2014. február 26., szerda

Válogatós. Néni


Néni a szomszédból. Bejön, lerogy a székre, és nagyon szomorú.
- Mi baj néni? - kérdem. Rám sem néz, csak valahová a távolba mered miközben válaszol.
- Az unokám! Ellopta a pénzemet! -  És csak ül magába roskadva a nagy teher alatt. Látszik, hogy sehogyan sem érti, hogyan történhetett ez meg vele.
- Pedig olyan jó fiú volt. Szinte én neveltem! És most, amikor a lakásomat felújították, hát nem elvitte az összes pénzemet? Más nem lehetett, mert senki nem tudta, hol tartom.
Odakint egy mentő rohan az utcán szirénázva. Néni föl sem veszi. Vagy megszokta már ezt a hangot, vagy el sem jut az agyáig nagy bánatában.
- Aztán sokat? - kérdeztem, csak hogy elüssem a csendet.
- Mindet. Nekem az sok. Most itt állok egy fillér nélkül. Mi lesz velem? - és egyre görnyedtebben ül a széken.
Akkor már nagyon sajnálom szegényt. Mert tényleg! Milyen dolog meglopni a kezet aki enni adott, aki felnevelt? Meg egyáltalán. Milyen dolog lopni?!!!
Néni szipogni kezd. Tétován kutat zsebkendő után otthonkája zsebében. És talál. Orrához emeli, de a mozdulat elakad. Nem zsebkendőt talált! Pénzt.. Sok-sok papírpénzt. Az összes pénzét, amit a munkások elől a zsebébe rejtett...
Ó szegény gyerek! - kiált fel! - És én még meggyanúsítottam! Pedig higgye meg fiam, ez a világ legjobb unokája!
Odakint még a nap is mosolyogni kezd a dolgok ilyetén fordulatára. Néni boldogan siet át az autótengeren keresztül. Siet telefonálni. Közölni a jóhírt.   És talán bocsánatot kérni a világ legjobb unokájától, aki éppen most újjíttatta fel a lakását nagyanyjának.

Ulla Popken

Ráállítottak a mázsára a diabetes gondozóban. Szegény mázsa! Most azon töröm a fejem, hogy vagy lefogyok, vagy nyitok egy Ulla Popken mintájú férfidivat láncot. Csak, hogy magamnak is tudjak jó cuccokat szerezni...

Cukrom cukrom mondd meg nékem!

Ki a leghülyébb e vidéken?
Hát sajnos nem a Hófehérke, az biztos. Hosszú ideje abban a hitben éltem, hogy rendben van az egészségem. Aztán elfogyott a "csíkom" amivel a cukromat mértem. Kibontottam egy új dobozt, hozzá állítottam a műszert, és akkor vettem észre, hogy előzőleg nem jól volt beállítva. Azaz sehogysem volt beállítva.
Most meg az értékek az egekben, kezdhetek diétázni, ami eddig nem volt jellemző rám. Nyugodt voltam, mert a mérések szerint...

Hej cukrom, cukrom!

2014. február 25., kedd

Egy óceánparti Ferences rendi kolostor

Ha valaki eljut az Atlanti Óceán partjára Írország északi területén, az feltétlenül látogasson el ide
Csodálatos kertek, gyönyörűen karbantartott kolostorépület, csend, béke, nyugalom, és az Óceán közelsége biztosítják a lelki béke megújulását, megerősödését.
A látogatókat nyitott kapuk fogadják. A templom meglepően nagy, és rengeteg hívő egyidejű befogadására alkalmas. Modern épület, modern technika. ( Fűtés, világítás, hangtechnika stb.) És mindez frissen felújítva. Gyönyörű!
Néhány fotó a kolostorról, és környékéről, a kertek hangulatáról, s a februári óceáni fürdőzőkről:

(Kattints az első képre, és nézd végig nagyban!)









































 Nem szellemek, szobrok...


 Szörfözők  hullámokon
 Szörfösök 
 Fürdőzők. (február!)
















2014. február 23., vasárnap

Gondos gondozó

Na akkor számoljunk!- kiabálta a gondozónő, és kezébe vette a kütyüt. A néni ráemelte a tekintetét, és megkérdezte: - Kire haragszik kedvesem?
- ?
- Csak mert, hogy kiabál. Az én fülemnek nincs semmi baja.
A gondozónő kicsit még számolt magában, majd nem reagált a kérdésre.
- Volt kétszer három óra. Az ezerkétzázával: hétezerkettő. (Néni azon gondolkodott, hogy szóljon-e, hogy ebből az első alkalom csak a megbeszélés volt, hogy mi lesz a feladata, mit vállal, és mennyiért.)
- Aztán a benzinpénz, az ... és makogott még valami érthetetlent, majd ismét felnézett.
- És még ott van a kilométerpénz is.
A néni erre fölkapta a fejét. - Hát az nem azonos a benzinpénzzel?
- Hová gondol néni? Az a kocsikopás ára. - Nos a néni nem éppen erre gondolt. Arra gondolt, hogy ezzel a gondozónővel nem egymást keresték, az biztos!
- Összesen kilencezer-hatszáz Forint lesz! - Úgy állt fel, hogy a néninek alkalma sem volt további eszmecserére.
- Most, hogy ezt megbeszéltük, majd jövök a pénzért a megbeszélt időben. - mondta a gondozónő, és ment a dolgára.

