2014. január 31., péntek

Nem különc volt. Egyedi, és megismételhetetlen

Elment. Ha igaz, a leghosszabb útjára indult. Természetesen most is forgatókönyv nélkül. Azt tette ami a soronkövetkező lépést jelentette számára. Mint egész életében. Ritka zseniális iprovizatőr volt. Filmjeinek csak addig volt "kottája" amíg a pénzt megkapta rá. Aztán a forgatáson hirtelen a káoszból rend, a sok jelenetből pedig a vágóban film lett. Nem cicomázott. Nem a díszletek, és nem a technika tették filmjeit hatalmassá. A látásmódja volt eredeti. Az ahogy a világot látta, az jelent meg a vásznon. Az ember ha érezte, értette ezt, akkor megfeledkezett arról a csekély apróságról, hogy filmet néz. Gondolatai támadtak a filmtől, hangulatok öntötték el, és általában úgy hatott a befogadóra mint Dali, és Picasso képei, Bartók muzsikája... De ne higgyük, hogy nem volt konkrét mondanivalója. Mindig volt persze, mert azzal, hogy a film az életből ellesett pillanatokat idézte, azzal egyúttal politizált is. Sokan rebesgették amikor a díjait kapta, hogy a hatalom félt tőle, s talán ez is szerepet játszott az osztogatásban. Szerintem nem. Ösztönös ember volt. Ösztöneire bízta magát, és az idő őt igazolta.
Megosztó személyiség volt. De ezzel sosem törődött. Úgy gondolta, hogy ő is elfogad mindenkit olyannak amilyen, akkor biztosan vele is így lesznek az emberek. Mindig azt tette amit akart. Ha akadályba ütközött, azt igyekezett ledönteni. És többnyire sikerrel tette. Nem sorolom, mert bárki rákereshet, csak megemlítem, hogy díjat díjra halmozott. Az egész világ megismerte a nevét. Olyan eretnek ötletei voltak amelyeket talán senki nem mert volna filmre vinni.
Élénken él emlékezetemben néhány kép róla. Talán a legerősebben az a rá jellemző laza kép, ahogy egy budai bevásárlóközpontban a kosarakat tartó polcon ült. Mint egy kisgyerek akit édesanyja tett fel a polcra, hogy ne legyen láb alatt amíg ő vásárol. Ő csak ült, lábait lóbálta, és kíváncsi tekintettel figyelte az embereket. Szerintem akkor is "dolgozott". Aztán kérdésemre elmosolyodott, és bólintott: - Ez már a második gyermekkor. - és a szeme sarkában huncut ráncok táncoltak.  Pedig még évekig alkotott ezután is.
Olvastam egy nyilatkozatát a politikáról:
"Olaszországban éltem, és ott jöttem rá, hogy rohadtabb dolgot, mint a korai, gyilkos kapitalizmus, a föld nem hord a hátán. Pontosan fedi a valóságot az a mondás, hogy a tulajdon lopás. A politika pedig nem más, mint az a lehetőség, hogy belekerülj abba a körbe, amelyiknek módja van lopni." 
Az az ember akinek ilyen karakán véleménye van a politikáról, az nem tud politikamentes filmet csinálni 
akkor sem, ha az egy háromperces portréfilm egy vízhordó asszonnyal.
Most ő is feljebb költözött eggyel. Ezután ott fent félhetnek tőle a hatalmasságok, mert biztos 
vagyok benne, hogy égi filmjei is árulkodóak lesznek. Ha másról nem, hát a túlvilágról.
Elindult egy hosszú úton. Hátra sem nézett.
Jó utazást Jancsó Miklós!

2014. január 29., szerda

Édes anyanyelvünk

Szolgáltatást szeretnék megrendelni távolból. Megrendelem e-mailben, és ezt megerősítendő telefonon is felhívom az üzletet. Amikor fizetésre kerül sor mondom neki, hogy azért választottam őket, mert lehet fizetni PayPallal is.
- Az meg mifene? - érdeklődik a hölgy. Mesélem neki a lényegét, de kiderül, hogy ma hall róla először.
- Talán kicsit bővebben ha lehetne, mert nem vagyok egy nagy SZÁBÍTÓGÉPBUZI!
  Hmm...
Értem én, hogy a magyar nyelv élő nyelv, s mint olyan állandóan fejlődik.
De kérdem én: (nem először) Miért visszafelé?

kuka

Hétfő óta kinn van egy kuka az út mentén. Akkor ürítették. Szegény szemetes eszköz ott árválkodik magában. A gazdái délutánonként néhány órára fölkelnek. Olyankor széthúzzák a függönyt. A pasi a földszinten porszívózik egyet (két kutya, és egy fosos macska után köll is az) közben élete párja az emeleti ablakban fésülködik többnyire félpucéran. Ezután kiáll az ajtóba, kiengedi a kutyákat, megvárja míg telerondítják a környéket, majd bezárja őket a lakásba. Ezt a kakáltatást még délután megismétli egyszer. De valahogy a sok kutyaszar mindig ottfelejtődik. (Ma pl. egy másik kutyás hölgy szedte össze ezekét is. Nem először.) A "huzamos" ébrenlét alatt mindenféle kuncsaftok érkeznek. Megállnak, egy rövid duddantásra kiszalad az asszonyka (jólfésülten) valamit bead a kocsiablakon, elveszi az érte járó jutalmat, és visszabújik otthonába ahol a közben "érdekes" állapotba csavarodott Ura rendszeresen, és látványosan ellátja a baját. Hol a térdére rántja a nő arcát, hol rángatja kifelé belőle a rosszindulatot, hol pedig szereti rettenetesen. Utána (!) behúzzák a függönyt. Kissé zajosan élnek no!
Engem igazából nem zavarnak, csak amikor itt vannak a gyerekek, mindig hamarabb sötétítek.
Közben a kuka kinn árválkodik a házam előtt. Várja, hogy beletegyék a kutyusok ürülékét...

Szófolyam

Az éjszaka mostanában két részletben bontakozik ki nálam. Elsőre időben lefekszem. Aztán fölébredek, majd egy hosszabb szünet után visszaalszom, s az éjszaka további szakasza úgy suhan el, hogy délelőttben ocsúdok. Akkor aztán gyorsan összekapom magam, nehogy szégyenben maradjak. Bár ugyan ki előtt maradnék? Ha meg dolgom van, akkor amúgy is korán kelek.
A két fázis között szoktam a blogjaitokat olvasgatni. Míg bele nem fáradok. A végére hagyom mindig azt amelyikből csak úgy áradnak a szavak kifelé mint egy elszabadult folyóból a víz. Csak jönnek, jönnek, mindent elárasztanak, és elnyomnak... el...nyo...mnak...
Hopp! Mondom én!
Na majd holnap jól bekommentelek oda is.  :-)

2014. január 28., kedd

hbn48kukac

Van egy e-mail cím, amit hiába keresek. Eltűnt. Megszűnt, vagy mittomén mi történt vele. Pedig jó lenne híreket hallani róla.

2014. január 27., hétfő

A kapcsolat fontos

Tegnap este amikor benéztem a Skype-ra, láttam, hogy a közeliek közül már csak egy jel zöldellik. Az jó - gondoltam- nehezen alszik, és ilyenkor a hálózaton bolyong míg álom nem jön a szemére.
Aztán amikor hajnalban ismét bekapcsoltam a gépet, megint csak őt találtam online. Hmm. Már bekapcsolt? Vagy tegnap óta ki sem?  Gondolataim egyre vadabbul száguldoztak. Valami gombóc növekedett lassan a torkomban. Mert ha egész éjjel nem kapcsolta ki, hát ott zúgott a feje mellett? És akkor arra hogy nem ébredt föl? Többszöri hívásomra semmi válasz. A gép azt üzente nekem, hogy " nem lehetett kapcsolatot létesíteni".
Na nekem sem kellett több. Azonnal a legrosszabbra gondoltam persze. Már lelki szemeim előtt láttam, hogy elesett, és most ott fekszik valahol a padlón, és persze nincs kéznél a mobilja hiába kérem erre állandóan!
Hogy lehetne megtudni, hogy mi történt? Történt-e egyáltalán valami fontos? A telefon! Hát persze! Hogy is nem gondoltam erre eddig? Nézem az órát: már lehet...
Sokáig kicseng. Semmi válasz. Már legalább egy perc is eltelt. Ilyenkor már föl szokta venni... Hívom a mobilját, persze ki van kapcsolva. Nem szereti.  Ismét a vonalas. És akkor álmosan, nagyon álmosan, és halkan hallom a "Halló"-t a vonal végén.
Hatalmasat fújtatok. Jól van! És hallgatom a távolból egyre éberebb hangját. Mesél. A tegnap estéről, a hajnali ébredésről, a visszaalvásról, a hóról, és mindegy miről! Mesél!
És ez megnyugtat, boldoggá tesz.
Jobban mint bármikor.

2014. január 26., vasárnap

Mi volt?


Ma az jutott eszembe, hogy milyen érdekes az élet. Nekem rengeteg rokonom, és ismerősöm született a vízöntő, és a bak havában.  Mi lehet az oka ennek a születési hullámnak? Aztán elkezdtem törni a fejem, hogy mi is volt kilenc hónappal ezelőtt? És beugrott az egyszerű megoldás:
Hát a TAVASZ!

2014. január 22., szerda

Tíz év nagy idő

Hat nappal ezelőtt gyertyát égettem. Szép csendben. Nem beszéltem erről senkivel, mert úgy éreztem, az eltelt tíz év alatt már több mint elégszer kibeszéltük... Most csak magamban forgattam a gondolatok özönét. Tíz év nagy idő. De nem elegendő a felejtéshez. Ha egyszer zsigereinkbe épül, akkor örök az érzés. A leégő gyertya mellett elszundikáltam. És szépet álmodtam. Talán nem véletlen.
Köszönöm!
Ma születésnapra égetem a gyertyát a lelkemben. A hatvanadik (lenne) a soros. Látom magam előtt, hallom a hangját ahogy a diótortámmal kezében azt mondja: "Neeeem kellett volna!) Azóta sem sütöttem több diótortát.
Talán ismét itt lenne az ideje.

Érdekes dolog, de a lelkemben égő gyertyát a könnyek sem oltják...

Forint

Viktor Viktor!

Már megint miben mesterkedsz? Mitől esett a Forintunk egy nap alatt ekkorát? Miért kerül hirtelen egy Euró majd háromszáztízbe??? Öcsém! Nem lesz ennek jó vége így választások előtt! A sajtó a zsebedben, de az emberek zsebe üres! Gondolod, hogy nem látnak át a szitán?

Ejnyebejnye! és mégegyszer: Ejnyebejnye!  


Mindjárt összevonom a szemöldökömet, ha meg nem embereled magad!

Szedtevetteteremtette!

Válogatós: Idegenben főzni jó!

Tue, 22 Jan 2013 16:10:45 
A főzés mint minden, sok meglepetéssel jár idegenben. Régóta tudom, hogy ha valaki letelepedik valahol, akkor jár legjobban, ha azonnal, vagy rövid idő alatt felveszi a helyi szokásokat. Akkor nem érheti meglepetés. Nem véletlenül alakultak ki a helyi szokások. Fogadjuk hát el, hogy érdemes megtanulni őket!
Mert ha például egy magyar Írországban akar főzni, már az alapanyagok miatt sem tud "hazait" készíteni. A végeredmény mindig (akárki akármit is állít) az, hogy majdnem olyan... Itt van pl. a tejföl ami számos magyar étel fontos kelléke. A legtöbb országban nem is ismerik. Én találtam (segítséggel) igazi tejfölt. Olyan kis vajkrémes dobozkában, idegen névvel, rá sem akartam ismerni. Aztán itthon azonnal felnyitottam, megkóstoltam, és nagyot csalódtam! Valami egészen mást kaptam mint amit vártam. Mert én otthon a jóöreg 2,8 százalékos (rosszabb esetben 1,5-ös, de semmiképpen nem frissföl!) igazi tejfölhöz szoktam. Ez meg egy... Na hagyjuk. Félre is toltam, és majdnem elfelejtettem, amikor mégis úgy döntöttem, hogy felhasználom a rakottkrumplihoz. Ha már nem lehet benne igazi kolbász, ha már az itteni sárga krumpli olyan szétmállós, és mégis főtlennek tűnő, hát mit ronthat rajta egy"majdnem" tejföl? A gondolatokat tettek követték, és főztem. Amikor a tejfölhöz értem a rétegelésben, nem akart kiesni a dobozból. Na - gondoltam - felhígítom egy kis vízzel. Ennek már úgyis annyi. És akkor ért a meglepetés! Minél több vizet adtam hozzá állandó kevergetés mellett, annál jobban kezdett hasonlítani az otthoni "igazihoz"! Aztán megkóstoltam, és majdnem felkiáltottam. Ezaz! Pont mint otthon...Szóval nem lehet, vagy csak nehezen hazait főzni, ha az embert már a tejföllel is megcsalják. Mert milyen dolog már az, hogy a tejföl a tejből készül, és nem a vízcsapot fejik hozzá. Egyébként így jártam a vajjal is. Napokig forgattam, és csak nehezen jöttem rá, hogy mi nem tetszik. EZ THÉNTEJBŐL VAN! Kész átverés! Régen azt hittem sokáig gyerekfejjel, hogy a teavaj teából készül. Mint most kiderült, nem is sokat tévedtem.Persze nem minden jobb itt sem. A "PAPRIKA" (made in Dublin) felirat először megörvendeztetett, majd amikor beleszagoltam, olyan kéthónapos virágváza szaga volt. Az íze sem különb. Abba szerintem minden barna fűfélét beledaráltak. Salátaöntetbe talán jó is lesz, de a "magyarosh gulash"-ba semmiképpen nem!

