2015. november 15., vasárnap

Talán túl régen volt

 Szomorúan látom, hogy megint milyen szörnyűségek történnek Európában. Természetesen első érzés a megdöbbenés volt. Aztán a düh. Meg az együttérzés. Valahol a félelem is megtelepedett a gondolataim között. Később a szomorúság vette át fölöttem az irányítást. Mert évek óta azt érzem minden sejtemben, hogy közeledik valami nagy borzalom. Egye inkább háborús előérzeteim vannak. Ezzel együtt valahol mindig azon kapom magam, hogy érzem-tudom,  ez a "háború" nem úgy hoz ránk veszélyt ahogyan azt általában elképzeljük. Át kell írnunk, azaz felül kell írnunk minden tudásunkat a háborúról. Mert ez a következő háború már nélkülözni fog minden eddigi "szabályt". El kell felejtenünk a hadüzenet, a hadifogoly, a meg-nem támadási, és sok ehhez hasonló "emberséges" egyezményt! Bárhonnan csap le ránk, ezt a következő háborút nem lövészárokban átázott, legyengült seregek fogják megvívni. Felgyorsult a világ. És bármennyire is tiltakozik ellene a józan ész, a háború egy periodikusan visszatérő igénye az emberiségnek. Illetve a túlnépesedő Földnek. Időről-időre.
Talán túl régen volt már az a világháború.
És mi emberek könnyen felejtünk. Valamint hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a jövőben ez velünk nem történhet meg. Többek között ezt a hitünket is megtámadták Párizsban.
Nem a francia színeket kell nagy látványosan az arcunkra ölteni!
A világ minden zászlajának kellene ott helyet találnunk.
Amíg nem késő. De az is csak egy kis haladékot hozna. Mert "bármennyire is tiltakozik ellene a józan ész, a háború egy periodikusan visszatérő igénye az emberiségnek".