Hát nem is tudom! Nekem egy ilyen beszélgetés után viszketne a tenyerem. De legalábbis azzal várnám a pénzéért érkező "gondozónőt", hogy:
- Na akkor számoljunk! Volt a kertkapu kilincskopása, a járdahasználat, a lépcső, a padlók stb. kopása. Ott van még az elhasznált villanyáram díja, a porszívó kopása, a zajártalom által okozott nem vagyoni kár, stb.stb.  - Még én is makognék valamit, majd kitenném a pénzt az asztalra:
- Az összesen négyezer-hatszáz Ft. Kilencezer-hatszáz, mínusz a négyezer-hatszáz, az összesen:
ITT VAN AZ ÖTEZRE KEDVESEM, ÉS KÖSZÖNÖM, HOGY ITT JÁRT. MAJD ÉRTESÍTEM, HA SZÜKSÉGEM LESZ A MUNKÁJÁRA.
De a néni nem ilyen. Ő nem vitatkozik, nem harcol. Kilencven fölött az ember már nem olyan harcias. Ő fizet. És talán ez az amit kihasználnak az ilyen odaadó gondozónők.

Tükröm tükröm

Nem szoktam filmajánlót írni. Ez sem az.
De nem bírom magamban tartani a véleményemet róla.
Tegnap együtt néztem meg a Hófehérke Julia Robertses változatát olyan emberekkel, akik maguk is a másság, és a "sérültség" fogalmával élnek együtt. Előrebocsájtom: nekem nagyon tetszett a film. A rengeteg lehúzó, fanyalgó vélemény ellenére.  Olyan fokon agyament, hogy az már szép!
A törpék igazi kisemberek, akik bizony nem a bányában dolgoznak, hanem kőkemény útonállók akik (esélykiegyenlítés) gólyalábon fosztogatják a népet. Zseniálisan! Persze Hófehérkét megismerve a fosztogatás azonnal a nemes célok elérésére koncentrálódik. Amikor éppen nem a fosztogatással vannak elfoglalva, akkor ugyanolyan átlagemberek mint bárki. Mint a valóságban is. Hófehérke tökéletesen jellegtelen személyiség. A királynő zseniális! Sokszor minden smink nélkül, J.R. igazi arcát mutatva, meglepően szimpatikus "öreglány" hatalmas kosztümökben. Szóval olyan formabontó, megosztó a dolog.
Ebben a filmben pont az a jó, hogy a néző nem ér rá a mássággal foglalkozni, vagy ha igen, akkor az pont a pozitív vonásokra tereli a figyelmet.
A történet persze ugyanolyan nyálbafulladóan bugyuta mint az eredeti, de éppen ezért szeretnivaló. Nagyon jó paródia.
Miközben a filmet néztük, figyeltem az arcokat. Mindenki egyformán, önfeledten mulatott. A poénok ültek, az idő múlott, tehát minden a helyére került tegnap délután.

http://www.port.hu/tukrom,_tukrom_mirror_mirror/pls/w/films.film_page?i_film_id=126167

2014. február 20., csütörtök

"Mű"korcsolya

Csak nem tudok napirendre térni a "műkorcsolya" mint sport fölött. Ráadásul olimpiai sportágak között..
Valamikor a görögök az élet területéről válogatták össze azokat a tevékenységeket amikben megméretkezhettek, összemérhették tudásukat. És ez a tudás nem csak a fizikai tudást jelentette, mert például "sportág" volt a művészet, költészet is a birkózás, futás, és a többi képességpróba között. Mondom: az élet területéről... De milyen életszerű kép jut eszembe mondjuk a műkorcsolya láttán?
(Azt már meg sem merem kérdezni, hogy milyen az igazi ha ez a MŰ?)

Tehát munkába indul az a fejletlenmelletlen leányka egy hideg téli reggelen (és nyáron?) Beöltözik hát egy bugyinak sem nevezhető tangába, egy pólóba, vagy hálóingbe, teletűzdeli a kompozíciót strasszokkal, rafinált kesztyűt is húz hozzá ami könyéken felül is takar valamelyest, majd előbb felcsatolja a korcsolyáját, majd arra ráhúz egy harisnyát (mint a Superman aki kívül hordja a gatyát) s ettől olyanná válik a látvány, mint ha egy hattyú közeledne muraközi csüddel vizilólábakon. Ezután kitárja a bejárati ajtót amit ebben az esetben kijáratiként fog használni, kezeit az égnek emeli, felnéz, nagyot sóhajt mint aki szerelmes a folyosó mennyezetébe, aztán halk, majd egyre erősödő, a jelenséghez egyáltalán nem illő kísérőzene mellett kilép az útra, (akarom mondani jégre) és munkába siet. Minden lámpaoszlopot megkerül, ahol azt már kitörte egy autó ott piruettet csinál, a gyalogátkelőknél dupla, majd tripla Axeleket, Salhoffokat, és fene tudja miket nem ugrik.  Majd mikor felkel, leporolja a bugyikáját, s eleinte zavartan, majd egyre magabiztosabban folytatja útját. Nem akarom részletezni, de ennek az élettől ellesett pillanatnak a főnöke vet véget azzal, hogy a nyakába ugrik, öleli-csókolja, és együtt várják az óriásplakátokon megjelenő pontszámokat lihegve, boldogan. De a pontszámok nem akarnak megjelenni. Ott csak a C.Ö.F. hirdetése látható amint egy hosszú nyelvet tesznek éppen a király feneke alá, hogy az meg ne fázzon ebben a hideg téli időben a nagy mutatvány csodálása közben.  És akkor a király feláll, majd néhányszor elegánsan összeüti a tenyerét, mire kitör az ováció, mindenki tombolva ünnepli a fejletlenmelletlen leánykát, és annak felejthetetlen teljesítményét.
Nos körülbelül ekkora csodának kellett valahol valamikor történnie, hogy ez a hétköznapi tevékenység bekerült az olimpiai számok közé.
De erős a gyanúm, hogy ez már nem a görögök bűne.