Ma egyébként azt főztem. Egy lelkes fiatal munkatársam akarta megtanulni mindenképpen az "igazi" magyar gulyás receptjét. (mutatta a könyvben, hogy neki megvan. Néztem a hozzávalókat, és jól mulattam) El is magyaráztam neki mindent. Tetszett is neki, mert ebéd után megjegyezte, hogy olyan eredeti, mulattató volt velem főzni. Pedig csak az igazat meséltem neki.
Gulash: Először is hogy mi az a gulya. Ki a gulyás (számadó), s miért hívják ezt a kaját így. Azonnal meg is tanulta, hogy gulyáááás, és nem a deutsh gulash a módja. Aztán mondom neki, hogy ez egy very primitív, de very nagyongood étel. Mert a Hortobágyon (amit a Dajcs turisták csak a "nagy nihil" néven ismernek, a sok pásztor mit is főzhetett mást, mint amit ott megtalált. Nem nagyon beszélem még a nyelvet, ezért félig németül, félig angolul a következő mese született:

Megy az a primitív magyar pásztorember a nagy semmin, szemével a horizonton a Juliskát lookingforralja, és nagyon megéhezik közben. Széjjel is néz, hogy mit lehetne itten now ítingelni? Lát egy kicsi tehénkét (borjú) fejbe is veri, és elindul a szállására vele. Útközben mindenfélét összeszed ami kell a gulyásba. Pl. a libások házikója mellett talál a konyhakertben egy kis zöldséget, meg sárgarépát. A kútban leeresztve egy kis bort, s találna még mást is, de dzsaszt jönnek hazafelé a libások, és ezt a találkozást szeretné elkerülni. Mindenesetre, hogy harag ne legyen, otthagyja a borjú egy részét az egyszem akácfára akasztva engesztelőnek a borért...
Otthon aztán előveszi a Juliska őrölte paprikát, a zsákból (az ágya alól) a hagymát, jó vöröset, mert annak van ám leve, meg zamata!
A mese többi része nem túl érdekes. Az csak olyan szakmai hablaty, hogy miért nem teszünk bele egy csöpp vizet sem, mitől lesz a self water ott amikor az előbb még nem is volt, hogy miért kell letakarni a bográcsot, és miért nem szabad abba kanállal belekevergetni stb. Az megint tetszett neki, hogy azért nem teszünk a gulyásba tomato szirupot, mert az a veri primitív magyar pásztor hiába kémlelt maga körül, olyan ott sosem nőtt a fűben, így nem is találhatott...
Közben elkészült az ebéd, és én látom ám, hogy a kuktám telejegyzetelte ceruzával azt a kb. három kilós gyönyörű színes szakácskönyvét az "Echte Ungarische Gulasch rezept" oldalon. Sorközökben, margón, mindenütt. Mondom is, hogy most ezzel tönkretette a könyvet, mire megnyugtatott, hogy ettől annak csak nőtt az értéke. "Dontvöri! Andersztend?
Persze mesélnem kellett még a pásztorok mai életéről. Meséltem is. Kérdeztem, hogy a mesét, vagy a valóságot akarja hallani? - Az igazat! - Az biza hard lesz for you very, de nosza! (go! vagy mi)
"Megy az a primitív magyar pásztor a Hortobágyon ki a gulyához, amit villanypásztor őriz. (Annak ugyanis nem kell munkabér, és nem csapja fejbe a kisborjút, mert sosem éhes.) Szóval megy, és látja ám a horizonton, hogy "véletlenül" dzsaszt arra közeledik három IBUSZ szekér tele német turistával, akik az original nagy semmire kíváncsiak. Visszaszalad hát a kunyhóba, a jeansét a ládába gyűri, beöltözik ingbe, bőgatyába, subába (árnyékban negyven fok) és bőszen húzgálja a vizet a gémeskútból, (kezében persze pipával) pedig a marhák még messze járnak. Közben az ekhós szekerekről a sok német turista kigyönyörködi magát tisztes távolból (onnan nem veszélyes a magyar szürke, meg nem látszik a villanypásztor), majd leszállnak a pipáját még mindig szorongató subás primitívnél, hogy ők is kipróbálják a vízszerzésnek ezt az ősi, nagyon könnyű módját. Miután kiörömködték magukat (fotók, videók a very primitívvel közösen stb.) visszaszállnak a kocsikra, s azokkal spontán módon el is tűnnek arra amerről érkeztek. Ott már várja őket a leányrabló betyárbanda (akik főleg ötven fölötti leányokat rabolnak el, és azzal fenyegetőznek, hogy ha nem kapnak pénzt, hát visszaadják!) meg a frissen főtt Gulash, meg az összes szaccsating.
Gulyásunk behajol a kútba ahol búgni kezd egy motor, és ömleni a víz, mert jönnek a marhák. Az igaziak.
Készít is róluk egy képet az okostelefonjával, és azonnal meg is osztja..."
- Csak német turisták járnak arra? - kérdezte könnyeivel (röhögéstől) küszködve az egyébként német E.
-- ÁÁÁÁ! Néha jönnek svábok is, meg bajorok, szászok, meg osztrákok - mondom vigyorogva.
Az utóbbitól láthatólag megnyugodott.
Aztán befelé azon derülök, hogy ők is etetnek ám minket rendesen "knédlivel"!
Szóval idegenben főzni jó!

2014. január 20., hétfő

Felfedezések

Gyermekkoromban híres felfedező, feltaláló szerettem volna lenni. Ezért állandóan ostromoltam a felnőtteket vadabbnál vadabb ötleteimmel. Pl "feltaláltam" a félköríves vonatablakot, hogy ne kelljen lehúzni ha előre szeretnénk kilátni. Mert akkoriban ugye még ha lehúztam, hát bevágott a mozdony füstje, szikrája.  Aztán feltaláltam a vízben oldódó virslibőrt, hogy mire a kedvenc hentesárum megfő, addigra eltűnik a bőre, és nem kell egy fél virslit feláldoznom a meghámozása során. Ilyen, és ehhez hasonló találmányaimmal később sorra szembetalálkoztam mint megvalósult álmaimmal. Hogy amikor én ezeket "feltaláltam" már másvalaki régen alkalmazta őket? Igen! Lehet! De nekem sosem az volt a célom, hogy elsőként. Sosem a dolog anyagi vonzata vonzott. Megoldásra váró hatalmas problémákra kerestem a választ. És akkor még találtam.Ma is szeretnék felfedező lenni. Szeretném megtalálni azt a helyet, ahol egyszerű emberi életet lehet élni. Ahol ha valamit mondok, akkor nem kell másoknak hosszú, nehéz munkával ellenőrizni, hogy ezt valóban én mondtam-e, valóban ezt mondtam-e, és valóban ezt akartam-e mondani. Sőt! Még az is kétséges manapság, hogy amikor ezt mondtam, akkor mire gondoltam? Szeretném továbbá felfedezni, hogy mi a gondolat anyaga. Hogyan terjed a gondolat? Hogyan, és ki tudja azt a gondolatot visszaolvasni amit valaki egyszer kigondolt? Mi a terjedési sebessége, módja,  és mennyi ideig lehet visszahozni? Számtalan ötletem van még amit szeretnék megoldani. Csak az a kérdés, hogy marad-e rá elegendő időm.
Gyermekkoromban ez a kérdés fel sem vetődött.

Kultúrkör

Olvastam valamit. A dolog komoly, figyelmet érdemlő, és elgondolkodtató volt. Pár szót "odavetettem" meggondolatlanul. Aztán (jogosan) finoman figyelmeztettek, Hogy ebben a "kultúrkörben" nem biztos, hogy viccelni kellene ezzel.
Tök igaza volt a figyelmeztetőnek.
Ugyanis nem valószínű, hogy tudomása lenne arról, hogy közelről ismerem ezt a kultúrkört. Nem tudhatta, hogy sok évig mindennapjaim részesei voltak Ők. Nem tudhatta, hogy vannak helyzetek melyekben az ember ha sírni támad kedve, akkor inkább elvicceli a dolgot mint hogy elgyengüljön.


"Szőlő

Kosárra volt szükségem. Mi sem egyszerűbb- gondoltam, és beültem a kocsiba, hogy a szomszéd faluban keressem meg azt a kosarat amire éppen nekem van szükségem. A kérdéses faluban évekkel azelőtt pont én magam indítottam el egy "mozgalmat" a kosárfonás meghonosítására amikor egy barátom mindkét lábát elveszítve nagyon haszontalannak érezte magát, s ezzel együtt az életét is fölöslegesnek találta.
- Nekem sok gyermekem van akiket még el kellene tartanom.- mondta akkor lehajtott fejjel. - Mi értelme hát, hogy éljek? Csak terhére lennék a családnak.
 Na akkor buggyant ki a számon, hogy : - Fonhatnál kosarat! Abban is jó vagy nem? Majd én eladom őket, és meglátod minden jóra fordul.
Valahogy így kezdődött. Nem sokkal később már a környék tájképébe tartozott "Donyhó" a saját készítésű motoros kerekesszékével, amint az éppen szükséges vesszőt szállítja hazafelé. Eleinte valóban én adtam el a kosarait baráti körben, majd "rászabadítottam" egy kereskedőt akivel sikerült egész jól megegyeznie a továbbiakban.
Szóval innen tudtam: ha kosárra van szükségem hová kell fordulnom. Akkoriban már a faluban többen is készítették a különféle vesszőből fonott tároló, hordozó eszközöket. Első utam a kocsmahivatalba vitt. Itt minden szükséges  információt be lehetett szerezni.
A füstös, jellegzetes falusi kiskocsmában már délelőtt is "jó" volt a hangulat. Politizáltak éppen. A cigánykérdést vitatták egyre vehemensebben. Már-már ölre mentek amikor egyikük észrevett, és nagyon megörült nekem.
- Gabikám! De régen láttunk errefelé! Mit iszol velünk?
A kérdés nem ért váratlanul. Ezért azonnal készen volt rá a válaszom is, miszerint gyógyszereken élek, ezért sajnos nem lehet...  Ami persze igaz is volt, de nem is akartam inni több okból sem. Mert kocsival voltam, és mert ha egyet iszom, akkor már mindenkivel kellene... Szóval rátértem jelenlétem igazi céljára:
- Kosár kellene. Olyan fatároló, mit a cserépkályha mellé tehetek, és abban száradhat az odakészített tűzrevaló.
- Szőlő. - hallottam egy borízű hangot a háttérből.
- ?
- Szőlő. - Ismételte a hang, majd érkezett a magyarázat, hogy nemrégiben szabadult a kosárkirály Szőlő, aki tizenöt évet ült egy komájának a meggyilkolásáért, és most ismét kosárfonásra adta a fejét.
- Ő tud ilyen "fineszes" kosarakat is! - hallottam a másik sarokból.
Megköszöntem az útbaigazítást, És elindultam Szőlő felkutatására.
Egy kicsi, düledező viskóban akadtam rá. A ház előtt egy ruhaszárító kötélen ott függtek a nemrég elkészült kosarak szállításra várva. A házban egy kis konyha volt, s egy ajtón belépve a szobában találtam magamat, ahol hatalmas halomban álltak a kosarak. Épp csak annyi hely volt, hogy a gazda eljuthatott a mindig vetett ágyig ha beledőlni volt kedve.
Bevallom, tartottam ettől a találkozástól Gyilkos. Ráadásul cigány. Kell ez nekem? Ilyen gondolatokkal tépelődve léptem be. És akkor jött a meglepetés. Egy apró termetű, mosolygós szemű, kis öregember állt előttem. Olyan volt mint ha egy meséből toppant volna elém hirtelen. Kutatón nézte arcomat, majd rákérdezett:
- Keresi a gyíííkost mi? - és vigyorgott.
Zavaromban szinte abban a pillanatban dőlt belőlem a meggondolatlan baromság, hogy igen de nem ilyennek képzeltem.
- Hát? - nézett rám még mindig fülig érő szájjal.
- Legalább kétszer ekkorának, zordnak képzeltem, a kezében hatalmas késsel, és mindenfelé hullák hevernek...
Tovább nem folytathattam. Rengett a ház a nevetésétől,(közben kicsit pipiskedve a hátamat veregette) s ezzel belém folytatta szerencsére a szót.
- Mióta kinn vagyok, maga az első aki őszinte hozzám. - mondta - Köszönöm!
Most én csodálkoztam, mire elmesélte történetét.
A kocsmában történt a dolog. A komája mondott valamit, mire Szőlő odalépett hozzá, és a kisbicskájával egyetlen határozott mozdulattal felvágta a koma hasát. Köldökétől a szegycsontjáig. Aztán ott állt mellette sokáig. Nézte a haláltusát, és mindenkit elijeszett aki segíteni akart a szerencsétlennek. Megigérte, hogy: "A' lesz a következő, aki segíteni mer ennek a szemétnek..."
A hullaszállítók elvitték a holttestet, a rendőrök pedig őt. A Csillagban töltötte el a másfél évtizedet sok "ártatlannal" együtt.
Ennyi a történet.
- Miért?...
Mer aszonta, hogy megdugta az asszonyt.
- És tényleg?
- Igen. De nem a vót a baj. Hanem a, hogy mondta. Ott. Mindenki előtt a mocsok.
- Megbánta már?
- Dehogy bántam! Forogjon a sírjába az ilyen ítéletnapig! Ottan gyalázkodjon!




