen sorba állnak majd az Úr előtt, és míg rájuk nem kerül a sor, azon törik majd a fejüket, hogy miként adjanak számot evilági dolgaikról. Persze nem kellene. Az Úr amúgy is tud mindent. Hisz az Ő akarata érvényesül mindenben. Születésben, halálban, szerelemben, békében, háborúban, igazságban, hazugságban, hogy a nehezebb példákat most ne is említsem.
A kevés egészségben túlélő pedig lassan elkezdi majd betölteni az űrt amit az elillantak hagytak maguk után. Minden kezdődik majd előröl. Sokezer éven át csak tisztulgatnak majd a gének, addig  divatos lesz a négykézláb, a fáramászás, és a világ lassú megismerése. Ez utóbbi egyre gyorsul, hisz tudjuk, a tudás felhalmozódik. Aztán beszélni kezdenek, majd írni is, és feltalálnak mindenféle kütyüt újra, (persze azt hiszik majd, hogy elsőként) és a világuralom látszólagos elérése után exponenciális görbe mintájára a fejlődést odáig viszik, hogy ismét a civilizáció magas fokán találják magukat.
És akkor:
Akkor már nem is marad nekik hátra más mint kitalálni az egészséges étkezést!
Mindezt a csontomban érzem.

2017. április 24., hétfő

menni kell

Üdezöld világ. Szabályosra nyírt sövények, pázsitok, óceán, tengerek, hegyek, mezők, fekete birkaarcok, mélabús tehenek, hosszú nappalok, udvarias, kedves emberek.
Mindezt most itthagyom hosszú hetekre. Vár az otthonom. Édesanyám, Kedvesem, barátaim,szülőföldem, és minden amit az otthon jelent számomra. S hogy közben itthon mi lesz? Ki tudja.
De már előre hiányzik...

2017. április 16., vasárnap

Jézus nevében

Húsvét van. Nyuszi tyúktojással. (Ez micsoda fajtalankodás következménye lehet!) Kölni (rózsavíz) locsolása a kibírhatatlan szagok elnyomására. Kötelező műsor (vers, ének, tánc) kéregetés. majd ha az eredménytelen akkor zsarolás. Fennkölt dumák sumák álszentek előadásában. Gusztustalan zabálás, majd megtisztulás nem ritkán a detoxban.
De mindezt ünnepi hangulatban, ünneplést mímelve.
Húsvét van! Emberek!
Jézus nevében...

2017. április 9., vasárnap

to be

összekapaszkodva, átölelve, együtt mozdulni, táncolni, akár zene nélkül is
a szív ritmusától részegen, feloldódni egy horizontális világban,
követni valakit vakon, egy mágikus táncban, érezni ahogyan húz magával,
lebegni önfeledten mindent boldogan feláldozva, nem gondolni tegnapra, holnapra, mára.

vele lenni
csak úgy bele a világba

2017. április 7., péntek

sucking



Szívás ásítással benyelni egy hálószálon éppen arra sodródó pókot, ami szinte azonnal belemar a torkodba. Hirtelen csak arra koncentrálsz, hogy krákogással, köhögéssel vagy bármi egyéb módon megszabadulj a támadódtól, ehelyett - lenyeled ijedtedben. 
Első pánikodban még kinyögöd, hogy: 
- Lenyeltem valamit ami megcsípett
Automatikusan küldöd utána a pálinkát amit valamelyik barátod nyomott a kezedbe. Gondolod, hogy legalább ez majd jól megöli odabent azt a dögöt. Kicsit később amikor szédülni kezdesz, akkor is a pálinkára gyanakszol. De aztán érzed, hogy dagadni kezd a torkod, és egyre nehezebben jutsz levegőhöz.
- Orvost! - nyögöd alig hallhatóan,  de a sok segítő csak nehezen érti amit beszélsz.
Valaki a háttérben telefonál: 
- Igen. Felnőtt, harminc körüli, egyébként egészséges. Fullad. Egy pókot nyelt le. Igen. Megpróbálom. Kérem siessenek!
- Valaki a kezedet szorítja, és biztatni próbál:
- Nyugi! Már úton van a segítség. Jön a mentő!
Te még egyre jobban küzdesz levegőért kapkodva, majd azt veszed észre, hogy már nem is hiányzik annyira. Lassan világosabb lett a világ. Olyan érdekes mélységből konganak a hangok is. Ellazulsz kissé. Csukott szemmel azt próbálgatod, hogy végtagjaidnak ura vagy-e még.
- Nézzétek! Rángatódzik! - hallod valaki hangját.
- Anyád rángatódzik! - gondolod, de már nem akarod kimondani hangosan. Valahogy elmúlt az a feszítő közlési kényszered ami az előbb még annyira jellemző volt rád.
- Aztán egy óriási homályos ringatózásban találod magad. Érdekes, de lassan mint ha minden, és mindenki fölé emelkednél. Onnan egyszerre látsz (lehet nem ez a legjobb kifejezés) érzékelksz mindent. Olyan dolgokat is melyekről normális esetben nem tudhatnál. Például pontos tudomásod van arról, hogy egy emelettel feljebb valaki szórakozottan rugdossa a lépcső korlátját, látod ahogy egy csomó ember hajol föléd ezzel is megfosztva téged a levegőtől, nem érted miért vágnak olyan ijedt arcokat, az utcán beparkol egy mentőautó, a “barátnőd” egykedvűen áll a sarokban, kezében egy ARANEAE címkéjű üvegcsét tartva.
- Szívás! - gondolod. - Szívás, hogy olyan kevés a fény...
Szívás...