Válogatós: Biblia

Soha nem értettem azokat, akiknek a szájába kellett rágni, hogy mit hogyan kell értelmezni.
Pl. a közös bibliatanulmányozást "lelkipásztorommal" olyan fokú átverésnek érzem, hogy az már fáj.
Mert engem tényleg vallásos neveltetésben részesítettek. Bevezettek a vallásba. Többször is végigjártam a hittant. Rajongtam azért a karizmatikus emberért, aki rányitotta elmémet Isten, vallás, egyház, hit, és az önáltatás kérdéseire.
Nem próbált megmagyarázni semmit. Nem próbált előre betanult sémákat puffogtatni. Nem próbált meg uniformizálni minket. Ő csak kérdéseket vetett fel, s őszintén érdekelte a véleményünk. Nem tudtunk olyan baromságot mondani mi kiábrándította volna. Olyankor valami olyan megjegyzést tett, hogy: "Isten valószínűleg szándékkal vezetett erre a megoldásra téged".
Sokáig azt hittem, hogy semmit nem értett meg. Csak most tudom, hogy bölcsebb volt a sok tudorka  pöffeszkedő "lelkipásztornál" akik buzgón terelgetik "nyájukat" és közben ki tudja milyen cél vezeti őket.
Tőle tanultam meg, hogy a Szentírást sem kell szó szerint értelmezni. Sőt! Mindennek lehet akár többféle magyarázata is! Nézőpont, és személy kérdése az egész.
Minél többet tanulmányoztam a Bibliát, annál inkább éreztem jelentéktelenségemet a világegyetemben.
Alázatra taított úgy, hogy ezt a szót ki sem ejtette a száján.
Szünetekben gombfociztunk a sekrestyében a nagy márványlapon, s kakaót ittunk nagy fülesbögréből.
Kb. 1962 lehetett, amikor egyik nap csak úgy eltűnt. Két férfi várta a szószék mellett amikor befejezte a szentbeszédjét. Nem hallottuk a társalgást. Csak láttuk, hogy pár perc múlva beszáll két szekrényhátú kísérőjével egy nagy fekete autóba.
Soha nem láttam többé.
Csak néhány éve kaptam hírt róla. Állítólag sok év múlva jelent meg váratlanul a Püspöki Palotában, s felajánlotta szolgálatait az egyháznak.
Idős volt már, elhelyezték egy olyan intézményben, ahol azok a "kiszolgált" papok laknak, akiknek nincsen hozzátartozójuk, de koruk szerint már rászolgáltak a pihenésre.
Hajnalonként a Bazilikában misézett egy oldalsó "mellékoltár" előtt. Csendesen, rutinszerűen végezte feladatát. Mögötte néhány rosszarcú, láthatólag megtört alak imádkozott.  Mise után egy -egy pillantásuk találkozott. Nem szóltak egymáshoz, mégis látszott, hogy összetartoznak.
A közös múlt. A közös"bibliaórák". Az azonos kérdések, melyeket soha nem tett fel senki, mégis mindegyikre azonos válaszuk van.
A hit.
Hit Istenben, hit emberben, a szeretetben, a jóságban, amiben nekik éppen nagyon kevés részük volt...
Tudom, mindenki nem kerülhet a véleménye és hite miatt börtönbe. Mindenki nem tanulhatja a szeretet és a hit értelmét a saját bőrén.
De mégis feláll a szőr a hátamon, amikor azt hallom fiatal emberektől, hogy "megyek vidékre bibliát tanulmányozni a lelkipásztorommal."
Szegény megvezetettek!
Hát nincs bennetek önérzet? Nincsenek saját gondolataitok? Nincsen saját hitetek?Csak amit más a szátokba rágott?


De nyugalom! Reménykedjetek az idő múlásában. Az talán meghozza számotokra az áhított bölcsességet.
Meg "lelkipásztoraitok" magyarázatai.
Csak a tükröt kerüljétek! Ott idegen arc nézne rátok!

Lobogó

Most kaptam.
Nem semmi. Gondoltam megmutatom, hogy milyen lesz az új magyar zászló ha a többség a szigetre költözik, majd egy hirtelen gondolattól vezérelve hazamegy rendet csinálni. Mondjuk ez alatt a lobogó alatt...

Addig meghagyom a kétfarkú kutyapártiaknak.

Válogatós? Más (a)