Kultúrkör. Bizony nehéz nekünk "civilizált magyaroknak" megértenünk, hogy vannak népcsoportok akik évezredek óta hordozzák kultúrájukat. És az a kultúra más  mint a miénk. Abba belefér, hogy amit nem őriznek azt el lehet vinni, hogy a más asszonya az lehet miénk is rövid időre, hogy más a rend fogalma úgy általában. De két dolog ellen nem lehet büntetlenül véteni. A gyermekek, és a becsület sérthetetlenek.
Ez törvény.

Nos az engem valóban jószándékkal kioktató nem sejthette, hogy van némi közöm e kultúrkörhöz, Mivel a cigányfaluban a feleségem volt  "A" tanárnéni az 1-4 összevont iskolában, s mivel a házam építésénél is cigányoknak adtam munkát, (a magyar segédmunkások csak lógtak) egy idő után szinte árnyékvajdának tekintettek. Minden kérdéssel megtaláltak, én meg mindenben igyekeztem a legjobb tudásommal támogatni őket. És közben viccelődtem
Mint mindig ha sírni lett volna kedvem...

2014. január 19., vasárnap

Ha megdobnak kővel...

Valószínűleg nincs a világon annyi kenyér mint eldobott kő. Ez az egy hibája van a mondásnak, ha egyébként szó szerint vesszük. Mert eredetileg ugye ez nem kifejezetten a kövek, és kenyerek harcáról szólt.
Kora felnőttkorom óta magam is tapasztalom, hogy ha valaki okkal, vagy ok nélkül bánt engem, akkor a legjobb ha nem harcolok keményen. Egyszerűen megpróbálom még jobban szeretni, hátha bennem volt (van) a hiba.És érdekes következménye van a dolognak. Most sok példát sorolhatnék, hisz az a kora felnőttkor nem tegnap volt már, és a tapasztalat mint tudjuk gyűlékeny anyag. De nem alkarok senkit ezzel untatni. Az eredmények:
   Volt aki később zavarában annyira elkerült amennyire csak tudott. De hát a sors ugye kiszámíthatatlan, és alőbb utóbb találkoztunk. Én mint ha mi sem történt volna, nem tettem semmi mást mint úgy üdvözöltem mint annak előtte. Ettől nagyon zavarba jött, de erőt vett magán. Később egészen belemelegedett. Ugyan barátok nem lettünk többé, de nem volt már harag egyikőnk szívében sem
   Volt aki miután az idő engem igazolt, nyilvánosan bocsánatot kért tőlem (ezt én sosem vártam el) és attól kezdve majdnem igazi barátokként találkozgatunk néha.
   Volt aki egyszerűen csak hátat fordított nekem, de amikor rájött, hogy a támadásokat nem ebből az irányból kell várnia, visszafordult, rám mosolygott, és ment minden tovább a rendes úton.
   Volt aki annyira dühbe gurult az én mosolyomon, hogy megütötte a guta. Sajnáltam nagyon. Ezért amikor csak lehetett, átmentem hozzá segíteni. Egy kis fűnyírás, egy kis favágás, egy kis udvartakarítás. Eleinte félő volt, hogy újabb rohamot kap, hiszen olyan piros lett mindig. De aztán belenyugodott, hogy én tényleg nem olyan rossz ember vagyok mint gondolta. Egyre jobban felépült, egyre többet beszélgettünk, és most, hogy már nem a szomszédban lakom néha küld egy-egy üdvözletet "távoli barátjának".
   Van olyan, aki annyira szeretné, hogy beigazolódjon rólam mind az a rossz amit feltételez, hogy ezért akár még segítené is a sorsot, de ugyebár annak az útjai kifürkészhetetlenek.
   Hosszú a sor. És én nem vagyok haragtartó.
Valóban nem. Olyan jó dolog szeretni.  Igaza volt Jézusnak ebben is.
Köszönöm a tanítást! Nekem hasznomra van.

2014. január 16., csütörtök

Válogatás: Csend


Hajnal volt.Olyan sötét, olyan rosszkedvű hajnal. Valahol nagyon messze szólt egy ébresztőóra.
Aztán csönd. Gyanúsan nagy csönd.
Ilyenkor már mozgolódni szokott. Nem értettem, hogy mi vaaan?
S akkor egy hangos horkantás...
És csend. De milyen csend!
Kis idő múlva megint egy horkantás, de olyan furcsa, soha nem hallott hatalmas horkantás, mint aki percekig nem vesz levegőt, s egyszercsak fejön a víz alól, és teljes erővel...
Baj van! - hasított belém, s egy pillanat alatt talpon voltam.
Villanyt!
A hátán feküdt. Nem mozdult. Feje furcsán félrebillent, szeme kicsit nyitva mint ha csak maga mellett nézne valamit a párnán.
S akkor megemelkedett a mellkasa, feje szinte hátrahanyatlott mint a filmeken, amikor "kiütnek" valakit az életmentők, - és megint az a hatalmas horkantás!
Istenem! Baj van!
Fogtam a kezét. nem reagál. Szólítom. Elöször finoman, majd ordítva... Semmi
Lerántom a takarót, hallgatom a szívét, ... semmi!
Hogy is kell ezt csinálni?
Egyszer régen már élesztettem újra. Akkor a páciens annyira megsértődött ezen, hogy soha többé nem köszönt vissza. Mert miért is törtem el három bordáját!?
Miközben gépiesen fújom belé a levegőt, azon gondolkodom, hogy hogy juthat most az a barom az eszembe! De hülye az agy!
Nyomom a szívét ütemre, majd fújás.
Bocsi, ez kicsit erősebbre sikerült!
Talán a hasába is került egy kis levegő.. Olvastam, hogy ez előfordul, ha valakinek kevés a tapasztalata.
Mennyi az elég tapasztalat?- már megint az a hülye agyam!
Most ne máshol járjon! Most minden erőmmel itt kell maradnom! Most a KEDVES haldoklik!
Míííí?- Haldoklik?
Eddig érdekes módon ez eszembe sem jutott. Csak az, hogy nem veszi a levegőt...
Élnie kell!
Hat nap múlva szülinapja lesz...
Hallgatom a szívét. Nagyon halkan megdobban! Magasságos Uram! Csak még egy kicsit! csak erősebben egy kicsikét!
Keresem a telefonomat. Remeg a kezem. Kiejtem. Becsúszik messze az ágy alá... Nagy koppanással megáll a falnál... és széthullik!
Hol az övé! Megvan! Mentők. Mennyi is a számuk? Mindig keverem.
- Na a 112 jó lesz. Majd ők intézkednek!
Azonnal felveszik, de nem intézkednek semmit, csak mondja egy álmos férfihang, hogy milyen számot hívjak..
De nekem erre most nincs időm!
Hallgatom a szívét, ... semmi! Megint,... semmi!
Nyomás, nyomás, nyomás, nyomás, fújás. percekig.
Azán a telefon.
Mondom kapkodva a címet.
- Igen! Szívmegállás! Igen én a férje vagyok....
Aztán a csönd.. Folytatom gépiesen az újraélesztést.
Néha megállok pihenni egy kicsit, közben hallgatom, de semmi. Pedig eleinte még meg- megdobbant! Most miért nem akar?
Múlik az idő. Nagyon lassan múlik. Már itt kellene lenniük!
Hát hol vannak? Hát nem tudják, hogy ez most milyen sürgős!?
Nézem az órámat: már lassan fél órája, hogy telefonáltam...
Ismét hívom őket két fújás között... Háromszor is kicseng mire felveszik.
Azt mondja egy hang (Nagyon nyugodtan. Hogy lehet most nyugodt?), hogy rossz a cím amit adtam.
Nem lehet rossz! Én itt lakom, itt várom őket!
- Fő utca, a régi önkormányzatnál balra, majd az úttal szemben egyenesen be azon a kapun...
Később, sokkal később drült ki, hogy ebben a hülye faluban a főutca is, meg a mellékutca is Rákóczi névre hallgatott. Szegény mentősök, fel s alá rohangálva keresték a címet...a főutcán...
Második hívásom után egy perc alatt ott voltak.
Kiszaladtam eléjük az udvarra. Minden villanyt föl...
- Mióta nem lélegzik? - kérdezi valaki, miközben egy nagy csomaggal igyekszik befelé...
- Fél órája??? És mióta nem lélegezteti?
Megnyugszik a választól.
Aztán csak csendesen félreállok, és azon kapom magam, hogy befelé Istenhez fohászkodom.
Na hiszen! Pont Ő fog nekem segíteni, amikor olyan régen hanyagolom...!
Lelkiismeretfurdalás gyötör ezért. Később meg azért, hogy hátha valamit nem jól tettem eddig? Hátha kifelejtettem valami fontosat?
De megnyugtatnak. Minden nagyon szakszerű volt. Hiszen több mint fél óra után is melegek a végtagok... a keringést sikerült szuper módon fenntartanom.. .
Na majd ők!
De a szív nem megy!
Mióta? Hát úgy kb tíz perccel ezelőtt még nagyon gyengén, de néha volt...
Kiütnék, de nincs mit...
Közben már mindenféle dolgok lógnak ki a testéből, valami folyik bele egy üvegből, amit a kezembe nyomnak, hogy tartsam jó magasan...
Már a második üveggel folyik belé... élesztik folyamatosan. Nekik van ehhez mindenféle szerkezetük, s egy lufi, amit nyomnak ütemesen...
S a KEDVES a földön fekszik hanyatt, kiszolgáltatva mindennek és mindenkinek. Pizsamája a nyakába csúszva...
Emberek sürgölődnek fölötte.
Csendes vezényszavak, .. még egy ötlet, meg még egy, aztán kb. egy óra múlva, egyre többet néznek rám, érzem, hogy már csak a kedvemért....
És kimondják: - Semmit sem tehetünk!
Engedjük el!
Kis idő múlva újra hallom azt a jellegzetes horkantást, meg még néhányszor, egyre halkabban....
Az agy még erőlködik, még utasításokat ad a testnek, hogy LEVEGŐT!!!
És csend.
Nagyon nagy csend.
Részvét, kézfogás.
Hideg van. Becsukom az ajtót.
Ülök az ágya szélén. Fogom a kezét, és folyamatosan beszélek hozzá.
Tudom, hogy hall engem! Tudom!
Sokáig beszélek, majd csak arcát simogatom, ...
Ez már nem Ő! - hasít belém. - Ez már csak a teste.
Nem bírom ezt a szagot A halál szaga. Ezt mondták, amikor egy kórház baleseti sebészetén dolgoztam.
Érdekes! Állítólag csak az emberek fele érzi. A többiek nem. De aki érzi, az ha belép egy ajtón, rögtön tudja, hogy itt meghalt egy test...
És itt meghalt. Nagyon érzem. Bár még talán nem fogtam fel.
Kimegyek a konyhába. Onnan telefonálok.
A lányok! Család...
Jön egy doktor. Meg sem nézi, csak az ajtóból. . .
Kiállítja a halotti bizonyítványt... Törve beszéli a magyart. Honnan került ez ide?
De nehéz!
És jönnek a szállítók.
Érdekes! Tudok tárgyilagos lenni.
Ékszerek, ruha... Hová is viszik?
Aztán az a hang, ahogy a zsák száját összehúzzák, fémkoporsó hosszú nyelekkel, fedél, ajtó becsapódik... Többé már nem látom... Soha többé...
Csak lelki szemeimmel.
Nem vettem észre mikor jött fel a nap.
Csak állok és nyugtatom a kutyát, aki először még csak ugat, majd leül mellém, és fejét magasra emelve vonyítani kezd, mint a farkasok, hosszan, fájdalmasan, s a faluban minden kutya elhallgat ettől...
Később a család átveszi fölöttem a hatalmat. Leoltják a villanyokat...
Nem vagyok egyedül. Nagyon figyelmesek... Szeretnek... Meg sem érdemlem...
Elhagyom magam.
Mindegy. Minden mindegy!
Hónapok múlva kezdek csak felocsúdni...
De teljesen talán soha.

