2014. szeptember 10., szerda

Ne kácsongj mert fölesel!


Ujjait tarkóján összefonta, s székén hátradőlve a felhőket kémlelte, 
meg a szemközti dombon álló kíváncsi őzbakot.
De besiklott a képbe a plafon, s eltakart előle eget, bakot, és napot.
Egy pók egy legyet bűvölt éppen ki hálóján fennakadt, 
de szárnyai zümmögtetésén kívül annak 
a szórakoztatásra sok lehetősége már nem maradt.
Ő ütemesen billegett székén,
a rádió egy lágy dallamot burrogott, 
gondolatban a világot váltotta meg éppen 
mert ezzel a világnak már nagyon régen tartozott.
Az ütés a fejét érte s a hátát egészen,
teste mint nyárfalevél reszketett,
nem értette, a szék hogy került kezébe
amikor ő épp a gonosszal verekedett?
amikor kimászott alóla, 
a törött karfába kapaszkodott,
csak akkor kapott annyi levegőt, 
hogy nyöghessen egy jó nagyot:
- Reccs! - mondta, és a röhögés fogta el, 
anyja intelme jutott eszébe:
"Ne kácsongj a széken fiam
mert még egyszer fölesel!"





2 megjegyzés:

J. írta...

Na de most már ne kácsongj tovább azon a széken, hanem írjál otthoni kalandjaidról! :)

Vénember írta...

Én mindenhol otthon (itthon) vagyok! :-)