Rekkenő nyár van. A levegő szinte rezzenés nélkül áll a pavilonban. Még nem indult be a forgalom, de valahogyan valamelyik sokadik érzékem azt súgja, hogy a mai nap nem lesz átlagos. Reggel óta állok a fagyipult mögött. Készülök a rohamra. Egyik fagyi a másik után készül el. Már tele van a pult, igazán a tartalék fagyikat keveri a gép, egyenletesen zümmögve-zakatolva. Éppen mosogatok valami edényt, amikor megjön az első vendég. Egy kis feketeszemű leányka áll előttem. Talpig fiúnak öltözve. Már régebben figyeltem, soha nem viselt lányruhát. Csak fiúsat. Játékai is fiúsak voltak. Focizás, verekedés a többi kölyökkel, és úgy általában egész megjelenésében fiús volt. Amikor társait erről faggattam egyszer elég tapintatlanul, az egyik kis csillogószemű kibökte: - Mása más! Akkor ezen elcsodálkoztam, de hamar a helyére került az információ és nem törődtem vele többé. Most itt áll előttem, piszkos kis kezében pénzt szorongat, és várja, hogy észrevegyem. - Jónapot! - mondja - Jónapot kívánok! - válaszolom, és kérdően nézek szép szemébe. - Lesz egy vanííííllia meg egy csoki! - mondja ki a tutit. - Eldöntötted már? - kérdezem - ??? - Hát, hogy vásárló vagy, vagy jövendőnondó? - kötözködök vele egy kicsit. Néz rám, egyre kikerekedik a szeme, majd megsajnálom s már éppen kiszolgálnám, amikor megszólal. - Maga olyan vicces... Puff! ezt jól megkaptam. Átnyújtom neki a kért fagyit, mire megkérdezi: - Mennyi lesz? - Már most is annyi, - kötözködöm tovább, de már meg is bánom, azzal egy hirtelen ötlettől vezérelve a következő ajánlattal állok elő: - Idefigyelj Mása! Ha félórán belül idejössz talpig leányka ruhában, akkor nem hogy nem kell kifizetned ezt a fagyit, hanem kapsz még egy másikat is ingyen! Megfontolja rendesen, hogy mitévő legyen. - De nem ver át ugye? - Vertelek már át én valamikor?- kérdezem, pedig eddig alkalmam sem lett volna átverésre... Elmosolyodik, arca felderül, s mint aki megnyerte a főnyereményt, olyan boldogan pattan fel a nagy férfibicikire, s amúgy váz alatt tekerve azt eltűnik a falu vége felé... Körülbelül húsz perc múlva, egész kis siserehad kíséretében visszatér Mása! Mit visszatér! Bevonul! Anyja tűsarkújában billeg, majd kitöri a nyakát. Testvére szoknyája, nagynénje fejékje, ki tudja honnan szervált fodros blúz, és rengeteg ékszer. Bizsuk. Nyakláncok,karkötők, gyűrűk, brossok... És amivel végképp megkoronázta az egészet: bal füle előtt a hajában egy gyönyörű piros futórózsa... Megadom magam! Szó nélkül nyújtom neki a fagyit. A gyerekek hangos ovációban törnek ki. Mása lerúgja magáról a cipőt, és fél kézzel tépi le magáról az okafogyottá vált női holmikat. Alattuk ott van az agyonhordott póló és a rövidgatya. Mielőtt a többiak hangos csapatát követné még visszajön és a következőt mondja: - Tudja, ez jó buli volt! Nekem megérte. De többé inkább nem kell fagyi ha csak lányokat szolgál ki! Elszégyelltem magam. Nem kicsit. De láttam Mását lányruhában!

2014. február 18., kedd

Olyan régen


Olyan régen történt, amikor még a Zaporozsec is autónak számított. Szép tavaszi idő volt. A kocsi ablakai kissé lehúzva, így tisztán hallatszott a fecskék csivitelése a nyárfák fölött. Kényelmesen hátradőltem, és élveztem az utat.

- Érdekes- mondtam- ez a kocsi nem is hangos. - és nagyot szívtam a cigarettámba.
- Már miért lenne az? - kérdezte Berci, és nagyon komoly fejet vágott. - Csak mert kívül hangos? Én itt bent utazom. - és a szeme sarkában megjelent egy mosolyránc. Na jó kettő.
Aztán sokáig csend. Csak az úttest egyenetlenségeinél koppant, zörgött a kocsi elejénél valami. Egy lyuk, egy zörgés. Egy nagyobb folt, egy- két koppanás. De néha ezek a koppanások akkorák voltak, hogy azzal gyanúsítottam meg a barátomat, hogy a legutóbbi javítás óta maga alatt vonszolja a szerelőt aki biztosan beleakadt a kipufogóba, és most rémülten veri az autó alját, hogy vegyük már észre, hogy mekkora bajban van! De Berci csak mosolygott a dolgon, mint általában. Ő olyan komolyan humoros ember volt, aki mindig mosolygott, de valahogy azt is olyan rá jellemző komolysággal tudta prezentálni.
- Nemigen látta ezt még szerelő! - húzódott fülig a szája - Ha látta volna, már nem engedte volna ki az útra.
Elgondolkodtam ezen. Ahogy a betonon zötykölődtünk elképzeltem a szerelő rémült arcát ahogy a lógó futóművet bámulja:
- Ezekkel a gömbnek már nem nevezhető csapokkal akar maga az utakon reszkírozni?  - S ahogy ezt elképzeltem elvigyorodtam. Barátom csendesen végigmért, és csak annyit morgott a "bajusza" alatt:
- De félted azt a tyúkszaros életedet!
Pedig egyáltalán nem féltettem. Berci komoly ember lévén nagyon lassan, kimérten közlekedett. Nem kapkodott, a kanyarokban nem adott gázt sem, nehogy kiessen néhány kerék, egyszóval képben volt a kocsi műszaki állapotát tekintve nagyon.
Azon a szép tavaszi napon azért mentem vele hivatalos útján, mert én is Zaporozsecet akartam vásárolni. Igen Jól olvastad. Akkor nekem az volt minden vágyam. Friss jogosítvány sütötte a zsebemet, és a szabadba vágytam. A szabadságba. Mindenféle kötöttség nélkül utazni bármikor bárhová. Feleségemet, és kicsi lányomat munkába, oviba vinni, hétvégén kirándulni, kamillát szedni...
Lehet, hogy a tavaszi szél tette, de engem elbűvölt a szovjet technikának ez a négy keréken döcögő csodája. A nap végén arra gondoltam, hogy ha nálam csak feleannyit elvisel majd egy ilyen autó mint Bercinél, akkor már megérte! Néztem a kocsi belsejét, Rengeteg kérdéssel bombáztam  barátomat, amikre ő türelmesen, pontosan válaszolt. Én pedig mint általában az aki már régen meghozta a döntését, a pozitív válaszokat meghallottam, az elmarasztalókat elengedtem a fülem mögött. És egyre jobban tetszett a kocsi! Osztottam-szoroztam, és arra jutottam, hogy  megvásárolom a boldogság e nemes kellékét.
És elhatározásomat tettek követték.