Téves hívás




Nemrégiben Dóci lépett be a szobába hozzám. Kezében a telefonja, és éppen azt mondta bele, hogy:

- Nem! Én biztosan nem hívtam senkit. Talán a párom. Várjon odaadom neki!
Na én meg nagyon hülyén bámultam magam elé éppen, nem is voltam jelen talán, annyira elfoglalt a könyv amit olvastam éppen. Átvettem a telefont, és csak hallgattam, hogy valaki elmeséli nekem, hogy erről a számről hívta őt valaki, és mondja a nevét.
Piszok ismerősen hangzott. De mentségemre legyen mondva, ha hirtelen rákérdeznek, a saját nevemre sem emlékszem mindig.
Szóval mentegetőztem, hogy nem, én sem hívtam biztosan erről a telefonról senkit...
A telefonáló még valamit motyogott, majd letette...
Na ebben a pillanatban ugrott be, hogy kivel beszéltem! Szaladtam Dócihoz, és meséltem neki, hogy kivel is értekeztünk az imént. Aztán kiderült, hogy ő meg éppen törölgette a telefonjából azokat a neveket, akikre nem emlékezett, hogy hogyan, és miért kerültek oda bele neki puff puff...
Valószínűleg megnyomhatott egy gombot közben véletlenül. Hát így történhetett a dolog. Boztosan.
Én meg azóta is verem a fejemet a falba, hogy nem ismertem meg azonnal a hangját.  Pedig nagyon régen vártam már, hogy beszélgethessek vele. Igazán őszintén örültem volna neki. Így meg csak hajtogatom, hogy ha, meg hogy  volna, meg miegyéb baromságosságok...
Na de majd legközelebb! Akkor nem eresztem el ilyen könnyen.
Ha felhív...



Szamár


Sat, 02 Jan 2010 17:39:55 +0000

4624989


Kicsit túlszaladtak rajtam, de némi tanakodás után hazataláltak.
Mint a mesében. Tulajdonképpen ez a kezdet maga volt a folytatás. Ott folytattuk a barátságunkat, ahol elkezdődött.
Érdekes volt, hogy a fényképek után most először személyesen is...  Egy perc után teljesen kiment a fejemből, hogy nem évek óta... Beszélgetés közben félszavakból is... Sztorizás közben egymástól átvett fonál, rengeteg ismerős dolog, helyzet, történet. Akárcsak ha együtt éltük volna át.
Nagyon kellemes emberekkel hozott össze ma a sors. Szamárka, Kati, Jani, Gábor!
Köszönet érte!

Ja! És ez a Szamár nem is részeg!  Részegítő!
Tudjátok meg!

Macska-egér játék


Tue, 22 Jun 2010 10:55:49 +0100




Két cica jól összebarátkozott a nagy közös valóságban. Egyikük profi vadásszá lett az évek során, a másik sokáig csak árnyék volt egy nagy egyéniség mögött de mára megkeményítette a szívét felszívta magát, hatalmas élvezettel, és nem kevesebb várakozással vetette magát az ÉLETBE.
Mindent megvitattak mindent együtt követtek el amit két cicó csak elkövethet. Együtt vadásztak, együtt csavarogtak portáról portára, s együtt cserkészték be áldozataikat mielőtt lecsaptak volna rájuk.
Így történhetett, hogy egyszer szembetalálták magukat egy kis szürkével, aki talán mert bátorra gyúrta magát valamelyik udvarban, nem futott el előlük azonnal. Lehet, hogy nem is a bátorság motiválta, csak együgyűsége tette, de mire észbekapott ott gubbasztott a két vérszomjas vadász között. Reszketett a félelemtől. Arról már lekésett, hogy halottnak tetesse magát arra meg sem bátorsága sem lehetősége nem volt, hogy elszaladjon valamelyik biztonságot kínáló lyuk felé. Így hát csak remegett, és várta a sorsát.
De a két imposztor talán ösztöneiktől hajtva, nem ölte meg azonnal. Játszani kezdtek vele. Lassan-lassan körbejárták néha egészen elfordultak tőle de amikor a kisegér mozdult volna valamerre mindig ott tornyosult előtte legalább az egyik.
Szinte mosolyogtak rá. Bajuszukkal cirógatták mancsukkal lökdösték a szegény párát, aki egy idő után már annyira megnyugodott, hogy nemhogy nem menekült volna de lassan elkezdte magát ő is macskának érezni, s akként is viselkedett.
Ö is beállt hát a táncba. Először csak félénken, majd egyre bátrabban járkált velük körbe-karikába egy akkor már nemlétező zsákmány helye körül. Kihúzta magát. Egészen megnőtt gyarapodó önbizalma hatására. Már éppen ott tartott, hogy nyávogni is megtanul, s akkor majd ő is felcsap nagy vadásznak, és együtt járnak majd ők hárman a nagy vadászmezőn új áldozatok után kutatva, amikor hirtelen...
Az egyik vadász egy akkora maflást nyomott be neki behúzott karommal, hogy azonnal visszanyerte identitását szegény pára. Mielőtt felocsúdhatott volna jött a második majd a harmadik pofon. Szeme előtt lefutott élete filmje a nagy csillagos háttér előtt. Látta magát megszületni, magtárakat kirabolni csapatostul majd eltévedni a házak között. Látta magát macska gúnyában megsemmisülni, s látta a többi egér elítélő, vagy eggyüttérző pillantását...
Filmszakadás...
A két cica éhségét csillapítva még véres bajusszal szájszélnyalogatva sétált el a tetthelyről. Egy épülő ház pincéjében húzták meg magukat. Összegömbölyödve alusszák az igazak álmát mint akik jól végezték dolgukat. Álmukban meg-megrándulnak, lábuk apró futó mozdulatot tesz...
Ki tudja! Talán ők már látják következő áldozatukat?
Egy mindenesetre biztos:
Egyetlen nyavalyás egér sem lehet tőlük biztonságban!
cin cin cin!

2014. január 15., szerda

A férfiak meccsre járnak. (válogatós)

A férfiak meccsre járnak


Talán öt éves lehettem. Nagyapám már túl volt a második agyvérzésén. Ezért különlegesnek számított bejelentése ebéd után: 
- Holnap meccsre megyek. 
Az ebéd fontos szertartása volt a családnak. Szombatonként többnyire az egyész család körülülte az asztalt. Evés közben ritkán szólaltunk meg. Utána viszont szóba került minden fontos esemény ami a többieket is érintette. 
Így aztán öt szempár meredt rá kérdőn bejelentését követően. 
- Hogy gondolod apukám? - kérdezte édesanyám. - Nehezen közlekedsz egyedül.  Ki fog elkísérni? 
- Majd elkísér engem az én kisunokám! - zárta le a vitát. 
Az ő szava szent volt és megkérdőjelezhetetlen. Az asszonyok csak összenéztek, hogy ugyan szóljon már valaki, de mivel senki nem vállalta föl ennek következményeit, hát lassan beletörődtek. 
Egész délután a másnapi meccs járt az eszemben. Még sosem voltam ilyen helyen. De nagyapám kijelentette, hogy "a férfiak meccsre járnak", s ugye már mondtam, az ő szava szent... 
Reggel elsőként keltem. Óvatosan osontam át szüleim szobáján, ki az előszobába. Hllgatóztam. Fenn van-e már nagyapám? 
Aztán az ajtó nyikordulására beléptem hirtelen a vécébe, mintha sürgős dolgom lett volna. 
De csak nagyanyám indult napi teendői felé a konyhába. 
Kis idő múlva jó nagy zajt csapva én is ott kötöttem ki, mint ha semmi különös nem lenne a mai napon... 
Édesanyám és Nagyi a kávéjukat iszogatták az asztal mellett. 
- Mi újság focidrukker? - kérdezte anyukám.  Puff neki! Lebuktam! 
- Már nagyon várom ám! - húztam közelebb egy széket én is. 
A két angyal ezután valami hatalmas diplomáciai érzékkel készített fel, hogy nagyon vigyázzak ám nagyapámra! Mert ő bizony nem tud ám utánam szaladi ha bajba keveredem. Meg aztán az utcán el ne engedjem a kezét. Ő már bizonyztalanul megy, ezért legyek én a támasza! 
Ilyen és ehhez hasonló jótanácsok és utasítások kereszttüzében majszoltam reggelimet. 
Mai eszemmel visszanézve,  nem is tudom, kit féltettek jobban! Öregapámat, vagy engem. 
Azt hiszem mindkettőnket. 
Aztán elérkezett a nagy pillanat. 
Autóbusszal érkeztünk a pályához. Rengeteg ember tolongott egy nagy kapun befelé! Soha ekkora tömeget még nem láttam! Szinte görcsbe állt a markom úgy szorítottam nagyapám kezét, hogy el ne veszítsem! 
Végre megtaláltuk a helyünket. Érdekes volt látni, hogy milyen sokan ismerték és szerették az öreget. Akármerre fordult, mindenhonnan üdvöző kezek, jókívánságok és mosolygó férfiarcok fogadták. 
- Hát a kislegényben kit tisztelhetünk? - kérdezte egy különlegesen nagyhasú ember. 
- Az unokám! - büszkélkedett nagyapám. 
- Aztán igyekezz fiam, hogy te is olyan derék ember legyél egyszer, mint a nagyapád! 
Valamit makogtam, de már senki nem figyelt rám. 
Elkezdődött a meccs. A férfiak (akik ugye meccsre járnak) csak ordibáltak kórusban, néha megvitatták (szintén hangosan) az eseményeket, egymás nyakába borultak egy- egy gól után,... és nagyon nagy csend fogadta, ha a mi csapatunk kapott egyet. Olyankor a pálya túloldala volt inkább hangos... 
Szünetben bambit kaptam. (a férfiak akik meccsre.... persze sört ittak) 
Volt aki nem is keveset. Olyan is volt, aki a szünet után is a kantinban maradt. 
- Ez a hajó már elment - nézett hosszan a kriglibe mintha ott lett volna akinek szólt. 
Hazafelé nem fértünk fel a buszra. 
- Nem baj! -bíztatott nagyapám - Egy kis séta meg sem kottyan két szurkolónak! Nem igaz? 
Én persze csak azt értettem, hogy a hajó már elment, a busz meg tele volt ordibáló emberekkel, mi meg kutyagolhatunk haza jó sokat. 
Amint egy bokros terület mellett jártunk, valamit észrevettem a fűben. 
- Hadd nézzem meg mi az!- és már fel is kaptam. 
Egy olyan lovacska volt fából kifaragva, aminek kerekei voltak és húzni lehetett. Valamikor. Mert bizony nagyon kopott kis lovacska volt ez! Madzagja régen leszakadt, s egyik kereke is hiányzott már... 
- Megtarthatom? - kérdeztem félve, mert nekem azt tanították, hogy "rendes ember nem talál"... 
- Meg! - határozott nagyapám 
Hazáig szorongattam a hónom alatt. Igazán hamar hazaértünk! 
Csak otthon lombozódtam le, amikor édesanyám elkérte szerzeményemet, majd határozottan kijelentette, hogy ki tudja milyen nyavajája volt annak aki ezt kidobta! 
Vígasztalhatatlan voltam. 
Szobámban ülve, csak nyeltem a könnyeimet. Hiszen olyan szép lovacska volt! De olyan! 
Egyszercsak nyilt az ajtó, és édesanyám hívott, mondván: - Legalább segíts te is abban a nagy fürösztésben! S a fürdőszoba felé intett mosolyogva, sokat sejtetően. 
Még olyan jót senkivel nem játszottam, mint akkor nyagyapámmal! Legalább egy órán át úsztattuk a kádban, sikáltuk, fürösztöttük lovacskámat. 
Csak amikor már olyan tiszta lett, hogy festék sem maradt rajta, akkor hagytuk abba, s tettük a fürdőkályha mellé száradni. 
Másnap amint kinyitottam a szememet, hát ott állt az éjjeliszekrényemen egy csodálatos "vadonatúj" lovacska. 
Gyönyörű szerszámot festett, és új kereket fabrikált neki valaki... 
  
