2016. március 11., péntek

Vígasztaló /Katicinek szeretettel!/

Itt van Ő
a hirtelen a semmiből előkerült új barátokban,
a sarjadó fűben, a sok madárlakta odvas fában,
itt van Ő velünk ebben a világban míg a szívünk dobban,
és érinti arcunk minden gyermekkézzel,
az éledő tavaszi széllel,
a nyár hevével, az ősz avarillatú emlékével
s téli havas tájak süket csöndjével.
Itt van Ő velünk nappal, és éjjel,
a hajnal madárfüttyös ébredő neszével,
és itt van Ő mai bánatomban, holnapi sörömben,
ott habzik lelkem tetején hófehér örömben.
És nem vagyok egyedül mert kezemet fogja,
amikor ajándékát elém dobja
egy új arc mosolyában.
És Ő kacsint rám az utca sötét zugában
honnan kis cigánylány ijedten szökken
és míg szívem zökkenve vár egy ütemet,
Ő életembe új erőt ültetett.
Mert itt van Ő.
Nekem az örök Nő, neked a Férfi
ki nem hagy el soha míg emléke
szemünkben e bús világot idézi..

6 megjegyzés:

Katici írta...

Igen, igen: itt van :)

Gyönyörű! Betalált. Egy baráti ölelés érte...és köszönöm, köszönöm, köszönöm.

Vénember írta...

Nekem tizenkét éve... De nem múlik. Kicsit átalakul az érzés, de állandó a jelenléte. Most azt mondom, hogy jól van ez így. Bár sosem gondoltam, hogy egyszer ezt kimondom. Letisztult a fájdalom. (Most már csak az van) De én boldog vagyok, mert ami volt, az mindig velem marad, és így könnyű befogadni az új örömöket, bánatokat. Több lettem általa. Őszintén remélem, hogy Te is úgy tudsz továbblépni, hogy csak a szeretet marad az egészből! :-)

pipulka írta...

Ez kedves volt tőled! Köszönöm a barátosnőmmel együtt én is, mert tudod, én őt nagyon szeretem. :-)

Vénember írta...

Lehetne nemszeretni is? :-)

Katici írta...

Ilyenkor még a szavam is elakad és igazán szerencsésnek érzem magam...és köszönöm mindkettőtöknek.

Vénember írta...

:-)