Azon a napon alighanem én voltam a világ legboldogabb embere. Meg talán a legbüszkébb is! Első utam haza vezetett. Félúton lefékeztem kis családom mellett, és intettem: "Szálljatok be!" Azt a boldogságot látni ahogy a kicsi lányom rácsodálkozott a (talán utoljára) csillogó- villogó Zapira:  " - Apa! Ez a mi AUTÓNK?"  - A hosszabbik utat választottam hazafelé. Kerültünk egyet anyósomék felé, és büszkélkedtünk friss szerzeményünkkel.
Második utam Bercihez vezetett. Kiszálltam a kocsiból. Büszkén lengettem a slusszkulcsot, de sajnos ő éppen sietett valahová. Csak annyi időm volt, hogy eldicsekedjek neki:
- És ez még nem is kopog!
- Mire ő olyan igazi Berci-féle mosollyal a szeme sarkában csendesen csak annyit jegyzett meg:
- Majd fog. Nyugodj meg! Majd fog. - És elcsattogott...
De szavainak értelmét friss autótulajdonosi örömöm okozta homályban akkor még nem igazán értettem
Akkor még nem.

2014. február 15., szombat

Esküszöm!

Esküszöm, hogy a hello kitty fogkrém a fürdőszobámban nem az enyém!

Haláli üzlet


Olvasom a FB.-n, hogy el lehet látogatni egy budapesti "Zsidó temetőbe". A cikk (hirdetés) olvasása több gondolatot is felvet. Pl. Miért csalogatja az "érdeklődőket" a cikk írója úgy, hogy "szórakozást" kínál? Írja, hogy egyúttal ellátogatnak az ország egyetlen "lakászsinagógájába is"  stb stb.

Mindezt ha most jelentkezel: potom 3000 Ft.-ért...

Elképzeltem:
Milyen jól szórakozhatnék egy temetőben, majd egy kis lakászsinagógában, ahol egy délafrikai ortodox rabbi vezeti a közösséget! És csak 3000-ért!? Hűha!
Ráadásul megismerhetném azt a temetőt ami zsidó. Nem azt ahol zsidó emberek alusszák örök álmukat. Mert hogy különírva ezt jelenti.
Még gondolkodom az ajánlaton...

2014. február 13., csütörtök

2014. február 12., szerda

Világok

Nézelődtem Mártinál. Miközben ő a többi ember világáról gondolkodott, (Megetettem a kis dögöt. Mindig megetetem) nekem a feltett videóról eszembe jutott ismét mint annyiszor, hogy ha ezeket a hatalmas hegységeket, csúcsokat, ormokat nézem, mindig azt látom, hogy olyanok mint egy fa metszete. Rengeteg réteg, rengeteg eltemetett, majd valami okból ismét napvilágra kerülő emlék. Nézem, és egészen picinek, jelentéktelennek érzem magam. Na nem a hegyek méretei miatt, hanem azért, mert ezeket a töredezett, kopott, semmibe meredő csúcsokat nézve szinte látom magam előtt azt az "egészet" amiből egykor kiemelkedtek, s ezáltal ők is csak egy olyan kis "pici" részeivé váltak. Mennyi csodája van a világnak amit neNa megyek, és mégegyszer benézek a hegyekre, s közben kedvenc együttesem zenéjével együtt lebegek a térben ősidők maradványaival...
Aztán MUNKÁRA!m is sejthetünk! És akkor még bolygónkat el sem hagytuk. Ne is gondoljunk most bele! Nem érdemes. Inkább térjünk vissza a mi kis világunkba, törődjünk saját kis problémáinkkal, és akkor a lelkünk megnyugszik talán. Ha fel volt egyáltalán zaklatva.

Téli olimpia

Tél van, és olimpia. Természetesen amikor nincs jobb dolgom, nézem. Szeretem amikor köveket csúsztatnak a jégen, és ordibálnak közben átkozottul. Curling. Ez jó! Szeretem amikor száguldanak a lejtőkön. Szeretem a kipirosodott arcokat nézni, és közben arra gondolok, hogy ha még rajtam kívül sokan nézik a jól fűtött szobából ezt a nagy csomó embert, akik jóval többet mozognak mint kellene, akkor valahol egészséges átlag alakul ki a népek között ami a mozgást illeti. Én semennyit, ők sokat. Így van ez jól. Aztán gonosz is vagyok, (Júliaboszi szerint "gonoszdi") mert imádom nézni a műkorit. A kűr elején színpadi pózban, kakadu ruhában, nagy beleéléssel nézik a mennyezetvilágítást. Kétméteres nyurga óriás feldob egy egyméteres kislányt a levegőbe pörögni. Aztán lesi: Elkapjam, vagy ne kapjam el? És bizony a kapás (nem paraszt) nem jön mindig időben. És akkor én szeretem a műsort. A kislány meg felkel, és botladozik tovább. Az óriás ugrik egy tripla axellt, a kicsibaba meg egy másfelest, amiből megint lehuppan a jégre.  A végén nagyon örülnek. Hogy minek? Hát annak, hogy egyenlőre vége a megaláztatásoknak. (bár a pontozás még várat magára) végén megint színpadi beállítás, amint a "győztes hadvezér" unokaöccse kivonul a vert sereg élén a csatatérről. Lehet, hogy nem így tervezték, ez lett belőle. Nem nyerhet meg senki minden csatát. Sport ez? Nos akkor lenne az, ha beküldenék őket a ringbe ahol egy megyei harmadosztályú bunyós verné ki belőlük a lelket. A kijáratot meg a kanadai hokicsapat őrizné...
Szeretem a sportot. Nézni.
Jó is az!