 

Az egészséges madáreledel

Gyerekkoromban három generáció élt együtt nálunk. Így amikor a szüleim dolgoztak, Nagyi "csak" a házimunkát végezete. Én meg ott lábatlankodtam körülötte állandóan. Ő mindent megbeszélt magával hangosan. Ami eszébe jutott, amit éppen tett azt mindig ki is mondta.
- Most nekiállok a főzésnek. - mondta, és felvette a kabátját. Mert nála a főzés a piacon kezdődött, és a konyha felmosásával ért véget...
Természetesen mentem vele ha lehetett. Mindenki ismerte a piacon, és úgy gondolom, hogy ő is ismerte az egész várost, mert úton-útfélen megállították.
- Hogy vagy Ilonkám? - vagy- Kezicsókolom Naccsága!, - vagy - Ej de régen volt szerencsém!  Hát ez a gyerek meg kié?  - Olyankor persze be kellett mutatkoznom, (de utáltam ezt) el kellett mondanom magamról mindenkinek ugyanazt a típusszöveget. És jöttek a hülyébbnél hülyébb kérdések:
- Hát aztán menyasszonyod van e már? - Belém bújt a kisördög, és azt feleltem: "aztán" majd lesz talán!
- Kit szeretsz jobban, édesanyádat, vagy édesapádat?
Ugyan mi közöd hozzá-gondoltam, és azt válaszoltam, hogy : - A Nagymamámat!   - vagy azt, hogy: - A szilvásgombócot!
Persze a felnőttek nem nagyon értették a viccet. Csak néztek furán, aztán elterelték a szót. Én meg belül vigyorogtam ezen nagyokat.
A piac számomra legérdekesebb része a "Lacikonyha" és a libafertályos kofák sora volt. A Lacikonyha körül mindig olyan illat volt, mint ha már éjfélkor hozzákezdtek volna az ebédfőzéshez. Ott Nagyi mindig kicsit szorosabban fogta a kezem, és megnyújtotta a lépteit. De a libafertályosoknál mindig volt néhány régi ismerős akik nem engedték csak úgy tovább sétálni. Volt egy testes kofa aki ilyenkor felállt, és hangosan (nem lehetett nem észrevenni) megszólított (engem) és a kezembe nyomott valami finom falatot. Hol egy darab sült libamájat, hol egy kis darabka pecsenye kóstolót... És amíg én falatoztam átszellemült pofával, Nagyi és a kofa felidézték a "békebeli" időket.
Persze minden vásárlás véget ért egyszer, és számomra az örömök otthon folytatódtak. Nagyi kipakolt, előkészült, és nekiállt a főzésnek. Igazából sosem figyeltem tudatosan, de annyiszor a részese voltam, hogy belém ivódott a mozdulatsor. Csak nagyon sokkal később gondolkoztam el rajta, hogy amit mások a szakácsiskolában sajátítanak el, azt én "otthonról hoztam", és amikor megnyitottam első éttermemet, már olyan érzés fogott el, mint ha mindig ezt csináltam volna. Sosem értettem, hogy egy "tanult" szakács hogy nem látja át a teendőket? Mert ha valaki főz az nem csak azt jelenti, hogy bizonyos ételeket el tud készíteni. A főzés a munkaszervezés tudománya kell hogy legyen, különben a kosztosok órákig ülnek az asztalnál, és csak néha-néha kerül eléjük egy-egy fogás. Ezt egy háziasszony (egy szakács) nem engedheti meg magának. Nagyi pontosan tudta, hogy melyik fogásnak melyik munkafázisa következik, és be is tudta tartani, így csodálatos módon minden étel egyszerre lett kész, és pont akkor amikor a család asztalhoz ült. Csak Nagyi ült "félig" asztalhoz. A térdeit mindig kicsit oldalra fordította, és ölébe ejtette a kendőt, hogy ha kell valami akkor ugorni tudjon azonnal. Ha mondtuk, hogy üljön kényelmesen, majd mi ugrunk, csak mosolygott:
-Én tudom mi kell, mikor, és honnan...
Ünnepnapokon amikor nem volt tanítási nap, édesanyám vette át ezt a szerepet. És (milyen érdekes?!) pontosan ugyanúgy főzött mint Nagyi! Sőt! Ő néha megfűszerezte az egész főzőcskét néhány "újonnan jött" étel elkészítésével.
Szerencsés gyermekkorom volt nekem. Mindig volt mit, és volt kitől tanulnom.


Ma amikor a zöldségeket pároltam, ismét ezek a régi szép emlékek jártak a fejemben. A brokkoli torzsáját rágcsáltam, és eszembe jutott, hogy az régen is az enyém volt mindig. Később a karfiolét is megkóstoltam. (De annak kevésbé intenzív az íze.)  Ráadásul Nagyi szerint a nyers zöldség nem csak finom, hanem gyógyszer is!

Amikor utánaolvastam, meglepődve láttam, hogy a brokkolinak valóban van egy a rákos sejteket lebontó hatása. De Nagyi ezt honnan tudta? Akkoriban még a brokkoli is ritka vendég volt az asztalunknál, ő meg talán sosem ért rá újságokat böngészni, mert a házimunkának ugyebár sosincs vége...

Ma megpároltam a zöldségeimet, majd kitettem az ablakba hűlni. Úgy ahogy volt, a szűrővel együtt. Aztán jót vigyorogtam, mert jött egy torkos madár, és megkóstolta a terítéket.
Egészségedre! - gondoltam magamban, és beraktam a mélyhűtőbe a "madáreledelt"

Na ennyit ma a madarakról!

És most egy saját recept, ha valakit érdekel!

A karfiolt (jó sokat) megszabadítom a leveleitől, kivágom a torzsáját, belülről kifelé megvagdosom, így kisebb rózsák lesznek. (A kipottyanó torzsadarabkák nyersen isteniek!) Ezt fűszeres lében megpárolom. (mondhatnám, hogy blansírozom, de nem mondom)
Ezután egy jénai tálban összerakom ugyanúgy mint egy rakottkrumplit. Csak a krumpli helyett karfiolt szórok közé. A többi: (főtt tojások, sajt, tejföl, kolbászkarikák, só stb) minden ugyanúgy! (akadékoskodók krumpli helyett burgonyát is mondhatnak)

A látszat az ugyanaz lesz a végén, de "Meccsoda küllönbbbsééég!"

Hát jó étvágyat hozzá!

2014. január 12., vasárnap

Válogatós: Homokozóban. ( Aktuális!)



Tue, 23 Mar 2010 15:16:55 +0000

4889887


Gyönyörű napsütéses idő volt. Talán az első ebben a tavaszban. A játszótér szinte megtelt gyermekeiket terelgető anyukákkal. A sok gyerek önfeledten játszott. Ki mászott, ki hintázott, néhány kislány babákkal játszott a famászóka oldalában.
Anyukák egymással beszélgettek. Megbeszélték az élet fontos dolgait. Pelenkákról, főzésről, válásról esett szó. Csak néha pillantottak gyermekeikre, hogy minden rendben van-e.

- Szeintem nem így kell. - mondta Kisfiú, és hosszan nézte a készülő homokvárat.
- De így kell! - dobbantott türelmetlenül Kislány.
- Szeintem nem, mert a papám mondta.- így a kisfiú, s szemmel láthatólag meg volt győződve róla, hogy most aztán jól érvelt!
- De nincs is itt a papád! Mikor mondta?
- Szoktunk otthon együtt várat építeni, akkor mondta, hogy a vizesárok kívül van a falon, nem pedig belül.
- De ez az én váram, és ebben belül van a zizesárok! - dacolt a kislány, majd tüntetőleg hátat fordított Kisfiúnak, és határozott mozdulattal ásni kezdett.
A kisfiú egy darabig nézte ahogy Kislány keze nyomán ledőlnek az eddig szépen felrakott falak, majd könnyes szemmel felkiáltott:
- Akkor nem leszek a baátod! Hülye vagy! Hülye vagy!
Ledobta kezéből a lapátot, és elszaladt a mászóka irányába.
A homokozó zsivaját rövid időre felváltotta a csönd. Csak a verebek csipogása volt töretlen, s egy villamos csikorgott a távolban elnyomva egy pillanatra a város álmosító morajlását.
Kislány egy darabig még ásott, majd óvatosan hátrasandított. Pillantása a kisfiút kereste. De nem találta. Ekkor felállt, nagyot rúgott a homokba, és elindult Anya felé.
Anya egy padon ült, s egy másik anyukával beszélgetett. Meg sem látta, hogy kislánya előtte áll, úgy belemelegedett a vitába. Éppen ott tartott, hogy - "EZEKRE? Soha!" - s felugrott, majdnem fellökte csemetéjét.
Csak ekkor vette észre. Kézen ragadta, és köszönés nélkül elsietett vele.
Kislány  kérdőn nézett fel anyjára. - Fjont lesz?
- Nem! Választás. De te ezt úgysem érted. - morogta Anya.
Kislány tényleg nem értette. Csak azt tudta, hogy a VÁLASZTÁS rossz dolog.

Kisfiú egész este csöndes volt. A vacsorát is csak ímmel-ámmal nyelte le.
- Beteg ez a gyerek? - kérdezte Apu felpillantva újságjából.
- Hagyd! Neki is lehet rossz napja. - nyugtatta férjét Anyu.
De aznap sokáig nem nyugodott ő sem. Még éjjel is átment fiához, hogy nem lázas-e.
A kisfiú homloka nem volt forró. Szép csendesen, nyugodtan aludt.
Álmodott éppen. Új homokvárról, gyönyörű napsütésről.
És Kislányról, aki mosolyog rá.
-


venember

Válogatós: Furfang


Mon, 09 Aug 2010 08:02:57 +0100

5258975


Gondoltam, kiáztatom a lábam egy kicsit. Komótosan hozzákészülődtem. Lavór, forróvíz, illatos izé, vállamon törülköző. Beballagtam a szettel a nappaliba, félretoltam a kisasztalt, hogy a lavór beférjen alá loccsanás nélkül.
Mielőtt beleléptem végiggondoltam, mindent előkészítettem-e az aktushoz. Aztán abban a pillanatban, amikor  a forróvíz mindkét lábamat odaadóan simogatni kezdte, eszembe jutott a PAPUCS!
Kisunokám a mellettem levő fotelben éppen a nap nagy eseményeit rendezte gondolataiban. Legalábbis erre lehetett következtetni tekintetéből, amikor megszólítottam:
- Kata! Szívem! Légyszíves hozd ide nekem a szobámból a papucsomat! Elfelejtetettem idekészíteni.
Ösztönösen ugrott volna, de a másodperc egy töredéke alatt visszahőkölt. Erőt vett rajta valami fura hatalom. Nem tudom mi lehet, dac, lustaság, vagy csak pillanatnyi ötlet. Mindenesetre arcára erőltetett egy valami nagyon megható kifejezést, amit egyszóval csak úgy tudnék jellemezni, hogy "világfájdalom".
Lassan fölemelte tekintetét, a szemem mellé nézett valahová messze mögém a távolba, s homlokát szigorúan ráncolva megszólalt:
- Én ide pihenni jöttem! - Majd hosszasan nézni kezdett egy legyet, a kezében fordítva tartott távcsővel. Mint ha ott sem lennék.
De ott voltam. Papucs nélkül.
Komoly erőfeszítésembe került, hogy ki ne törjön belőlem a nevetés.
Csak ültem, és néztem Őt. Míg egyszercsak óvatosan rám emelte tekintetét, egy pillanatra elgondolkodott, majd egy nagyot sóhajtva (milyen kegyetlen ez a világ!) elvonszolta magát a szobám felé.
A légy már a szomszéd falu felé járhatott, mire Kata visszatért. De akkor már tánclépésben, csillogó szemmel, kezében papucsommal.
- Tessék Papi! - tette elém. S a következő percben már a teraszon kergette a cicákat önfeledten.
Egy darabig még üldögéltem, élveztem a lábvíz áldásos hatását, és azon gondolkoztam, hogy kegyes velem a sors.
Mindenem megvan.


venember

Válogatós: Vers P. S modorában

-

P. Sándor stílusában, P. Sándorról korrekten.

Thu, 23 Sep 2010 21:37:46 +0100

5374976


Mielőtt P.Sándor kiskorú elkövető befordult a konyhába, óvatosan körülnézett, majd hatalmas rutinnal, és hanyag eleganciával kiköpött. A köpet szállt, csak szállt, s talán még mindig szállna, ha működésbe nem lépett volna a gravitáció. De bizony az lépett, minek eredményeként a köpet lassan veszíteni kezdett magas röptéből, csak hullott lefelé, mígnem végül hatalmas csattanással toccsant szét a konyhai szépleány dekoltázsán. Révbe ért. Mint a komp. De azt kikötötték.
P. Sándor kiskorú elkövető úgy tett, mint ha semmi köze nem lenne a dologhoz. Sőt! Továbbmegyek!   Tovább is ment, mint ha mi sem történt volna. Ezért aztán utcát neveztek el róla. Minden faluban egyet. Városokban többet is. Sétahajót, újságot. Meg egy bányát.
Hogy honnan tudom? Hát ott voltam amikor ez történt! Közvetlenül a reggeli gyógyszerosztás előtt. Mert utána csak ültem a folyosón, lassan, ütemesen dőltem előre- hátra, mindig meg- megállva, nyikorgó székemen.

