2015. június 24., szerda

Ha most belépnél



Ha most belépnél az ajtón, megállna a lélegzetem.
Felállnék székemből, és átölelnélek.
Beszívnám hajad illatát, és csodálnám a valóság ízét.
Óvatosan tapintanálak, nehogy elillanj ismét 
mint gyermekkéz érintésétől a szappanbuborék.
Ha most belépnél az ajtón...

nem múlik

Ó! Hol van már az idő, amikor testedért is szerethettelek?
Ölelésedért, szuszogásodért éjjelente, szerelmedért,
s mindenért amit a való élet megadott nekem Belőled!
Hol már az idő amikor még félelem ülhetett szívemre a gondolattól, hogy elveszíthetlek?

És hol van már az idő, amikor mindezeknek a hiánya elképzelhetetlen volt?
Most egyre nagyobb távolságból, egyre nő a hiányod.
Nem igaz a mondás, miszerint az idő mindent megold.
Talán csak a nyelvemet, hogy elmondhassam újra, meg újra, hogy szeretlek!