A műveltség "ára"

Régről ismerem, igaz, csak látásból. A matematika tudományok doktora, nyugdíjas egyetemi professzor. Mellesleg  a szakmában világhírű.
És öreg. Nagyon. És szegény mint a templom egere.
Jobb napokat látott öltönyében lötyög ami még megmaradt testéből. Aprókat lépegetve totyog végig a Vásárcsarnokon. Nagy nap van ma! Olasz napok. Ma ingyen ebéd van a kóstolókból! Tehát ma van mit enni...
Szerényen lépked egyik standtól a másikig, érdeklődik minden felől, csak hogy a szegénység gyalázatát elfedje valamivel. És kóstol. Itt egy kis olivabogyót, ott egy kis szendvicskét, amott egy kis pohárka vörösbort. És társalog. Elméje ma is a régi. Csak biztostűvel összetartott szalmakalapja árulkodó egy kicsit.
Visszahívom, és új szendviccsel kínálom. "Ezt még nem kóstolta bátyám" megszólítással, és kifejezve, hogy kíváncsi vagyok a véleményére.
- Akár amikor ott jártam, ugyanazok az ízek! - mondja lelkesen, najd beszélgetésbe elegyedtünk, s kiderült, hogy a környék több mint harminc városában járt régen, és minden emléke élénken él benne azóta is. Szóbakerült művészet, tudomány, történelem... Csak a politika, és a szegénység nem. Azt most egy kicsit sikerült felednie. Míg újból meg nem éhezik...
Nézem távolodó alakját. Mint egy kérdőjel. És valóban sok kérdés merül fel bennem láttára.
Ezeket most nem részletezem. Gondolom értitek az okát!?

2014. február 10., hétfő

Hogyan szeretünk?

Ha érzelemtől fűtve, vágyakozva, akkor                               szerelemmel.
Ha beletörődve, hogy ez is jobb mint a semmi, akkor                      fásultan.
Ha mindent egy lapra téve föl, akkor                                               felelőtlenül.
Ha szerelmünk minden kívánságát lesve, akkor                              szolgalelkűen.
Ha csak a saját érdekeinket követve, akkor                                    önzően.
Ha tudjuk, hogy nem szeret, de nem törődünk vele, akkor              vakon.
Ha visszaélünk a másik szerelmével, akkor                                      zsarnokian.
Ha élve a lehetőségekkel, újra, és újralobbanva, akkor                   kicsapongóan.
Ha nem adjuk jelét érzelmeinknek, de belül feszít, akkor                 bolondul.



Nem tudom, lehet-e eldönteni, hogy ki hogyan szeret. Talán lehet, de csak általánosságban. A valóság szerintem közel áll a "hol így, hol úgy, hol sehogysem" variációhoz. De érdemes elgondolkodni rajta, ha meg akarjuk tartani a társunkat!

2014. február 9., vasárnap

vomit virus

Vájröszöm van! Aszonták. Mindenesetre ha függőleges testtartást veszek fel azonnal bele kell kapaszkodnom a felmosóvödörbe. Pedig alkoholost nem is ittam. (vagy csak egy picit na!) Ha bekapcsolom a TV-t, azonnal kínoz az inger. Ha a FB-n politikai hírek szele csap meg, okádnom is kell. Hát nem elég nekem a fertőzés?

2014. február 8., szombat

Mákom van

Bizony! Nem is olyan régen kommenteltem szomorúan egy bejegyzés alatt, hogy "Mákod van, hogy van mákod!" És másnap (teljesen véletlenül) kaptam ajándékba egy kiló MÁKOT! Tehát igazolódott a szleng, szerencsés vagyok. Már megint. Vagy még mindig? Nem is tudom. A lényeg, hogy azóta már főztem a "kölköknek" mákostésztát, meg sütöttem egy kis bögrés-mákost is. Felavattam a turmixgépemet is. Tökéletesen darálja a mákot. Szárazon, cukorral vegyesen. Jobb mint amikor kávédarálóval kínlódtam. Szóval mák. Kínai, BIO! Nem kínai kel, kínai mák. Kell.

Amikor a családfa kutat ás

Családfakutatás
Ezt a szót olvastam egy erre a célra létrehozott szájton különírva.  Pedig az azt jelenti, hogy egy családfa éppen kutat ás... Na mindegy.
 Sokszor gondolkoztam én is, hogy ezzel kellene foglalkozni, mert az emberek többsége komoly pénzt hajlandó áldozni erre. Na persze csak akkor, ha arra büszke lehet valamiért. Márpedig mindenki el tudja készíttetni azt a családfát ami az ő büszkeségét táplálhatja. Egy komoly számítás szerint ugyanis egy tízmilliós lélekszámú közösségben ugyanis a 12.-ik generáció után (és ez csak párszáz év) már elméletileg csak négy olyan (!) tag lehet aki nem rokona a másiknak. De az emberi természet bujaságát tekintve, ennél már sokkal korábban rokonosodunk...
Tehát kérésre gyakorlatilag bárkinek el lehet készíteni olyan "valódi" családfát melynek valamelyik ágán olyan "madár" csücsül, mint mondjuk Széchenyi gróf, vagy Kossuth Lajos. És sajnos sok olyan ember is akad, aki egy egyszerű kutyabőr bizonyossá tételéért minden pénzt megadni képes.
Nos az ilyen weboldalak az ő kedvükre, (és működtetőjének hasznára) vannak kitalálva.
De én ebből már nem kérek...

2014. február 7., péntek

Gyöngyszemet találtam:




"Zengjen az ének, éji zenének
Lágy dala hívjon csalfa kéjnek
Templomát avatni tevéled,
Míg csak új nap hajnala nem ébred…"

                                                                B.J.

Sátán


Rádióamatőr berkekben hosszú idő alatt kialakultak különböző "kasztok". Ezek mind valamilyen képesség, szokás, lehetőség alapján jöttek létre. Vannak az "igazi" amatőrök, akik igazából csak a forgalmazás miatt rádióznak. Ezért aztán rengeteget tanulnak, hogy amikor oda kerülnek, hiba, ill. akadály nélkül sikerüljenek az összeköttetések. Leginkább csak versenyek alkalmával lehet rájuk bukkanni az éterben. Ezeknek a versenyeknek általában az a lényege, hogy bizonyos időszakban minél több, és minél nagyobb távolságot áthidaló kapcsolatot hozzanak létre. Ezért aztán a QSO-ik (összeköttetéseik) is csak a lényegre koncentráltak. Lényegében hívójel, állomáshely, név, és a másik vételi minőségének értékelése a tartalom, majd el is köszönnek egymástól, és újabb összeköttetésre vadásznak.