Akkor merült fel bennem a gondolat, hogy KÉNE!
Mondjuk verset írni.
És írtam:



Lepihenni kéne. Agyat kikapcsolni.
Bajokról, gondokról, tudomást sem venni.
Zabálni mint állat, piálni utána.
Ágyba vinni nőket, dolgozzon a bába!


Tojni kéne végre a kötelességre,
nem várni a hálát, szarni öregségre.
Bepótolni kéne minden elmaradt jót,
végre birtokolni pénzt, hatalmat, rangot.


Vigyorogni kéne boldog öntudatlan,
csak ne forrna bennem mindig ez a katlan!
Hanyatt dőlve nézném plafonon a legyet,
seggtörlésre gyúrnám a villamosjegyet.


Jól tudom mi kéne, nekem, sosem másnak,
s kötéllel menni este a padlásnak.
Gerendán átdobva vetném meg az ágyam,
s elaludnék végre mindörökre lágyan.


Sírnának a népek, gazdagok, szegények,
lógómellű lányok, ólábú legények.
A szájszagú szomszéd, a büdös nagy állat,
megtanulná végre, mi az a csodálat.


Csodálnák e versem, tátott pállott szájjal,
engem kennének meg a szűzlányok hájjal.
Csatabárdot végre el kéne temetni,
Petőfi Sanyikát örökre feledni!

Pá pararaaaara! Pa pá!



Körülbelül ekkor jött egy nagydarab fehérköpenyes férfi, kis apró pirulákkal a markában, arcán kaján vigyorral hörögte, hogy: "Gyógyszerosztás picinyeim!"
Kurva nehezen nyeltem le! Nagy volt, és keserű.
De pirula volt. Nem az első keserű ebben a nyűves életben.

ÉÉÉÉBRESZTŐŐŐ!


venember

Válogatós: Baj van?



Thu, 29 Apr 2010 13:05:10 +0100

4989105


Csörög a telefon. Sz. izgatottan közli, hogy: "BAJ VAN! C. rosszul lett a suliban, elvitte a mentő és nem tudjuk vele felvenni a kapcsolatot!"
Milyen hülye is az ember, azonnal telefonhadjárat a kórház ellen, de ott nincs! Akkor a mentők! Ezt Sz. intézi. Persze nem veszik fel. Valami tömeges baleset van, hagyjuk mi őket békén!
Közben többen keressük a mobilján, amit valaki felvesz, és szó nélkül leteszi.
Már egy egész város C.-t keresi, meg egy másiknak a fele is...
Telik múlik az idő, Sz. már nagyon ideges. Én is. De nyugtatom magam: a kaszásnak csak van annyi ízlése...
Hát van. Egyelőre még nem merészkedett a közelébe. Mert egyszercsak a vonal végén megszólal C.
- Még ne temessetek!
Jó. Még nem. De legközelebb megnézheti magát! Idegesíti itt az embert!?
Úgy agyon csapom, hogy mint a csuda!
Bááár, ahogy nekem sem lehet méhgyulladásom, keresnem kell valami másik testrészt amit üthetek rajta...

2014. január 11., szombat

Fene tudja miért, de vonz a nagy víz. Ma ismét teleszívtam a tüdőmet friss óceáni levegővel. Közel háromnegyed órán át hallgattam a víz zúgását. morajlását, ami szinte átmosta az agyamat, és új erőt adott. Hazafelé a kocsiban videóra vettem ahogy egy hatalmas "özönvízen" vágunk keresztül. Jó hosszan elnyelte a víz az utat, és teljesen olyan érzés volt mint ha csónakáztunk volna. Sajnos itthon vettem észre, hogy megtelt memória miatt csak az első pár értéktelen másodpercet sikerült megörökítenem, amin a kocsi belseje, és a lábam a sztár. De valahogy van egy olyan érzésem, hogy erre senki nem kíváncsi. Mert a lábam is akkor lehetne talán hírértékű, ha már nem lenne., De egyenlőre még van nekem. Kettő is! Így nem maradt más hátra, mint feltenni azt a fotót amit a nagyjából egy éve készített "fejképem" helyén ismételtem meg ma. Nem sok a változás. Az óceán öble változatlanul káprázatos, a föveny nedves, mászkál benne mindenféle aprójószág, a hullámok "vernek", és nem mondhatom, hogy nagyon melegem lett volna. De ismét volt egy gyönyörű szép napom!

2014. január 10., péntek

Parton

Állok a nagy víz partján. Dagály van éppen. A máskor messze "bent" zúgolódó víz, most a partot mossa. Ott ahol én is állok éppen. Én ugyan egyhelyben, mégis a víz hol térdig ér, hol meg tőlem úgy ötven méterre elakad. A sok apró hullám ezeken a hatalmas, lassú hullámhegyeken lovagol- Ide- oda. Az első hullám hideg csak. A többi évszaktól függetlenül egy idő után kellemes melegnek érezhető. Talán pont ezért van az, hogy a megszállottak januárban is lovagolják a hullámokat. Igaz, egy nyakig zárt gumiruha védi őket, de akkor is! Nekem, szárazföldi patkánynak megmagyarázhatatlan érzés, hogy látom a hatalmas vizet amiben a "földem" áll. Mint ha csak belepottyant volna. Nekem az a megszokott kép, hogy amíg a szem ellát mindenhol föld. S ha néha egy tengerpartra érek, hát a kocsiban mindenkit elfog az izgatottság: " - Ott a tenger!"
Akik meg egy szigetre születtek, azoknak pedig elképzelni is nehéz, milyen lehet egy olyan országban élni ahol nincs óceán.  Így aztán ők, ha hosszú idő után partközelbe hajóznak, ugyanolyan izgatottan kiáltják " - Föld!!!"
Hát igen. Mindenkinek az az érdekes ami éppen nincs.
Szóval állok a fövenyen, és érzem, hogy az engem körülvevő víz lassan kimossa alólam a homokot. Apró kavicsok, és kagylók milliói kerülgetnek színes forgatagban. És én lassan süllyedek. Most nem szégyenemben szerencsére. Majd lassan kilépek a saját lábnyomomból, és végigsétálok a parton hosszan, kényelmesen. Megnyugtató a víz mormolása. Sirályok keringenek fölöttem. A távolban feltűnik egy árboc. Később alánő egy fedélzet is, majd előtűnik maga a hajó is. Elsőre meglepő, hogy szabad szemmel ennyire jól nyomon követhető a föld görbülete. Ijesztő belegondolni, hogy milyen pici a bolygónk. És lassan érteni kezdem, miért olyan fontos, hogy mindenki vigyázzon kicsit jobban a saját környezetére. Ezek a "környezetek" egymásba érnek, és pillanatok alatt megkerülik ezt a kis bolygót.
A nagy víz. Érdekes gondolat, hogy ugyanebben állnak más földrészek is. Érdekes, hogy sokkal nagyobb területet borítanak tengerek mint szárazföldek. Érdekes, hogy már mennyire sikerült beszennyeznünk ezt is. Bármerre járok, a tengerek, és óceánok partján a legelhagyatottabb részeken is halomban áll az uszadék. Ez régen fák, azok termése, szóval természetes anyagok voltak. Ma többnyire halászeszközök, hálók, ládák, műanyagpalackok, kötelek stb. És az olaj...
Aztán arra gondolok, hogy mennyire idegen nekem ez a közeg. Szinte semmit nem tudok róla. nem tudom, hogy milyen élőlények élnek benne. Persze! Cápa. Meg delfin. ( az utóbbinak itt is bűzlik egy példánya a parton. Kifogták.) meg halak, meg egyebek. De ha meg kellene érinteni őket elbizonytalanodnék biztosan. Az ember tart az ismeretlentől.
De szennyezni nem rest...

csapadék

Esik az eső.  Persze igaza van. Miért ne esne?
 Azért eső. Nem?

2014. január 9., csütörtök

Itt egy zsák régi bejegyzés válogatás nélkül...



Szikrázó nyár, NDK-s lányok, bohóság, és határtalanság.
Kétóránként más a társaság.
A csónak torzsára futott, zökkenve megáll.
Mindig ugyanott. A nádasban. Bikini felső a zászlónk.
Lassan elkopik a torzsa, keresni kell újat.

Pihenünk!
Mi így hívtuk. A lányok vihogtak.
Kétóránként mások. Zászlóink szaporodtak újabb ruhadarabokkal.
Meg kéne tanulnunk németül. - mondta Bence.
Minek? Kivel akarsz diskurálni?

Csak a nap maradt olyan mint akkor. Meg én.

-



Mon, 21 Mar 2011 22:06:47 +0000

5850208
- vigyorog a tükörben az a vén gané reggelenként...
Ugyan milyen nagyik lettek azok a lányok?
Ijesztő gondolat. Ráncolom homlokomat.
Lehet, hogy nagycsaládos vagyok, csak nincs róla tudomásom?

Meg kéne tanulni németül...




-

Híd alatt


5859333
Esernyő

Ha megszerettelek, nem tudlak nem szeretni többé.
Valahogy mindig belém vésődik az az első pillanat.

Ha megszerettelek, nem tudlak nem szeretni többé.
Talán csak ha megismerlek egyszer, egy esernyő alatt,

mi ölelő hídként köt össze jövőt, és múltakat.



venember

147030





-

20.34.45 Megfoghatatlan pillanat

Sat, 26 Mar 2011 19:34:45 +0000

5862116
Pillangó

Sérült kis pillangó szárnyait pihenteti.
Lassan, kecsesen a semmit legyezi.
Elbűvöl. Közelebb lépek.
Elriasztom ezzel, s tovalibben.
Én csak állok, és nézem tehetetlen.



venember

147030




-

20.34.45 Napesti gondolatok

Sun, 27 Mar 2011 19:34:45 +0100

5862242
Csitt!

Csitt! Mondtad, és csókkal fojtottad belém a szót.
Igazad volt. Ráért még egy kicsit a szomorkodás.
Az örömök ideje volt akkor.
Azután kávét ittunk.


venember

171676




-

20.34.45 Napesti gondolatok

Mon, 28 Mar 2011 19:34:45 +0100
Hiba
5862253


Az ember valami megfoghatatlan tervezési hiba miatt selejtes felépítésű. Csak elöl van szeme, és csak egy szíve van. Ezért nem látja a hátán a szőrt, és rögtön meghal, ha megáll a szíve. Az csak komplikálja a dolgokat, ha egyik sincs neki. Se szőr, se szív. Akkor már az is jobb, ha szőrös szívű!
Újra kellene tervezni ezt a fajt.  Uram!


venember

147205




-

20.34.45 Napesti gondolatok

Tue, 29 Mar 2011 19:34:45 +0100

Ismeretlen ismerős

Amikor megismertelek,
akkor döbbentem rá,
hogy nem is ismerlek!


venember

147205




-

20.34.45 Napesti gondolatok

Wed, 30 Mar 2011 19:34:45 +0100

5864292
Vágy

Sokáig vágyakoztam utána.
Már azt hittem sosem lesz enyém, amikor ölembe hullott.
Azóta sem értem:
miért is vágytam rá annyira?


venember

147205




-

20.34.45 Napesti gondolatok

Thu, 31 Mar 2011 19:34:55 +0100

5864309
Köllesz!

Csak mondtad, csak mondtad.
Néztelek. Hogy kipirosít az igazság!
Aztán amikor éppen levegőt vettél,
közbesuttogtam:
- Köllesz!
- Jajj! Olyan vagy! Csak ezt neeee! - és nyakamba borultál.
Most is fülemben zihál lélegzeted...


venember

171676




-

Jöjjön rád!

Mon, 28 Mar 2011 14:16:32 +0100
Jöjjön rád!