2017. április 2., vasárnap

Mihasznák haszna.

A haszontalan (mihaszna) embernek is van haszna, azaz értelme van az életének, létének, haszontalanságának a világban, még ha nehezen felfedezhető is.
Lehet, hogy soha nem csinál életében semmi különlegeset.
Lehet, hogy nem is tűnik ki a tömegből semmivel.
Lehet, hogy senkinek sem kellett igazán soha.
Lehet, hogy...
Lehet, hogy leszármazottainak egyike váltja meg majd egyszer a világot.
Lehet.

2017. március 22., szerda

Sok vagyok... Nem csak súlyra


Mostanában kicsit többet foglalkozom magammal. Talán azért, mert nincs kitöltve az összes időm hasznosabb elfoglaltságokkal. Mindegy! A lényeg az, hogy egyre több dolgot kezdek megérteni a körülöttem zajló világból.
Már 2011-ben írtam arról, hogy ha valakivel megismerkedem, talán az emberismeretemnek köszönhetően szinte azonnal nyitottá válok az arra érdemesekkel, de ennek sajnos az az ára, hogy (ha ellenkező nemű az illető) szinte biztosan félreértik a szokatlan őszinteségemet. Márpedig (nademostkomolyanmondom!) nem vagyok egy nagy szoknyapecér. Persze mondok néha vadakat a vicc kedvéért, de ha valakinek nincsen kedve a humorérzékét csatasorba állítani, akkor könnyen zavarba tudok jönni a reakcióktól. Mert nehezen értem meg, hogy hogyan is képzelte, hogy komoly szándékkal udvarolok, amikor meg sehogysem!?
Na nem baj! Aki számít az egy idő után a helyén kezeli a dolgokat. Nekem van időm kivárni ezt. Barátként. Mint előbbre is ugye...
Tegnap éppen egy nagyon kellemes délutánt tölthettem el "pótunokámmal" és anyukájával, akikkel kölcsönösen segíteni is szoktunk egymáson igény szerint. És akkor hangzott el egy komoly pillanatban:
"Nehogy megtbántsalak, nem azért mondom, de eleinte túl sok voltál nekem. De milyen jó, hogy megismertelek azóta! :-)"
És én csak vigyorogtam, mert nem először hallom ezt már. (sajnos) hál' Istennek!
De azért azon mindig elcsodálkozom, hogy hogyan képzelik rólam ezek a nők, hogy a barátságon kívül mást is akarnék tőlük? Először is van ám nekem valakim, akin nehéz lenne bárkinek is túltenni! Meg van ám nekem önkritikám, jó ízlésem, korom, na meg tükröm is. Olyan hatalmas "igazmondó". Csak azért ha megfeledkeznék magamról. :-)
Szóval egyre többször értem meg azokat akik állítják, hogy minden kornak megvannak a maga szépségei. Meg is találom őket rendszeresen.
 És jókat mulatok befelé csendesen!

2017. március 19., vasárnap

Égi pályán




Elment egy barátom. Bár ez a barát kifejezés igen félreérthető egy olyan ember esetében aki barátságunk ideje alatt egyetlen szót sem tudott szólni. Annál többet jelentettek nekem gesztusai, a tekintete, a kézszorítása, és a cinkosság a szemeiben. Nagy csibész volt na! Olyan igazán szeretnivaló, olyan első pillanatban régi ismerős, olyan ... olyan... barát.
Ezen a képen éppen tekéztünk egy jót. Ma már egy másik, egy égi pályán folytatja a játékot. Egyenlőre nélkülem...