Vannak az un. "technikai" amatőrök, akiknek az érdeklődése inkább a rádiótechnika felé fordul. Ők vagy-és antenna, ill. rádióépítők elsősorban, valamint mindent tudnak ami e témakört érinti. A rádióikat is inkább csak akkor használják amikor e témában cserélnek ismereteket.
És vannak azok a rádióamatőrök, akik rádióikat csak a csend megtörésének eszközéül használják.
Mindezt még sokrétűbbé teszi, hogy hullámsávok, és ismereti fokozatok szerint is megkülönböztetik őket.
Most az utóbbi, a csend ellen küzdő amatőrökről szólnék.
Ők igazából csak a forgalmazás alapján érdemlik ki az "amatőr" jelzőt. De azt többszörösen is. Ugyanis semmi közük többnyire azokhoz, akik az amatőrséget eredeti céljai szerint értelmezik. Ők többnyire készen vett gyári készülékeket használnak. Azt is hozzáértőbb amatőr társaikkal szereltetik be, és csak arra használják, hogy saját imádott hangjukat megosszák az éterben minden arratévedővel. Mivel valódi mondanivalójuk nincsen, általában egyénenként jellemző típusdumákat nyomnak. Van aki kétmondatonként ismétli pl., hogy "Kácsa liba, semmi hiba!" Vagy: " Egyé igyá, ne bánkóggyá!" És ezeket a beszélgetéseket folytatják éjjel-nappal. Minden okosságot megosztanak ami eszükbe jut. S mivel oda bizony csak kevés jut, hát azt a keveset ismételgetik elviselhetetlen gyakorisággal. Ráadásul még élvezik is, hiszen nagyon humorosnak tartják kis rigmusaikat.
Vannak közöttük (szép számmal) sérültek is. Pl. vakok, akiknek viszont ez jelenti a társaságot, az összeköttetést a külvilággal. Érdekes módon, ők valóban akkor használják a rádiót, amikor arra valakinek szüksége van. Akár csak azért, mert a legutóbbi műszaki beavatkozást szeretnék tesztelni, és ehhez keresnek társat, akár azért mert valakinek sürgős segítségre van szüksége, és akkor ők minden követ megmozdítanak, hogy segíthessenek, s ezzel nagyon hasznossá teszik magukat. Nekem magamnak is volt olyan esetem, amikor talán az életemet mentette meg egy amatőrtársam azzal, hogy időben küldött szakszerű segítséget amikor rászorultam.
Ilyen amatőr volt HG9TN Gyuszi is. Amikor hívásra válaszolt, az volt a típusszövege, hogy:
"Itt a kilenc Tamás Nelli Sátán"
No ekkor kis csend követte általában a bejelentkezését. Az őt nem ismerő amatőr ugyanis rögtön a legrosszabbra gondolt. Na nem az ördögre személyesen, de Gyuszi elmeállapotáról biztosan voltak azonnali benyomásai. Pedig mindössze annyi történt, hogy Gyuszi a nevét, és a QTH-ját ( állomáshelyét) ismertette. Ugyanis Sáta nevezetű községben élt...
Sajnos ez a múltidő jogossá vált a közelmúltban.
Gyuszi (HG9TN Sátáról) elment arra a bizonyos hosszú útra, amiről még senki nem tért vissza.
Nem hallom többé kedves szavait ("csak beszélek itt a vakvilágba"), s jobban fel kell készülnöm ezután ha éjszaka hosszú autós útra indulok, mert ismét eggyel  kevesebben vannak már akikhez segítségért fordulhatok a bajban.
Isten Veled Gyuszi!
S amilyen jó volt Neked Sátán, olyan jó legyen ezután hozzád a Mennyben az Úr!

73 DX!


2014. február 4., kedd

Ezt a levest!


Ketten fölfaltuk 24 óra alatt.  Egy tízéves gyerek, meg egy vénember. Pedig egy ötliteres lábosnyit főztem.

A dolog úgy kezdődött, hogy kérdeztem a gyereket, hogy mit enne szívesen.
- A levest. - válaszolta olyan természetességgel, mint ha más leves nem is létezne a világon, csak "A" leves.
Föltettem hát a fazekat a tűzhelyre, öntöttem bele egy kis olajat, majd apróra vágott "bacon"-t, kolbászt, (ha nincs jófajta Csabai, akkor a spanyol "csorizó" is megteszi) és hagymát dobtam bele amikor forró lett. Ehhez jött folyamatosan a többi hozzávaló. Fűszerek (ízlés szerint mindig más- és más) kelbimbó, zöldborsó, (lehet babbal is)  brokkoli, (mindkettő előfőzve a mélyhűtőből) reszelt sárgarépa,apróra darabolt burgonya, petrezselyem zöldje, felöntöttem forró vízzel kb. a fazék karimája alatt két centiig, s amikor felforrt ez az egész egyveleg, akkor beledobtam a szintén fagyasztva eltett nokedlit. Csavartam bele egy kis citromlét, majd adtam hozzá egy evőkanál mézet. Forraltam kb. nyolc-tíz percig, majd egy egyszerű habarással sűrítettem kissé. Tulajdonképpen ennyi.
Ahányszor készítem, annyiszor más. Sosem egyforma. Hol gomba van benne, hol zeller, hol fehérrépa, és sárgarépa vegyesen, hol káposzta, hol karalábé, esetleg karfiol, cékla, vagy ami éppen van itthon. De lehet sűríteni sütőtökkel, tejföllel, lehet a nokedli helyett jó méretes grízgaluskát szaggatni bele. Igazából mindegy. Itt készül, "abban" a fazékban fő, tehát:  ez a leves  "EZ" a leves...
Aztán az asztalnál evés közben megkérdeztem a gyereket:
- Ennyire szereted a leveseket? - Amint volt egy szusszanásnyi ereje két kanál között rávágta:
- EZT a levest szeretem...
Na én ezt a levest bármikor. Kérésre azonnal. Elkészítési ideje (ha jól elő van készítve a konyha) kb. tizenöt perc a terítéssel együtt. És másfél személynek kitart kb. másfél napig is.
Nos, jó étvágyat hozzá! Ha kértek, csak szóljatok. Ha elfogy, majd főzök ismét. (valamilyet)

Mostanában rendezgetem a régi és új kajáról alkotott véleményemet egy blogba. Sok munka van vele még, fotók is lesznek utólag, de már olvasható ha valakit érdekel.