Valamikor régen, társaságban, a legrosszabb kívánság az volt, hogy: "- Frusztrálódj!"
-?
- " Ó, hogy jöjjön rád, és ne kapjál!!!"
Ahhoz, hogy ezt valaki után szórják, valami hatalmas galádságot kellett elkövetnie.
Vizuális tipus lévén, elképzeltem amint rájön, és nem kap... és összeszorítottam a fogam, s önkéntelen védő mozdulatokat tettem, mint amikor a szemem láttára lágyékon rúgnak valakit, és én átérzem helyzetét...
Mostanában azonban még ennél is szörnyűbb dolgok váltanak ki belőlem hasonló reakciókat. Hála a virtualitásnak, egyre több olyan "tollforgatóval" találkozom itt a neten, akiket olvasva a nyálam csöppen egy személyes ismeretségért. Még mielőtt valaki bármi rosszara gondolna, ki kell jelentenem, hogy ebben az esetben kizárólag a szellemi kielégülés vágya hajt. Imádok okos emberekkel társalogni. Szeretem, ha valakivel akár félszavakkal is...
Mégis egyre többször kell rájönnöm, hogy a kezdetben jól induló beszélgetés, egyszerre csak átszalad valami megmagyarázhatatlan ellenállásba. Nem tudom miért. Talán túlzott közvetlenségem az oka, talán nem. Lehet, hogy élő szavakban rögtön kiderül rólam, hogy milyen egy gonosz állat is vagyok én. Mindenesetre  a frusztráció minden kínja éget, amikor valaki félreérti közeledésemet.
Mindegy. Mondhatnám. De nem az! Mert valóban szeretem ha okos emberekkel szót válthatok. Minden hátsó, és első gondolat nélkül!
Azaz szeretném.
De manapság az okos emberek egyre bezárkózottabbak. Egyre visszahúzódottabbak. Rengeteg rossz tapasztalatot szereztek már a múltban. Nem akarnak többet.
Sajnálom!
Mégis! Szeretem az okos embereket! Akkor is, ha nők...Pedig olykor tényleg rámjön, és nem kapok. Egy kis beszélgetést...  :-)))


venember

147205




-

20.34.45 Napesti gondolatok

Fri, 01 Apr 2011 19:34:45 +0100

5865577
Virtuális valóság

Virtuális hintaszékemben ülve iszom virtuális szavaidat.
Nézem virtuális arcodat,
látom a virtuális rózsapírt szétterülni rajta,
és virtuálisan beléd szeretek.
Elönt a forróság!
Valóságosan rettegek egy áramszünettől...


venember

141554




-

20.34.45 Napesti gondolatok

Thu, 07 Apr 2011 19:34:45 +0100

Kompromisszum


A boldogság kulcsa a kompromisszumkészség.
Nem tetszik?
Annál inkább igaz!


venember

147205




-

Jegyesség

Wed, 30 Mar 2011 11:21:54 +0100

Menyasszony


Úgy jött felém, mint napsugár. Ragyogva büszke boldogságtól, tele önbizalommal széles mosolyba burkolódzva.
Néztem. Mit néztem!? Bámultam. Nő lett a javából. Hol van már a kezdeti önbizalomhiány?
Mutatja ujján az ízléses, finom aranygyűrűt. A szerelem, s elkötelezettség zálogát. Szép!
A gyűrű is.
Fürödtem még pár percig ebben a hirtelenjött boldogságban, majd visszaindultam a hétköznapokba mint oly sokszor mostanában. Vissza-visszanézve még sokáig láttam állni a lámpa előtt. Pillantása valahol az égen úszott. Talán nem is látta a zöldet...
Régen éreztem ennyire könnyűnek magamat.
Tavasz van!


venember

83617

171400




-

Perverz

Wed, 30 Mar 2011 15:47:08 +0100

Villamosnál


- Fiatalember! Felsegítene? - kérdezte egy derékban hajlott nénike egy harmincas jóképű utastársát a 4-6-os villamos elótt.
- Természetesen! - válaszolta az ifjú. Mire a nénike: - És ha nem kérem? - s szeme huncut mosolyra húzódot.
- Akkor is! - nevetett vissza a fiú, miközben karon ragadta a nénit, és könnyedén feltette a villamosra, majd utána lépett ő is.
- Nem perverz maga egy kicsit? - kárdezte a mami még mindig nevetve.
- Nem! Hová gondol szép hölgy?
- Kár! - mondta a néni. miközben hálásan megsimogatta a férfi kezét.
Néztem őket. Boldognak, és vidámnak tűntek. Az volt az érzésem, hogy régen ismerik egymást, s mi, a többi utas, csak a pukkasztandó polgárok szerepét játszottuk a történetben.
Mindegy! Akárhogy is, valami vidámság átragadt a körülöttünk állókra is.
A Jászai Mari (azelőtt Krippel Mária) téren szálltak le, és egymásba karolva, nevetgélve sétáltak tovább.
- Vidáman még az élet is könnyebb. - mondta egy idősebb úr a hátam mögött. Hátranéztem. Mosolygott.
Ő is.


venember

83617




-

Javulás

Thu, 31 Mar 2011 10:38:43 +0100
javulás


Javult az életszínvonalunk! 50 %-al!
Bizisten!
Tavasz van, és meleg. Eddig éheztünk, és fáztunk.
Most már csak éhezünk barátaim!


venember

171400




-

20.34.45 Napesti gondolatok

Sun, 03 Apr 2011 19:34:45 +0100
Női lélek

Elhatároztam, hogy kibogozom a káoszt.
Mára teljesen belegabalyodtam.
Már tudom:
A káosz maga a női lélek.
Rabul ejt, megfojt, maga alá gyűr.
Védtelen vagyok ellene.
Szerencsére!


venember




-

20.34.45 Napesti gondolatok

Tue, 05 Apr 2011 19:34:45 +0100

5875093


Lomtalanítás.
Úgy döntöttem, kirakom a múltamat.
Szinte látom, hogyan csap le rá egy csomó múlttalan ember.
Marakodva, egymásra licitálva igyekeznek megszerezni néhány darabkáját.
Csak azt szeretném látni, milyen képet vágnak, ha önmagukra ismernek a nagy turkálás közepette!


venember




-

20:34:45 Napesti gondolatok


20:34:45 Napesti gondolatok

Sat, 02 Apr 2011 19:34:45 +0100

5877581


Csak egy kicsit

Ha mellém ülsz nem kell félned tőlem.
Nézz a szemembe, beszélgess velem!
Csak rád figyelek.
Ha mellém ülsz kicsit.
Aztán tovább mehetsz


venember




-

20:34:45 Napesti gondolatok

Mon, 04 Apr 2011 19:34:45 +0100

sziréna


Zsír serceg a serpenyőben a hagyma alatt.
A két tojást még megelőzi némi apróra vágott kolbász, majd hangos sistergéssel egyesülnek egy fantasztikus illatfelhőben.
Egyszerű rántotta.
Az asztal megterítve.Tányér, kés, villa, szalvéta, friss kenyér, uborka, és pohár.
A palackban jóféle burgundi bor várja az elkerülhetetlent.
A gyertya fénye hangtalan rózsamintákat táncoltat a terítőn.
Csak a másik teríték hiányzik. A tálaló sötétjében várja a holnapot kedvenc bögréid mellett.
Valahol egy mentő szirénázik célja felé, s a szomszéd ház tetején  lustán  nyújtózkodik egy macska néhány madártoll fölött.
Elzárom a gázt.
A tojás engedelmesen csusszan a tányérra.
Na akkor: Együnk!




venember




-

A pillanat

Sun, 03 Apr 2011 08:05:27 +0100

5878562
Gyönyörű vagy!

Az ablak előtt állsz, mögötted semmivé válik a világ.

Kezed halk surranással simítja végig testeden a krémet.
Illata terjeng a levegőben.

A légy megáll a zümmögésben, a fű megtorpan az ablak alatt a növésben.

Lélegzetem is  elakad, csak a két kezed nem áll meg, simít szakadatlan. 

Combod, hasad, melled, nyakad után arcodat temeted beléjük.
Elgondolkozom a sorrenden. És ámulok.
Gyönyörű vagy!


venember

171400


-

Madarak

Mon, 04 Apr 2011 10:15:16 +0100
Madarak
5881192


Mostanában tiszta őrültek a madarak nálunk. Valamikor az volt a divat, hogy a hajnal első sugarával kezdtek megéledni, s olyankor valóságos koncertet adtak egyszerre valamennyien,a felkelő nap fényét üdvözölve. Olyankor én egyik oldalamról a másikra fordultam, s csukott szemmel élveztem a muzsikát kitárt ablak mellett. A friss hajnali huzatban csak a függöny surrogása zavarta meg néha élvezetemet, de az is egy idő után, inkább már hozzátartozott a műsorhoz.
Manapság azonban a hajnali nagy koncert múltával nem némul el az erdő, hanem folyamatosan, egymást váltogatva tartanak bemutatót az aranytorkúak. Zeng, mit zeng, harsog tőlük az erdő! Sokat közülük megismerek már. Visszatérő vendégek. Az erdei rigó, a baglyok, a pintyek és cinkék, a harkályok és egyéb fakopácsok, és az IDEGBETEG BÚJKÁLÓ, mind, mind estig szórakoztatnak.
Igen, az idegbeteg. Mert olyan a hangja, mint egy hisztis kisgyereké, aki megállás nélkül ismételgeti akaratát. Reggeltől estig. Piii, piii, piii, piii, piii s így tovább. Hol a park egyik, hol a másik szögletéből hangzik fel a követelődzés. Piii, piii, píííííííí...
Megpróbáltam már sokszor meglesni a hang gazdáját, de olyan ügyesen rejtőzködik, hogy csak nagyon messziről, és onnan is csak távcsővel lehetett megpillantani néha. Csak annyit sikerült megállapítanom róla, hogy a búbosbanka mérete, és a veréb színe a jellemző rá. Meg a hangja...
Amióta lanyhult az érdeklődés a madáretető körül, azóta szaporodott fel ennyire a hangzavar. És még azt mondják a laikusok, hogy " az erdő csendje!!!"
Ekkora hangzavart a városban sem lehet tapasztalni.
Aki nem hiszi, jöjjön fel hozzám és meggyőződhet róla.
Címem, és elérhetőségeim itt jobbra lent megtalálhatóak.
u.i. :   Billiárd is van!


venember

156403




-

Rozsdafarkú

Tue, 05 Apr 2011 16:51:29 +0100





-

folyt ami köv

Fri, 15 Mar 2013 21:43:08 +0000






-

Varázslatos kép!

Thu, 07 Apr 2011 09:40:55 +0100

5888583


Lehet, hogy elírás, de nekem tetszett. A helyi lapban láttam.
Harry Poster
(Lehet, hogy marhaság, de így legalább van valami értelme. Neeem?)


venember

147205




-

hazudni köll?

Thu, 07 Apr 2011 13:31:59 +0100

5889047


Csak az hazudjon, akinek jó a memóriája, kiváló empátiás képességei vannak, csillogó a logikája, vág az esze mint beretva, van némi beszédkészsége, és a rinocéroszt meghazudtoló vastag bőr van az orcáján!
Meg az, akinek muszáj. Kegyeskedjen hazudni szépen!
De ne nekem!
Én ezt ajánlom!


venember

142600




-

20:34:45 Napesti gondolatok

Fri, 08 Apr 2011 19:34:45 +0100

5889987
Álom

A szörnyű felismerés mint égből hulló falevél suhintotta végig buksimat:
Jézusom! Ez nem is falevél volt!
Reszkettem egy kicsit még, s nem értettem, a száz éve halott Lajos mit vigyorog.
De lassan átöleltem a világot, és hangos sóhajtással nyugodtam meg.
Csak nem sokkal később ébredtem fel.
Visszarántottam a kormányt,
és tulajdonképpen megmentettem egy telefonpóznát akkor.


venember




-

20:34:45 Napesti gondolatok

Sat, 09 Apr 2011 19:34:45 +0100

5890646
oxitocin

Ha Rád gondolnék elöntene az oxitocin.
Még a hátam nemlétező szőre is felállna.
Önfeledten ölelném keblemre az egész ellazult világot.
Abba Te is beleférnél talán.
Ha Rád gondolnék.



venember




-

20:34:45 Napesti gondolatok

Mon, 11 Apr 2011 19:34:45 +0100

5890687
macskaság

Összegömbölyödött szőrös macska vagyok.
Úgy teszek, mint ha csak aludnék éppen, lehetetlen, kicsavarodott pózban a kanapé szegletében.
Szeret engem az egész emberiség.
Ha hagyom!