Valami nincs rendben velem

Valami nincs velem rendben.
Ezt ugye mindig is tudtam. Kicsi gyermekkorom óta csodálkozom rá a világra sok esetben olyan dolgok miatt is amik másoknak természetesek. Nekem valahogy nem. És be kell látnom így hatvnasok évesen, hogy "általában az átlagnak" van igaza. És én nem esem ebbe a kategóriába. Rengeteget törtem már ezen a fejemet, de valahogy mindig csak olyan magyarázatok jutottak eszembe melyek csak nekem voltak természetesek, és érthetőek. Szerintem senki nem átlagos. Mindenki egyéniség, s a sok egyéniség tulajdonságait összeadva, ezt elosztva sokkal, kijön az átlag. Ami általában tőlem távol áll. Vagy azért, mert nem értek vele egyet, vagy azért mert kilök magából ez a közeg. És én nem is tiltakozom ez ellen a kiközösítés ellen. Sokáig nagyon is jól éreztem magam ebben a helyzetben. Csak ahogy múlik az idő, úgy lesz egyre fájdalmasabb ha olyanokban kell csalódnom akikhez természetesen kellene kötődnöm. Na nem panaszként mondom, de itt is az átlag győz fölöttem. Mert ezek a kötődések rendkívül rapszodikusak. Egyikre sem gondolhatok úgy, hogy az biztos pont. Hol velem, hol ellenem. Ez a tapasztalatom. Bár ez ugyan jelenthetné azt is, hogy hagyni kell csak a dolgokat folyni saját medrükben aztán kiegyenlítődnek mint minden a természetben, de mégis nagyon tud fájni amikor néha ráébredek, hogy akire bizton kellene számítanom, az rettenetesen ellenáll ennek. Mint mindennek, ennek is oka kell legyen. Többnyire én vagyok az, illetve eddigi életem során hozott döntéseim. Tudom. Éppen ezért fáj ha olyan valaki nem ért meg aki pedig jelentős oka volt döntéseim többségének.
Valami nincs rendben velem.
Soha nem gondoltam ugyanis, hogy azok akik messze elhatárolódnak tőlem, illetve mindennapjaimtól, mennyire érzékenyek "felelőtlen" döntéseimre. Én csak élem az életemet. És meglep amikor azok akik nem kívánnak ebben résztvenni mennyire átadják magukat indulataiknak amikor a saját sorsomat másként irányítom mint azt ők jónak látják. Csak remélni tudom, hogy mindez nem azért történik mert a saját terveiknek ellene van, hanem csupán aggódnak értem. Mert ha mégis, akkor minden fölösleges volt amit eddig fontosnak tartottam.
Valami nincs rendben velem.
Mert amíg én éppen e sorokat írtam, hárman is kerestek. És nem önös érdekből. Ha csak nekik nem érdekük, hogy nekem jó legyen. Úgy hogy nem is filozofálok tovább, mert akárhogy is de úgyis mindig arra lyukadok ki, hogy oly szép az élet! Még ha nem is mindig azokkal akikkel elterveztem, akikért minden marhaságra képes voltam, akik a rengeteg érthetetlen döntésem hátterében álltak-állnak, csak mert szeretem őket.

2017. március 15., szerda

Válogatás nélkül...