7 dolog magamról, mert kérték. Játék.

(Köszi a kérést a korai tisztálkodás nagy hívének!)
1.-   Egész gyermekkorom arról szólt, hogy "meg akartam felelni". Nem nagyon sikerült. Aztán amikor felnőttem, akkor meg bár nem akartam, beindult... Fura.
2.-   Lehettem vagy másfél éves amikor először szerelembe estem. Azóta is üldöz ez a csodálatos érzés. Talán pihentetni kellene már. (Ő-ket)
3.-   Mozdonyvezető akartam lenni: kertész lettem. Kertész akartam lenni: meteorólógiába tévedtem. Okos akartam lenni..... (szabadonválasztott) stb. stb.       Most éppen pályakezdő vagyok.
4.-   Szeretem a szeretteimet : Ők is szeretnek engem.   Szeretem a természetet : A természet is szereti az enyémet.    Szeretem Istent...
5.-   Irigyeim szerint keserű vagyok. Az orvosaim szerint édes.  Az előbbiek nem zavarnak, utóbbira ott az inzulin.
6.-   Imádom a humort. Akkor is, ha nem a sajátom! És kerülöm a humortalan embereket. Tévedésből bármilyen gonoszságra képesek lehetnek.
7.-   Minden jót, minden sikeremet az eszemnek, a kitartásomnak, az ügyességemnek, és hasonló adottságaimnak köszönhetek.
Meg a szerencsének...  Arány: 1:99 (tudjátok: ez százalék!)


7.1     Ne haragudjatok, de nem adom tovább a feladatot.  Nem tudom ki örülne neki.
7.1.1  Ha valaki szeretné, hogy megnevezzem, nyugodtan írjon hét érdekes dolgot magáról, és fogja rám...

2014. február 1., szombat

Balesetek napja

Talán az egyetlen kellemes baleset mára, hogy Dócika megszületett. Küldtem neki virágot. Gondoltam, majd éppen beszélgetünk telefonon amikor csönget a futár, és én élőben hallom a meglepetést a hangján, és az örömöt. Ehelyett a küldönc fél órával korábban ment, Dóci még nem volt otthon, így a csokrot beadta egy szomszédnak (?) s mint aki jól végezte dolgát.... De nem végezte jól! Tiszta szerencse, hogy a szomszéd jóindulatú, és később átadta a csokrot. Ez nem az ő feladata lett volna!  Mindegy. Nem morgok. A virágok végül gazdára leltek, és szépek. Dóci pedig örült nekik. Már éppen ki akart szaladni a piacra egy szál virágért...

Velem is történt eközben némi baleset. A tözelőolaj tartályát töltöttem fel éppen. Mellette halomba raktam a tele kannákat mint máskor is, és a legfelsőből fejtettem át az anyagot amikor a rakás megbillent, és a fejemre ömlött kb két liter olaj egy pillanat alatt. Tele lett a szemem, a szám, a füleim, csak az orromba nem ment szerencsére, mert így legalább levegőt kaptam amíg bebotorkáltam a konyhába, és ott a mosogatóba hajolva lemostam magamról a nagyját. Azután pohár vízbe pislogva kimostam a szemeimből is a trutyit, majd meztelenre vetkőztem, és ott helyben beraktam a ruháimat a mosógépbe. Csak ezután mentem lefürödni. Ahogy a fülemet öblítettem ki egyszer csak belenyilallt a fájdalom. De olyan, amit még nem éreztem életemben! Na ettől kezdve mindent csináltam. Ugráltam, fetrengtem, szaladgáltam föl-s alá, lefeküdtem, felkeltem, de semmilyen pozícióban nem volt jobb. A legkisebb érintésre, mozgásra olyan fájdalom hasított belém, hogy már gondolkozni is alig tudtam. Nagy nehezen tárcsáztam, és hívtam segítséget. Persze ez sem könnyű, ha az embernél az emeleten egy kis vendég alszik édesen. Nem lehet csak úgy otthagyni őt, tehát doki szóba sem jöhet. Akkor jutott eszembe a Hugica aki békeidőben a háziorvosom, mentőangyalom, és vér a véremből. Szerencsére még ébren volt, ellátott jótanácsokkal, és én elkezdtem gyógyszerezni. Közben megérkezett a segítség is. Hála J. gondoskodásának kaptam gyógyszert, és melegvizes palackot. Nem részletezem, de annyit az éjszakámról, hogy a sok gyógyszer, a meleg, az elektromos akupunktura és minden áldás hatására végre reggel négy felé javulás állt be az állapotomban. Most kellemesen el van dugulva a fülem, és ha úgy fordulok, akkor csöppen, ami állítólag jó jel.

Ezzel még nincs vége, mert ha egy "üzlet" beindul...   De a többitől megkíméllek Benneteket már csak azért is, mert nem velem történt, és a személyiségi jogok... Mindenesetre ne menjetek mosdóba ha a mekiben partiztok! Higgyetek nekem, jobban jártok, ha hazáig szorongatjátok...