venember

171731




-

20:34:45 Napesti gondolatok

Sun, 10 Apr 2011 19:34:45 +0100

5893314
Blogtali

Ablakom mögött álmosan nyújtózik a világ.
Nézem ahogy a nap lassan megvonja tőle a fényt.
Messze a hegyek fölött elkésett madarak küzdenek a széllel.
Talán hazaérnek ők is ma még.
Ablakomon innen, puha biztonságban, jóllakottan szuszog a barátság.
Amihez többen kellünk ugyebár!


venember




-

Mese a nagykönyvből

Sat, 09 Apr 2011 16:47:38 +0100

5893715
Bibliamagyarázat

Valami csúszómászó lelökött egy érett almát a fáról egyszer. Éppen ott kacérkodott egy csaj a pasijával, amikor a gyümölcs a földre huppant. A nő gondolkodás nélkül felkapta, és beleharapott.
- Jonagold. - mondta a pasas.
- Tudom. - mondta a nő. És nagyon okosan nézett attól kezdve.
De az ültetvény gazdája nagyon rossznéven vette, hogy ott potyáztak, ezért rájuk uszította az őrző-védő szolgálatot.
Jól megszívták! De a felelősséget megpróbálták áthárítani utódaikra. Több kevesebb sikerrel.


venember

83617

147205




-

Lépések

Mon, 11 Apr 2011 09:09:56 +0100

5896922


Szánom az úgy gondolkodókat, akik a mindent, vagy semmit elv alapján lemondanak a fél életükről.
Mert tévedésben vannak. Azt gondolják, hogy ha valami nem lehet teljes, akkor nem érdemes belefogni. Ha valaki nem olyan mint amilyennek képzelték, akkor már nem is kell vele foglalkozni. Kuka, és jöhet a következő. Ráadásul ettől a perctől szinte minden fáradságot megtakarítanak az így "lezárt" kapcsolatoktól. Mint ha a másik fél nem is lenne. Mint ha nem is számítana. Hiszen ők ugyebár már rájöttek, hogy az illető nem is olyan, mint amilyen tulajdonságokkal gondolataikban felruházták őt.
Szánom az így gondolkodókat. Mert ők azok, akik előbb utóbb az egész világot gyűlölni fogják. Hiszen senki nem lehet tökéletes. Nemigaz? Ők azok, akik besavanyodnak, magukba fordulnak, csak mert nem találnak maguknak tökéletes partnert. Nem is veszik észre, ha mégis. És azt sem veszik észre, hogy nem (csak) a partnerekben van a hiba. Gyávák a kompromisszumokhoz. Tulajdonképpen önmagukkal állnak harcban, csak az így képződött gyűlöletet kivetítik környezetükre.
Pedig minden út, a leghosszabb is az első lépéssel kezdődik egy régi bölcsesség alapján. És ha jól belegondolunk, sosem láthatjuk azt előre, amit csak a milliomodik lépés után tár elénk a világ. Az egyik lépésből adódik a másik.
Ne féljetek meglépmi az első (talán még értelmetlennek tűnő) lépést!
Egyedül. Abból bármi jó is kisülhet még...


venember

147205

171400




-

20:34:45 Napesti gondolatok

Tue, 12 Apr 2011 19:34:45 +0100


Egészség



Ketten egység voltunk.
Feleség nélkül
semmiség lettem
egészen.
Fele sem tréfa.
De páratlan párra leltem,
s megújult az egészségem!


venember




-

Nincsen volna?

Tue, 12 Apr 2011 19:46:55 +0100


Ha

Ha nem lenne nincsen, akkor nem lenne "volna"!
De mivel van nincsen, nem nyomja kilincsem,
Hiányában "ha" lett a kincsem...


venember

147030

171400




-

Nosztalgia

Thu, 14 Apr 2011 09:22:38 +0100
Bloggerina


Latte macchiato cantuccinivel a Nosztalgiában. Hmm!
Azok a szemek! Hallgattam szavait, de  a SZEMEK másról meséltek. Az ezerkettedik éjszaka meséi rezonáltak a levegőben, miközben csak arra tudtam gondolni, hogy minden rendben van! Az idő ezerrel röpült, a felhők gyülekeztek, de a zápor megvárta míg a kocsiba ültem. Csak akkor vettem észre, hogy lehűlt az idő. Egyedül folytattam utamat a dühöngő szélben. A Nap hol el, hol előbújt, míg végül a Balaton fölött megállapodott, arcát két tenyerébe támasztotta, és széles molyolyra húzta száját amint az elmúlt délutánra gondolt.
Aztán ő is hazament.


venember

171400






-

20:34:45 Napesti gondolatok

Fri, 15 Apr 2011 19:34:45 +0100

5905877
Fő a nyugalom!

Miért nem tudok megnyugodni?
Ez itt a nagy kérdés.
És egyszerű rá a felelet, bár elsőre érthetetlen talán:
Csak mert nem vagyok ideges...


venember




-

Fri, 15 Apr 2011 15:30:27 +0100

5906644



venember




-

20:34:45 Napesti gondolatok

Sat, 16 Apr 2011 19:34:45 +0100

Szerelembank


Kellene egy bank,
ahová ha beteszek egy mosolyt,
az ott szerelemmé dagad.
Kellene egy bank,
ahol egy mosolyomra sok csók a kamat.
És kellene,
hogy Te fogadj mint ügyfelet,
amikor a betétemet megszüntetni megyek!


venember




-

20:34:45 Napesti gondolatok

Sun, 17 Apr 2011 19:34:45 +0100

5907913
Mirror

Nézem a tükröm, és csodálkozom.
Nem értem, mit keres ott az a bácsi?!
Nézem a tükröm, és már nem is akarok megbarátkozni vele.
Hiszen csal! Be akar csapni.
Mert én nem olyan vagyok. Nem lehetek olyan!
Tudom!
Nézem a tükröm, s felmerül bennem a gondolat:
Talán én nem is én vagyok?


venember




-

Porból lettünk

Sat, 16 Apr 2011 15:46:27 +0100

5908346
Tégla


Porból lettünk, de ha ez az év is olyan csapadékos lesz, sárrá leszünk.
Sőt!
Ha a globális felmelegedés eltart még egy kis ideig, akkor téglává.
De ez már politika.


venember

141554




-

ma este

Sat, 16 Apr 2011 20:08:01 +0100

5908849

Ma este valahogy "csehül állok" a női lelkekkel...

venember

171400







-

20:34:45 Napesti gondolatok

Mon, 18 Apr 2011 19:34:45 +0100

5909010
aki hallja...

Mást jelent a szó ha mondják,
és megint mást, ha hallják.
Aki mondja érti,
aki hallja...adja át!


venember




-

20:34:45 Napesti gondolatok

Tue, 19 Apr 2011 19:34:45 +0100

5909040
Dokik

Nem szeretem, ha felvagdossák szeretteimet.
Bár elfogadom, ha jó szándékkel teszik azt.
De van-e szándéka egy orvosnak egyáltalán?
Félek én az ilyen felvágósoktól!


venember




-

20:34:45 Napesti gondolatok

Wed, 20 Apr 2011 19:34:45 +0100

5911461
süket

Hiába ordítom, hogy ég a ház, ha odabenn süketség honol.
Hiába írom, hogy baj van, ha fejében az űr az úr.
Hiába kérem, hogy figyeljen rám, ha csak egyirányba lát,
Hiába!
Csak én látom így kívülről baját...


venember




-

20:34:45 Napesti gondolatok

Thu, 21 Apr 2011 19:34:45 +0100

5914926
Szívás

Friss, tiszta levegő.
Ugyanaz, amit az állatok is szívnak.
Meg a gépek, gonoszok, a buták,
a rondák, az öregek, a fertőző betegek.
Friss, tiszta levegő.
Szívás...


venember


Március 15. Nemzeti ünnepünk

Wed, 16 Mar 2011 06:14:05 +0000

5835526


Magyar Pongrác egykori magánnyugdíjpénztári tag, ma néhány millióval megrövidített állampolgár, elment a hivatalos március 15-i megemlékezésre.
Onnan már mint tőzsdecápa tért otthonába. (még van neki)
Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!!!


venember

148369




-

Jön

Thu, 17 Mar 2011 14:18:18 +0000

5839920


Igyot dozsgy. Mondja az orosz, ha esik az eső. Tehát, hogy jön az eső!
És igaza van. Ahogy kinézek az utcára, csak csodálkozom, hogy honnan jön mindez?
Csak jön, csak jön...


venember

165861




-

Múló idő

Thu, 17 Mar 2011 15:57:03 +0000

5840107


Múló dicsőség.
Valamikor arról szólt, hogy milyen szép.
Ma arról, hogy hogyan lehet széppé tenni,
hamarosan pedig arról, milyen szép volt...

És ez mindennel így van!


venember

141554




-

Aligha egyelletes tempóba

Thu, 17 Mar 2011 20:50:51 +0000

5840838


"Eccee vót e sógorom. A' mindég ú tapodta a gázat a zsiguliba, hogy ecce igenigen, aztá me ecce alig csak íppen. Istennek se ú, ahogyan azt köll. Rosseb se fogta eszibe. Oszt me mé tetszelgett is magába emiá.
Rohattú útátam érte!
De má mehótt. Mos má nyomhassa!"


venember

141554

147205




-

Tücsök

Thu, 17 Mar 2011 21:08:42 +0000
Ő



A fűszál, mivel arcát csiklandoztam,
nem tudhatta, milyen nagy tetteknek előfutára.
Buta fűszál! Nem is ő volt a lényeg!
Később, türelmünk fogytán megszűnt a rét, s a valóság.

Aznap FÉRFI lettem! Azt hittem legalábbis.
Szerelemtől izzó pillantása egekig emelt akkor.
Lábam csak nagysokára ért először földet.
De Ő már messze járt. Égi mezőn égi fűszálak között
Most megint tavasz van. De hol már az a FÉRFI, aki akkor lettem?
Térd fölöttig tétován "odalent" taposok.
Csak ki messziről néz, az látja tán úgy, hogy járok.
Néha kézenfogva vezetnek kicsit még a lányok.
Tücsök ciripére dobban szívem
Szemem félig húnyva élvezem.
Ne ébresszetek fel!
Éppen Vele álmodom.



venember

141554




-

Derelye az örök

Fri, 18 Mar 2011 21:20:38 +0000

5843415


Ettem életemben már annyiféle derelyét! Anyámé után más szóba sem jöhetett sokáig. De aztán megkóstoltam máshol, másféléket, s ízlett valamennyi.
Az ember addig kóstolgat, míg összeáll a kép: A derelye ILYEN!  Vagy nem, de az már nem lényeges. Ha ezután azt hallom: derelye, mindig ugyanazt az ízt érzem számban, ugyanazt az külön egyikre sem jellemző ízt, mégis tudom: Ez a derelye! És szeretem!
Te is így vagy DERELYE! Zsemlebundádat még nem vetetted le egészen, máris visszahúzódnál  fahéjillatú rejtekedbe. Pedig az alatt van a lényeg. Takarásban. Ami belül teszi csodává az ízt.
Nem kellene elrejtened!  A DERELYE sorsa, hogy villával döfik oldalba, és nagyokat harapnak belé. Kóstolgatják. Senki sem szeretné a hadakozó derelyét, aki leugrik a villájáról, és mondjuk pofáncsapja  mielőtt haraphatná. S a derelye sem töltené be  tisztét. Nem kell a sorssal szembeszállni!
Amint megláttalak, éreztem ízedet.
Nem akarok leszokni Rólad!


venember

147205







-

Igazság?

Mon, 21 Mar 2011 07:54:58 +0000

Na igazság az nincs!


Igazságtalan az élet velem. Mert túl rövid, és túl nehézkes ahhoz, hogy mindenkit annyira szerethessek amennyire megérdemli. Egyszerűen lehetetlen. Tehát válogatnom kell. Vannak, akiket eredendően szeretek: pl. családom tagjai, és vannak, akiket érdemeik miatt, pl. barátok, vannak, akiket csak szeretnék szeretni, de lehetetlen, mert túl hosszú a sor, és túl rövid az időm.
Igazságtalan az élet, mert nem rögtön az elején állította sorba előttem a szeretendőket, hogy : "Tessék! Válogass, és szeress!"
Menet közben rábukkanni újra és újra olyan szeretnivalókra akikre már nem marad energia, idő, lehetőség, akik már szintén leélték a fél életüket a szeretetem nélkül, s így az már nem is illene bele az ő életükbe, ez így dühítően igazságtalan.
Persze szeretem én őket is, de hát ez ugye nem ugyanaz, mint ha csak ők lennének.
Pedig szerencsés vagyok nagyon! Én elmondhatom magamról, hogy szeretetben élek. Nem is akármilyenben!.
Csak hát az ember fia telhetetlen.
Az élet meg ugyebár igazságtalan.


venember

171400


-
Itt egy zsák régi bejegyzés válogatás nélkül...