Nehezen lélegzett. Igazából éppen az járt a fejében, hogy nem neki való ez. Lépésről lépésre haladt a nagy hóban. Ziháló tüdővel állt meg időnként pihenni egy kicsit.
- Messze még a tető. - nézett messzire maga elé. Tekintete megpihent a behavazott szőlőtáblák mozdulatlan, gyönyörű látványán. Csak sejtette az utat a nagy hóban. Néha térdig belesüppedt a minapi hófúvás hordalékába, kicsit arrébb pedig a száraz aszfalton kopogott lépte. Kopogott!
- Tényleg! Ez a kopogás az egyetlen hang amit indulás óta hallok! - gondolta, majd egy pillanatra megállt hallgatózni. Igazi téli, süket csend uralkodott a tájon. Az induláskor  hallott károgáson kívül semmi.
- Félelmetes! - szuszogta félhangosan maga elé csak, hogy megtörje a csendet.
Aztán a körmici szőlők fölött beért az erdőbe. Mégegyszer hátranézett. A hajnali köd  felszállóban volt éppen. Mögötte foltokban feltárult a TÓ látványa.
A fenyvesen vágott keresztül lerövidítve így az utat. Ez valamikor igazi arborétumnak indult. Csodálatos, többnyire ritka fenyőféléket telepített ide a a világ messzi tájairól a hely néhai ura, Aztán jött az államosítás. Most csak egy kissé elvadult fenyves ez amit bárki károsíthat sajnos.
Ahogy a nap besütött a lombok közé, itt-ott megcsúszott a hó, és leperegve az ágakról felriasztott ezzel egy fenyőrigót. Ijedten csapkodta a levegőt elgémberedett kis szárnyaival, és szemmel láthatóan nehézkesen emelkedett a biztonságba.
A "Bagolykő" volt mai úticélja. Ez a természetes sziklapárkány igazi erkélyként szolgál az arratévedőknek. Csodálatos kilátóhely! Innen a Balaton háromnegyedét látni lehet tiszta időben. Most, hogy jég borítja, tisztán kivehetőek különböző elszíneződései ahol a jég vastagsága eltér az átlagostól. Több melegforrás van a tóban melyek veszélyessé teszik a jégen való közlekedést.
Lesöpörte az egyik kőpárkányt kesztyűjével, és leült kicsit a látványban gyönyörködni. Hihetetlen látvány a déli part messzesége vitorlák nélkül. Mindig elszorult a szíve ettől. egy alkalommal, sok évvel ezelőtt innen nézte végig, ahogy egy szekér a túlpartra vitte rakományát. A kocsis egy kb. tízméteres gyeplőt tartva kezében a kocsi mellett sétált. Teljesen a lovakra bízta az irányítást. A lovak pedig, talán a jég mozgását, hajladozását érezve pontosan követték az "utat" a jég biztonságos területei felé. Érdekes volt innen felülről látni mindezt. Akkor órákig lekötötte ez a látvány. Most azonban a ragyogó napsütés ellenére is fázott kicsit, s ezért hazafelé vette az irányt.
Kipirosodott arccal ereszkedett le. Talán nehezebb volt a járás mint fölfelé. Az Szent Iván-kápolnánál még időzött kicsit. Félig húnyt szemmel merengett emlékein miközben a nappal süttette arcát élvezettel. A megcsurranó eresz hangjai ébresztették a valóságra.
Mély lélegzet, és: - Idulás haza!




2017. március 7., kedd

Életünk, és létünk

Csak egy pillanat volt, pont olyan mint a többi.
csak a történet volt más, ami kitölti
a pillanatokat miket külön nem is veszünk észre
csak ha egybefolynak, akkor jöhet létre
életünk, és létünk egésze.

Mert benne élünk a pillanatrengetegben, 
s belülről nézve nem is vagyunk birka. Tudod: a "kerge",
de ki géppel száll fölénk, és onnan néz merengve
annak csak légyszar vagyunk egy A4-es lapra kenve,
jelentéktelenül a semmibe veszve...

Csak egy pillanat volt, olyan mint a többi
a mi történetünk az mi utólag kitölti,
mi voltunk a krém e pillanatban, de gyertyánk leég
lángja majd ellobban. Ne keseregj! Szép volt e lét!
És még szebb most e pillanatban...

2017. január 25., szerda

Gravitáció


A gravitáció a tömegvoonzás, és a tömegtaszítás együttes hatása, azok kényes egyensúlya.

Sosem értettem hogy I. Newton tökéletes meglátását amiben két, vagy több test egymásra kifejtett hatásáról értekezik, Einstein úr hogyan magyarázta ennyire félre?  Hogyan beszélhetett tömegvonzásról a világegyetemnek abban a zónájában ahol éppen a tömegtaszítás hatása a nagyobb? 

2017. január 16., hétfő

Ismét



Ismét el kellett csodálkoznom azon, hogy az élet nehézségeivel mit ki nem hoz belőlem. Kezembe került egy régi laptop. Eleinte semmit nem akart, s mire végre életet leheltem bele, kiderült, hogy sokkal többet tud mint újabb testvérei. A rajta futtatható programok ugyanis szolgáltatásaikban többet tudnak, mint újabb, felturbózott változataik. Igaz, hogy egy napom ment el rá, de ismét sokat tanultam. Pedig közben egyéb területen is akadtak nehézségeim, mégis, estére kellemesen fáradtam el. Volt ebben a napban minden. Hivatalok akadékoskodása, tárgyalás ügyvéddel, baráti segítség több irányból is, valamint többfelé is. (mert ugyebár ez csak így működik igazán) volt öröm, bánat, düh egy idétlen bírság okán, siker, és most majd valamikor néhány óra múlva pihenés is lesz talán.
Szeretem az internetet. Összeköt (valóban) szeretteimmel, ügyfeleimmel, lehetőséget ad arra, hogy együtt lehessek azokkal akiknek a testi érintése hiányzik már csak. De mindennek eljön az ideje. Állítólag. Én megvárom türelmesen.